A Pintér Sándor által összehívott egyeztetésen az ellenzéki pártok egyértelműen kinyilatkoztatták, hogy elutasítják a státusztörvényt, annak részleteiről nem tárgyalnak. A szakértőként magukkal vitt, a nyilatkozattal egyetértő civileket Pintér Sándor nem…
állásfoglalás
-
-
2023. május 3-án, a diáktüntetésen történteket nem hagyhatjuk szó nélkül, ezért közleményt adtunk ki számos szervezettel közösen, melyet az alábbiakban olvashatnak. A státusztörvény visszavonása csak a kezdet – továbbra is…
-
A kormány tervei szerint 2023. június 1-től minden köznevelésben dolgozót – tehát az egyházi, alapítványi, magánintézmények dolgozóit is (de a szakképzésben dolgozókat nem) – egy egységes jogállási törvény hatálya alá…
-
A több mint félszáz szakmai, szülői, diák- és érdekképviseleti szervezetet képviselő Civil Közoktatási Platform (CKP) szervezetei elfogadhatatlannak tartják a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, 2023. március…
-
A Civil Közoktatási Platform alapvetően elhibázottnak tartja a köznevelési teljesítményértékelés közelmúltban ismertté vált belügyminisztériumi koncepcióját. A koncepció teljességgel elavult elveken alapszik. Egy modern értékelésnek a büntetés és jutalmazás helyett a fejlesztésre,…
-
Az érintettek – köztük a szakszervezetek és a szakmai szervezetek – a sajtóból értesülhettek arról, hogy a Belügyminisztérium alapvető változtatásokat tervez a pedagógus életpálya-modellben, és ezzel párhuzamosan egy minden szakmaiságot…
-
A Civil Közoktatási Platform állásfoglalást adott ki az állami szervek és szereplőik, különösen a tankerületi központok részéről érkező, a pedagógusokat megfélemlítő fenyegetések ügyében. Állásfoglalásunkban felhívjuk a figyelmet a kormányzat felelősségére…
-
Már a hivatalos tankönyvjegyzékről sem lehet (szabadon) választani? A TANOSZ állásfoglalása
2021-05-11„…fortélyos félelem igazgat minket…” A tankönyv(választás) – mint cseppben a tenger – az oktatás mindenkori állapotának jellemző tükre, mely tényszerű bepillantást enged a tanulás–tanítás tartalmának és módszertanának mindennapi gyakorlatába. 1.…
-
Táppénzt a szülőknek, oltást a pedagógusoknak! – CKP állásfoglalás a gyermekfelügyeletről
2021-03-07Szombat délután megjelent a Kormány rendelete az ügyeleti rendszerről, amely kötelezi az iskolákat és óvodákat, hogy biztosítsák a felügyeletet minden ezt igénylő gyermek számára, és kéri a szülőket, hogy ha…
-
A CKP a mai napon az alábbi állásfoglalást adta ki és küldte el Orbán Viktor miniszterelnöknek, Müller Cecília tisztifőorvosnak, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak és Pölöskei Gáborné szakképzési helyettes államtitkárnak, valamint…
-
A tanítási év végéhez közeledve intézkedések szükségesek a tanítás lezárásáról, a tanulók nyári szünet alatti felügyeletéről, foglalkoztatásáról. Haladéktalanul szükséges a tanév végéig tartó munkarend hivatalos bejelentése. Az utolsó két hétre…
-
A CKP álláspontja a döntéshozók életveszélyes felelőtlenségéről és el nem végzett feladatairól
2020-04-26A Civil Közoktatási Platform ismételten tiltakozik a veszélyhelyzetben megtartott érettségi ellen, amely a Magyar Orvosi Kamara levele szerint is számottevő kockázattal jár. Maruzsa Zoltán a május 4-i megrendezésről hozott végső…
-
Mottó: „Arra kell számítani, hogy a következő napokban a megbetegedések száma jobban fog emelkedni, mint korábban. Beléptünk a tömeges megbetegedések szakaszába… Óvatosnak kell lennünk a lazítással, mert még mindig…
-
A CKP állásfoglalása a NAT-2020-ról
2020-02-03Január 21-én a Magyar Közlöny 17. számában megjelent a régóta várt kormányrendelet a Nemzeti Alaptantervről. A Civil Közoktatási Platform a kormányrendeletet a közoktatás tartalmi szabályozására alkalmatlannak tartja. Állásfoglalásunkban összefoglaljuk a…
-
Mindazokban a közvetlen (kormányzati források) vagy közvetett (sajtó, egyéb) kommunikációkban, melyek az un. iskola-előkészítő (másként: nulladik) évfolyamról szólnak, annak a szempontja, levezetése, egyáltalán: említése sem történik meg, hogy ez hogyan,…
-
Az Országgyűlés pénteken tárgyalja a Semjén Zsolt által benyújtott oktatási salátatörvényt, amely fontos változtatásokat tartalmaz a Köznevelési törvényben a magántanulságra, az igazgatói kinevezésekre, a tankönyvekre, az óvoda-iskola átmenetre, az osztályozás…
-
A CKP szakmai dokumentumaiban elemezte, és számos állásfoglalásában élesen bírálta a szakképzésben 2010 óta végrehajtott változtatásokat, számos akciót szervezett a tanulók és gazdaság érdekeivel ellentétes intézkedésekkel szemben. A Kockás könyvben…
-
A jelenleg érvényes szabályozás szerint 2020-tól csak az tanulhat tovább, aki rendelkezik B2 szintű (középfokú) nyelvvizsgával. A CKP követeli a rendelkezés megváltoztatását, és javaslatokat tesz a nyelvtudás más módon való…
-
A köznevelési szakmai testületekről szóló kormányhatározat kapcsán a Civil Közoktatási Platform (CKP) állásfoglalásában fel kívánja hívni a figyelmet a testületekkel kapcsolatos általános elvi problémákra, valamint a szabályozás anomáliáira. Az OKNT…
-
A CKP szervezetei a munkacsoportok vitája után szakmai állásfoglalást fogadtak el a kormány iskolaszerkezeti ötletéről, amely szerint épüljön be a struktúrába, az általános iskola nyolc évfolyama elé egy egyéves iskolaelőkészítő,…