Oktatásstratégiai munkacsoport néven újjáalakult a CKP Rendszerszintű feladatok munkacsoportja. A CKP Ügyvivői testülete felkérte Nahalka Istvánt, hogy újítsa meg a Rendszerszintű feladatok csoport működését. Ő kidolgozott egy javaslattervezetet, melyet megküldött …
CKP
-
-
Miközben örömmel fogadtuk a bejelentést, miszerint kötelező személyes jelenléttel járó oktatásra ebben a tanévben már nem kerül sor, és a tanév végén a felzárkóztatásra kell helyezni a hangsúlyt, megdöbbenéssel olvastuk …
-
Aktualizálva 5.06-án: ügyintézési hiba folytán csak ma jutott el hozzánk Maruzsa Zoltán április 30-án – tehát a 30 napos válaszadási határidő leteltével – küldött, kezdeményezéseinket elutasító válaszlevele. A levél a …
-
A CKP álláspontja a döntéshozók életveszélyes felelőtlenségéről és el nem végzett feladatairól
by Juhász ÁgnesA Civil Közoktatási Platform ismételten tiltakozik a veszélyhelyzetben megtartott érettségi ellen, amely a Magyar Orvosi Kamara levele szerint is számottevő kockázattal jár. Maruzsa Zoltán a május 4-i megrendezésről hozott végső …
-
Mottó: „Arra kell számítani, hogy a következő napokban a megbetegedések száma jobban fog emelkedni, mint korábban. Beléptünk a tömeges megbetegedések szakaszába… Óvatosnak kell lennünk a lazítással, mert még mindig …
-
Levél a kormánynak és az illetékes minisztereknek a felesleges feszültségek elkerülése érdekében
by Juhász ÁgnesLevélben kér intézkedéseket a felesleges feszültségek elkerülése érdekében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Civil Közoktatási Platform. A levélhez civil szervezetek és további szakszervezetek is csatlakoztak. A …
-
A CKP módszertani ajánlása: A digitális munkarend nem önmagáért való – a távoli tanulástámogatás a cél!
by Juhász ÁgnesViharos időszakon vannak túl a pedagógusok, velük együtt a gyerekek, és nem kevésbé a szülők a koronavírusjárvány következtében kényszerűen bevezetett „tantermen kívüli digitális munkarend” első hete után. Túl az első …
-
A petíció itt írható alá. Miközben kétségbeesett szülők és kialvatlan tanárok próbálnak megbirkózni a rájuk szakadt feladatokkal, Maruzsa Zoltán azt nyilatkozta, hogy a digitális munkarend kiválóan működik, mindenki maradéktalanul boldog, …
-
Ami nélkül nem megy: Tanítás nélküli munkanapok – Módszertani ajánlás – Segítségnyújtás – Iskolai egyeztetés – Nyugalom, türelem! A Civil Közoktatási Platform helyzetértékelése A járványügyi helyzet rákényszeríti az oktatási rendszert …
-
-
-
Január 21-én a Magyar Közlöny 17. számában megjelent a régóta várt kormányrendelet a Nemzeti Alaptantervről. A Civil Közoktatási Platform a kormányrendeletet a közoktatás tartalmi szabályozására alkalmatlannak tartja. Állásfoglalásunkban összefoglaljuk a …
-
Az év végén a tavalyihoz hasonlóan idén is áttekintettük, mi történt az elmúlt évben a közoktatásban, és milyen tevékenységet végzett a CKP. Az összefoglalásban felhasználtuk a CKP honlapján megjelent anyagokat. …
-
Nem minőségi, nem támogató, nem ingyenes, de kötelező – a tankönyvhelyzet összefoglalása
by Juhász ÁgnesA tankönyvpiac teljes államosítása, az egyentankönyvek kora 2019-re bekövetkezett. A magánkiadók tankönyveinek engedélye lejárt, és az Oktatási Hivatal nem adott lehetőséget az újabb akkreditációra, az engedélyek hosszabbítási kérelmének benyújtására. A …
-
Október elején a CKP HAT-tal közös véleménye mellett a közzétettük a Platformban együttműködő szervezetek addig megismert véleményét is a Nemzeti Alaptanterv tervezetéről. Azóta újabb szervezetek véleménye készült el, így most …
-
A CKP 3. (rendszerszintű) munkacsoportjának új koordinátora és ezzel az Ügyvivő Testület új tagja Szekszárdi Júlia, aki eddig koordinátor-helyettesként vett részt a munkacsoport és az ÜT munkájában.
-
Pályázatot adtunk be a Nyitott Társadalom Alapítvány (OSF) által az oktatás területén dolgozó civil szervezetek számára kiírt támogatás elnyerése érdekében. Célunk egy civil közoktatási információs hálózat és portál létrehozása. Mivel a …
-
Nem a Civil Közoktatási Platform, hanem a Köznevelési Kerekasztal átláthatatlan – Nyílt levél Rétvári Bence államtitkárhoz
by Juhász ÁgnesTisztelt Államtitkár Úr! Ön a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy „a CKP nem bejegyzett szervezet, és így nem látható a képviselő-választási és döntéshozatali mechanizmusa, vagyis az, milyen kört képvisel, milyen …
-
„Átláthatatlan a kockás inges szervezet” címmel jelent meg számos valótlan állítást tartalmazó cikk a Magyar Hírlapban. Ennek, valamint Palkovics László nyilatkozatainak kapcsán a PDSZ január 31-én a Civil Közoktatási Platformmal …
-
Az a hír, hogy nincs hír – A CKP válasz nélkül maradt javaslatai, kapcsolatfelvételi próbálkozásai
by Juhász ÁgnesFelháborítónak tartjuk, hogy a kormányzat illetékesei válasz nélkül hagyják az 59 oktatáshoz kapcsolódó civil szervezetet képviselő Civil Közoktatási Platform megkereséseit. Összeírtuk, hányszor kerestük meg javaslatainkkal, kérdéseinkkel, követeléseinkkel hivatalos formában az …