A CKP levélben kéri Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárt, hogy a Csépe Valéria által vezetett szakmai csoport mellett bízzon meg az EMMI egy másik szakmai csoportot is NAT-koncepció kidolgozásával.…
NAT
-
-
Nem pusztán a konkrét megfogalmazások rosszak, hanem az irány – írja elemzésében a magyar oktatási rendszer tartalmi szabályozásával kapcsolatos koncepciót és az azzal összefüggő egyes stratégiai kérdéseket tárgyaló dokumentumról Nahalka…
-
Húsz tekintélyes szakmai szervezet – a CKP tagszervezetei – levélben fordult Csépe Valériához, amelyben a NAT munkálatokkal kapcsolatos kérdéseiket fogalmazták meg. Bár márciusban az EMMI bejelentette a NAT koncepció…
-
Csépe Valéria július közepén interjút adott a 24.hu-nak az új NAT előkészítéséről. Az interjúból kiderült, hogy a NAT kidolgozása száz szakember bevonásával elindult. A CKP-hoz tartozó szakmai szervezetek egyike sem…
-
Ismerik Önök a készülő, új Nemzeti alaptanterv pedagógiai koncepcióját? Bár a dokumentumot hivatalosan még nem tették közzé, április közepén már a róla szóló szakmai vita is véget ér! A Civil…
-
Március elején „vitára bocsátották” az új NAT koncepcióját. A vitához azonban hiányzik két alapvető feltétel: a koncepció szövegének közreadása és az alternatívák. Ezért a CKP készített egy párhuzamos koncepciót, amelyet…
-
Sajtóanyag a NAT-koncepció bejelentéséhez
2017-03-08Március 6-án bejelentették, hogy a Kerekasztal másnap összeül, megtárgyalja a NAT koncepcióját és a kilencosztályos iskola tervét, és utána rövid sajtótájékoztatón mutatják be a két koncepciót. A CKP fontosnak tartotta…
-
CKP Hírlevél dec. 17.
2016-12-17December 19-i események; PISA-TIMSS, NPK állásfoglalás, titoktartási nyilatkozat,jogszabályok; Elkészült a Kockás könyv; CKP plenáris, állásfoglalások a NAT felülvizsgálattal
-
A CKP Plenáris gyűlésének sajtóközleménye
2016-12-17A Civil Közoktatási Platform közgyűlése mélyen elkeseredve, de valójában igazi meglepődés nélkül vette tudomásul a 2015-ös PISA jelentést, amely szerint a magyar diákok teljesítménye minden korábbinál jelentősebb mértékben romlott.
-
A híradások szerint hamarosan elkészül az átalakított NAT. Mint annyi más átalakítás, változtatás, ez is a háttérben, az érintettek, a széles szakmai közvélemény bevonása nélkül történik. A folyamat menetéről, résztvevőiről,…
-
CKP Hírlevél november 24.
2016-11-24Plenáris és előzetes egyeztetés meghirdetése; Közoktatás: fizetni kell a gyógypedagógusért; érettségi követelmények; Egeré az OFI;Független Diákparlament; CKP: levél Palkovics Lászlónak a kerekasztal átalakításáról; megdöbbentő válasz a NAT munkálatairól az EMMI-től…
-
CKP Hírlevél november 13.
2016-11-13Tartalom: EU oktatási jelentése; OFI kérdőív; Nemzeti tehetség Program; Vita a CKP oktatáspolitikai dokumentumáról; Konzultációs fórum; Változások a levelezőlistákban;Várjuk a javaslatokat szakértőkre; Elbúcsúztunk Krasznai Gábortól; Tanítanék Mozgalom, Független Diákparlament hírei;…