A Pintér Sándor által összehívott egyeztetésen az ellenzéki pártok egyértelműen kinyilatkoztatták, hogy elutasítják a státusztörvényt, annak részleteiről nem tárgyalnak. A szakértőként magukkal vitt, a nyilatkozattal egyetértő civileket Pintér Sándor nem…
Juhász Ágnes
-
-
A kormány tervei szerint 2023. június 1-től minden köznevelésben dolgozót – tehát az egyházi, alapítványi, magánintézmények dolgozóit is (de a szakképzésben dolgozókat nem) – egy egységes jogállási törvény hatálya alá…
-
Mint korábban írtunk róla, a Civil Közoktatási Platform a Civil Kollégiumi Alapítvánnyal közösen, az United Way Magyarország #EgyüttUkrajnáért programjának támogatásával júniusban elindította az EDUA projektet, amelynek célja a a menekült…
-
A kormányzat az uniós elvárások nyomása alatt hosszú évek után látszólag eleget tett jogszabály előírta kötelességének, és közvetlen társadalmi vitára bocsátott három törvénytervezetet. A pedagógusok munkafeltételeit alapvetően megváltoztató és a…
-
A több mint félszáz szakmai, szülői, diák- és érdekképviseleti szervezetet képviselő Civil Közoktatási Platform (CKP) szervezetei elfogadhatatlannak tartják a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, 2023. március…
-
A januárban kiszivárgott, nagy felháborodást keltett anyag után a közelmúltban a szakszervezetek megkapták a teljesítményértékelés Európai Uniónak ígért konkrét elképzelését. Az anyag csak néhány részletben különbözik a kiszivárgottól, lényege nem…
-
Alternatív továbbképzések a sztrájkhéten
2023-01-12Utolsó frissítés: 2023. január 17. Kulturális intézmények, vállalatok, civil szervezetek, magánszemélyek is támogathatják az iskolai dolgozók sztrájkját és követeléseit azzal, hogy online vagy önállóan megvalósítható alternatív továbbképzéseket kínálnak nekik a…
-
Alternatív tanórák a sztrájkhéten
2023-01-12Utolsó frissítés: 2023. január 17. Kulturális és sportintézmények, vállalatok, civil szervezetek, magánszemélyek is támogathatják az iskolai dolgozók sztrájkját és követeléseit azzal, hogy alternatív tanórákat, alternatív tanítási napokat kínálnak. A…
-
Az érintettek – köztük a szakszervezetek és a szakmai szervezetek – a sajtóból értesülhettek arról, hogy a Belügyminisztérium alapvető változtatásokat tervez a pedagógus életpálya-modellben, és ezzel párhuzamosan egy minden szakmaiságot…
-
A tiltakozás újfajta módját választotta a Trefort Ágoston Gimnázium: a háromórás tanítási napokat követő sztrájk idején a pedagógusok az oktatás problémáiról beszélgetnek. A Civil Közoktatási Platform üdvözli a kezdeményezést, és…
-
Kisokos akciót szervező szülőknek
2022-12-09„Ha a ti iskolátokban még senki nem állt ki a tanárokért és az élhetőbb oktatásért, de te mindig érdeklődve olvasod a szülői akciókat, akkor ez a te sorvezetőd!” – Szülői…
-
Hogyan támogathatom a pedagógusokat, az oktatási mozgalmat? Összefoglaló az adománygyűjtésekről
2022-12-05A pedagógussztrájkok kezdete óta sokan kívánják anyagilag is támogatni a sztrájkolókat, polgári engedetlenségben résztvevőket, a különféle akciók szervezőit. A tüntetéseken folyó adományozás mellett erre különböző adományozó felületeken és banki átutalás…
-
Utolsó frissítés: 2022.12.05. 22:59 Az újabb pedagógusok kirúgását követő tiltakozások száma is oly mértékű, hogy önálló térképen mutatjuk. A 2022. november 30-i kirúgások hatására másnapra felbolydult az oktatás. Különösebb szervezés…
-
„Veletek vagyok – és tudom, hogy az üzletemberek és a vállalkozók között nem vagyok egyedül”- kezdte beszédét Bojár Gábor, az ismert üzletember, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology…
-
Az oktatásirányítás mellett sok szülő is úgy gondolja, hogy ha az iskolák, a tanárok és a diákok nagyobb szabadságot kapnak és csökken az iskolában töltött idő, az sok esetben a…
-
Térképen október 27. (is)
2022-10-28Utolsó frissítés: 2022.11.27.21:59 Ebben a tanévben már harmadszor volt kiemelt sztrájknap az oktatásban. 2022. október 27-én számos szervezet és mozgalom szervezett tiltakozást szerte az országban. Az alábbi térképen az előző…
-
A Civil Összefogás a pedagógusokért és a diákokért kezdeményezés felkérésére a Civil Közoktatási Platform a különböző szervezetek követelései alapján összeállította a pedagógusok, diákok és szülők közös követeléslistáját. A 9 pontot…
-
Térképen október 14. (is)
2022-10-15Utolsó frissítés: 2022.10.18.18:22 A Civil Közoktatási Platform térképre vitte a pedagógusok október 14-ei országos sztrájkmegmozdulását is. Az alábbi térkép 167 település sztrájkolóiról számol be. A térképen 350 intézmény látható, amelyek…
-
Térképen az október 5-i sztrájk (is)
2022-10-08A Civil Közoktatási Platform (CKP) a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) adataiból térképre vitte a pedagógusok október 5-ei országos sztrájkmegmozdulását. Ez a nap a korábban meghirdetett gördülő sztrájk része volt. A…
-
Péntek délután a Belső-Pesti Tankerületi Központ azonnali hatállyal elbocsátotta a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát, akik „közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegtek meg”, amikor polgári engedetlenségi akciókba kezdtek. Az elbocsátás…