A Civil Közoktatási Platform (CKP) véleményezte a Nemzeti Alaptanterv augusztus végén nyilvánosságra került tervezetét. Álláspontunk szerint a NAT-2018 tervezet a tanítás-tanulás kérdéseiben korszerű szemléletmódot képvisel, tartalmi szabályozással kapcsolatos javaslatai, merev,…
CKP Vélemények
-
-
A Civil Közoktatási Platform – hatvan tanári, szülői, diák- és különféle oktatási szakterületeket képviselő szervezet együttműködési fóruma – egyetért a diákok által kinyilvánított, szakmailag megalapozott követelésekkel, és ezúton is biztosítja…
-
A jelenleg érvényes szabályozás szerint 2020-tól csak az tanulhat tovább, aki rendelkezik B2 szintű (középfokú) nyelvvizsgával. A CKP követeli a rendelkezés megváltoztatását, és javaslatokat tesz a nyelvtudás más módon való…
-
A Szülői Hang véleménykutatása alapján több mint ezer szülő utasította el az Iparkamamara gimnáziumbezárási és férőhelycsökkentési javaslatát. A válaszadók 89%-a úgy véli: a gyermek 13-14 éves korában nem tud megfelelő…
-
A köznevelési szakmai testületekről szóló kormányhatározat kapcsán a Civil Közoktatási Platform (CKP) állásfoglalásában fel kívánja hívni a figyelmet a testületekkel kapcsolatos általános elvi problémákra, valamint a szabályozás anomáliáira. Az OKNT…
-
Tisztelt Aáry-Tamás Lajos Úr! Nyílt levéllel fordulok Önhöz, mivel a hivatalos út reménytelenségéről van némi tapasztalatom: a Civil Közoktatási Platform szakértőjeként egyik aláírója voltam a szakgimnáziumi érettségivel kapcsolatos panaszbeadványnak, amelynek…
-
A CKP sajtóközleményt adott ki a Köznevelési törvény tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő (BTMN) gyermekeket hátrányosan érintő módosításával kapcsolatban. A közlemény egyik apropója az, hogy egy tagszervezetünk lehetőséget kapott arra, hogy…
-
A Civil Közoktatási Platform mindenekelőtt üdvözli, illetve nagyon értékesnek tartja a Karátson Gábor Kör politikai érdekek és alkuk felett álló, az oktatásról szóló párbeszédet célzó kezdeményezését. Ugyanakkor jelezni szeretnénk – ahogyan tettük…
-
A CKP szervezetei a munkacsoportok vitája után szakmai állásfoglalást fogadtak el a kormány iskolaszerkezeti ötletéről, amely szerint épüljön be a struktúrába, az általános iskola nyolc évfolyama elé egy egyéves iskolaelőkészítő,…
-
A Civil Közoktatási Platform örömmel értesült arról, hogy a civil szféra szervezetei közös ÁLLÁSFOGLALÁST jelentetnek meg, támogatnak az állampolgári jogon létrehozott szervezetek – angolul beszédes nevű non-governmental organizations (NGO-s), azaz…
-
A Civil Közoktatási Platform támogatja, hogy kezdődjék el a hazai iskolarendszer mára elavulttá vált struktúrájának reformja. Olyan új iskolaszerkezetre van szüksége az országnak, amely a mostaninál sokkal magasabb szinten képes…
-
Sajtóanyag a NAT-koncepció bejelentéséhez
2017-03-08Március 6-án bejelentették, hogy a Kerekasztal másnap összeül, megtárgyalja a NAT koncepcióját és a kilencosztályos iskola tervét, és utána rövid sajtótájékoztatón mutatják be a két koncepciót. A CKP fontosnak tartotta…
-
Mint azt a Civil Közoktatási Platform többször jelezte, a 2017-es érettségi vizsgákkal kapcsolatban a közoktatásért felelőssé tehető államszervezet mintegy ötvenezres nagyságrendben hozott érettségiző gyerekeket elképzelhetetlen helyzetbe arrogáns, hozzá nem értő, érdektelen,…
-
Nyílt levelünkre kivételesen gyors választ kaptunk: Tisztelt CKP! Megkaptam levelüket. Bízom benne, eljön az idő, amikor sok – tenni akaró és velünk közösen dolgozó – szakmai, pedagógus, szülői és diák…
-
Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy „a CKP nem bejegyzett szervezet, és így nem látható a képviselő-választási és döntéshozatali mechanizmusa, vagyis az, milyen kört képvisel, milyen…
-
Budapest, 2016. december 21. – A Civil Közoktatási Platform (CKP) kivételesen egyetért az Emberi Erőforrások Minisztériumával: mindenképpen szükség van egy független, demokratikus szabályokkal működő, minden érintettet – tanárokat, szülőket, diákokat…
-
A CKP Plenáris gyűlésének sajtóközleménye
2016-12-17A Civil Közoktatási Platform közgyűlése mélyen elkeseredve, de valójában igazi meglepődés nélkül vette tudomásul a 2015-ös PISA jelentést, amely szerint a magyar diákok teljesítménye minden korábbinál jelentősebb mértékben romlott.
-
Palkovics László a mai napig nem válaszolt az új Köznevelés-stratégiai kerekasztallal kapcsolatban november 29-én neki személyesen átadott levelünkre, annak ellenére, hogy december 8-án újabb levélben kértünk választ. A levélben a…
-
A híradások szerint hamarosan elkészül az átalakított NAT. Mint annyi más átalakítás, változtatás, ez is a háttérben, az érintettek, a széles szakmai közvélemény bevonása nélkül történik. A folyamat menetéről, résztvevőiről,…
-
A Civil Közoktatási Platform az alábbi nyílt levelet küldi Balog Zoltán miniszternek, aki azt gondolja, hogy a drámai eredményeket produkáló oktatási rendszerre vonatkozó kérdéseket továbbra is megkerülheti. Ideje tudatosítani benne…