Home DokumentumokELEGY Nekünk van oktatáspolitikai koncepciónk!

Nekünk van oktatáspolitikai koncepciónk!

2023-05-17

Egy éve alakult meg az ötödik Orbán-kormány, amelyben az oktatásügy a Belügyminisztériumhoz került. A korábbiakhoz hasonlóan az új oktatási kormányzat sem tekinti céljának az oktatás reformját, egy, az oktatás modernizációját és működőképességének biztosítását szolgáló koncepció kialakítását.

Az oktatásirányítás bírálói, az oktatás helyzete ellen tiltakozók számára sem eléggé ismert, hogy ilyen koncepció – amelynek a megvalósítását érdemes célul kitűzni – létezik.

2020 és 2022 között Nahalka István és Radó Péter szakmai vezetésével, az ellenzéki pártok oktatási szakértői, a civileket képviselő Civil Közoktatási Platform és a részterületek szakértői részvételével intenzív munka zajlott egy oktatáspolitikai koncepció kialakítása érdekében. A feladatvállalást az Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) nevű kezdeményezés motiválta. A koncepció formálásának egyik célja
volt a demokratikus ellenzéki pártok oktatási programalkotásának elősegítése. A fő cél azonban egy
független, szakértők által meghatározott, politikai alkukkal még nem számoló, de a politikai realitást
messzemenően akceptáló oktatáspolitikai koncepció kialakítása volt. A munka eredménye
helyzetleírás, koncepció és 100 pont lett, utóbbi az oktatáspolitika lehetséges és szükséges radikális
átalakításának részleteit volt hivatott tisztázni.
A „100 pont” dokumentum tartalmát a demokratikus politikai pártok bizonyos részleteiben
alkalmazták a választási programjuk kialakításában. A választást azonban az Együttműködés
elvesztette, így a kidolgozott koncepció gyakorlati alkalmazására nem kerülhetett sor. A javaslat
azonban eleve általános érvényűként született, köz- és felsőoktatási, felnőttképzési rendszerünk
jelentős korszerűsítésének alapelv-rendszereként szolgálhat a jövőben. 

Dokumentumok

A munkacsoportok ajánlásai

Részanyagok