Már sokszor hírt adtunk arról, milyen lehetetlen helyzetbe kerültek a szakgimnazisták az új szakmai érettségi tárgy elsietett bevezetése miatt. Az érettségi rendelet legújabb módosítása újra alkalmat ad a problémafelvetésre.
Juhász Ágnes
-
-
Idei utolsó hírlevelünkben az Igazgyöngy Alapítványban készült karácsonyi üdvözlettel kívánunk a CKP-hoz csatlakozott szervezetek tagjainak, a munkacsoportokban dolgozóknak és a hírlevél minden olvasójának nyugodalmas, békés Karácsonyt és az ideinél sikeresebb, …
-
Új formában kell beszélni a közoktatásról – sajtóközlemény a Kerekasztal átalakításáról
by Juhász ÁgnesBudapest, 2016. december 21. – A Civil Közoktatási Platform (CKP) kivételesen egyetért az Emberi Erőforrások Minisztériumával: mindenképpen szükség van egy független, demokratikus szabályokkal működő, minden érintettet – tanárokat, szülőket, diákokat …
-
A hétfői tüntetésen beszédet mondott egy középiskolás lány. Nem gyújtó hangút, nem kapára-kaszára hívót – mégis, amikor hallgattam, azt vártam, megnyílik a föld. Megnyílik, és elnyeli a három Lászlót: Parraghot, …
-
A Csak Együtt Van Esély szülői csoport kérdőíves felmérést végzett a az SNI/BTMN gyerekek szülei körében, melynek összefoglalóját tegnap performansz keretében adták át az EMMI képviselőjének. Az összefoglalót az alábbiakban …
-
Megemlékeztünk a Köznevelési Törvény elfogadásának 5. évfordulójáról – elemzés és a Kockás könyv bemutatása
by Juhász ÁgnesA CKP sajtótájékoztatóján eredményességi adatok alapján Radó Péter értékelte a magyar közoktatás állapotát és az oktatásirányítók teljesítményét. Nahalka István bemutatta a Civil Közoktatási Platform Van kiút alcímű szakmai anyagát, a …
-
December 19-i események; PISA-TIMSS, NPK állásfoglalás, titoktartási nyilatkozat,jogszabályok; Elkészült a Kockás könyv; CKP plenáris, állásfoglalások a NAT felülvizsgálattal
-
A Civil Közoktatási Platform közgyűlése mélyen elkeseredve, de valójában igazi meglepődés nélkül vette tudomásul a 2015-ös PISA jelentést, amely szerint a magyar diákok teljesítménye minden korábbinál jelentősebb mértékben romlott.
-
A gyűlés elfogadta a CKP oktatáspolitikai koncepcióját tartalmazó Kockás könyvet, határozatot hozott a szervezetek anyagi hozzájárulásáról, meghallgatta az ÜT és a stratégiai partnerek beszámolóit, és megbeszélte a közeljövőre vonatkozó terveket.
-
A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá került szakképzési központokban alkalmazott pedagógusoktól titoktartási nyilatkozatot követelnek meg. Az aláírandó dokumentumban többek között az áll, hogy a közalkalmazott az intézmény szolgáltatására vonatkozó bármilyen információt …
-
A Nemzeti Pedagógus Kar december 10-i küldöttgyűlése több, a pedagógustársadalmat érintő ügyben a kormány intézkedéseit és oktatáspolitikáját bíráló állásfoglalást fogadott el.
-
Palkovics László a mai napig nem válaszolt az új Köznevelés-stratégiai kerekasztallal kapcsolatban november 29-én neki személyesen átadott levelünkre, annak ellenére, hogy december 8-án újabb levélben kértünk választ. A levélben a …
-
A híradások szerint hamarosan elkészül az átalakított NAT. Mint annyi más átalakítás, változtatás, ez is a háttérben, az érintettek, a széles szakmai közvélemény bevonása nélkül történik. A folyamat menetéről, résztvevőiről, …
-
A Köznevelési Kerekasztal november 29-i ülésén részt vett és felszólalt Andreas Schreier, az OECD oktatási igazgatóságának vezetője. Az MTI tudósítása szerint pozitívan nyilatkozott a magyar közoktatásban és szakképzésben elindított változásokról.
-
Lázár János szerint mivel nem a miniszter és az államtitkár áll a katedrán, nem az ő hibájuk a rossz PISA eredmény. A kormány megadta a megfelelő keretrendszert, de ezt már …
-
A Civil Közoktatási Platform az alábbi nyílt levelet küldi Balog Zoltán miniszternek, aki azt gondolja, hogy a drámai eredményeket produkáló oktatási rendszerre vonatkozó kérdéseket továbbra is megkerülheti. Ideje tudatosítani benne …
-
A kormány új kereket kíván feltalálni, és azt Köznevelés-startégiai Kerekasztalnak fogja elnevezni. Azt az eredeti testületet, amelynek a neve Közoktatás-politikai Tanács volt, és az oktatás szereplőinek képviselői e fórumon keresztül …
-
Plenáris és előzetes egyeztetés meghirdetése; Közoktatás: fizetni kell a gyógypedagógusért; érettségi követelmények; Egeré az OFI;Független Diákparlament; CKP: levél Palkovics Lászlónak a kerekasztal átalakításáról; megdöbbentő válasz a NAT munkálatairól az EMMI-től …
-
A közelmúltban került nyilvánosságra az Európai Bizottság Oktatási és képzési figyelő 2016 című kiadványa, amelyet Rétvári Bence államtitkár kormány győzelmi jelentéseként aposztrofált. A CKP sajtóközleményében rávilágít a Rétvári-nyilatkozat csúsztatásaira, és …
-
Tartalom: EU oktatási jelentése; OFI kérdőív; Nemzeti tehetség Program; Vita a CKP oktatáspolitikai dokumentumáról; Konzultációs fórum; Változások a levelezőlistákban;Várjuk a javaslatokat szakértőkre; Elbúcsúztunk Krasznai Gábortól; Tanítanék Mozgalom, Független Diákparlament hírei; …