A Civil Közoktatási Platform – hatvan tanári, szülői, diák- és különféle oktatási szakterületeket képviselő szervezet együttműködési fóruma – egyetért a diákok által kinyilvánított, szakmailag megalapozott követelésekkel, és ezúton is biztosítja…
Juhász Ágnes
-
-
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hódmezővásárhelyi szervezetének ülésén Lázás János kijelentette: személyes álláspontja szerint kötelező gimnáziumi felvételi bevezetésére lenne szükség annak érdekében, hogy azok válasszák ezt az oktatási formát,…
-
Kilenc párt aláírta az Oktatási Minimumot!
2018-02-06Tegnap kilenc ellenzéki párt – a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Lehet Más a Politika, a Liberálisok, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum, a Párbeszéd és az Új…
-
Február 3-án sikeresen lezajlott a pártok oktatáspolitikai elképzeléseit bemutató rendezvénysorozatunk negyedik, záró eseménye, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen szerveztünk. A találkozón elsőként a pártok pedagóguspolitikára vonatkozó politikai elképzeléseit hallgattuk…
-
A pártok oktatáspolitikai fórumán Braun József a CKP szakértőjeként felvetette, hogy a pártok elképzeléseinél korszerűbb módon kellene megoldani a közoktatási szakképzés kérdését. Elképzeléseit jobban megismerhetjük, ha elolvassuk a Kockás könyv…
-
SAJTÓFIGYELŐ – 2018.01.28.
2018-01-28SAJTÓFIGYELŐ 2018. 01. 03 – 2018.01.28. A szemlézett időszakban a legnagyobb sajtója tagadhatatlanul az elmúlt héten lezajlott diáktüntetésnek volt. Érdemes áttanulmányozni a megjelent híradásokat, tényeket, véleményeket. Roppant tanulságos végignézni, hogy…
-
A Tanítanék mozgalom felhívása
2018-01-25Kedves Kollégák, Aktivista társak! Még csak 18 nap telt el 2018-ból, és máris egy sor újabb, embertelen intézkedéssel nehezíti a kormány az oktatás helyzetét, és mindenkiét, aki kénytelen ebben a…
-
A pártok oktatáspolitikai elképzeléseit bemutató rendezvénysorozatunk negyedik alkalmát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen szervezzük. A fórumra február 3-án kerül sor a MÚOSZ-székházban (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a), a szokásostól eltérően…
-
Csömör iskolája – az ország iskolája!
2018-01-25Csömör iskolája – az ország iskolája! A jogszerűség diadala a magyar állam felett Egy Pest megyei nagyközség, Csömör beperelte a magyar államot, amiért a KLIK-ek megalakításakor, 2013-ban elvette az önkormányzattól az…
-
2018. január 16-án, szombaton került sor a Civil Közoktatási Platform oktatáspolitikai programsorozatának 3. alkalmára, ahol az Esélyegyenlőtlenség, illetve az Iskolaszerkezet és a Szakképzés volt terítéken. Hozzászólásra felkért szakértőnk Nahalka István és Braun József…
-
Örülök, hogy itt állok a színpadon. Nem udvariaskodni szeretnék. Ez a diákok színpada. Megcsinálták. Mi kicsit megbuktunk. Mi mind, a felnőtt társadalom; oldaliságtól, kortól, foglalkozástól függetlenül. A demonstrációt megelőző időszakban arról…
-
Szülői konzultáció
2018-01-20Csak kifáraszt, de nem nevel önállóságra az iskola! A Szülői Hang Közösség összegezte az általa kezdeményezett Szülői konzultációs kérdőívek első 5000 résztvevőjének véleményét. Ahogy írják, a "részeredmények lesújtó képet mutatnak: a szülők…
-
A diákok 12 pontja
2018-01-19A január 19-i tüntetésen a diákok felolvasták, illetve szórólapokon is nyilvánosságra hozták legfontosabb követeléseiket. Íme: Mit kíván a magyar diákság? Képezze az oktatás alapját a 21. században szükséges készségek fejlesztése! Igazságos,…
-
7 kérdés Balog Zoltánhoz
2018-01-18A Civil Közoktatási Platform közérdekű kérdésekkel fordult Balog Zoltánhoz a tartalmi szabályozás tervezett változásaival kapcsolatban. Levelünket különösen időszerűvé tette, hogy a – többek között az oktatás tartalmi kérdéseivel, a diákok túlterheltségével kapcsolatos…
-
Nem vonják vissza a nyelvvizsga-előírást
2018-01-18Mint arról korábban beszámoltunk, a CKP novemberben állásfoglalást adott ki Ne legyen 2020-tól kötelező nyelvvizsga! címmel, amelyet eljuttatunk Balog Zoltánnak. Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár válaszlevelében nem tartotta indokoltnak az…
-
A szokatlan akciót kezdeményező diákok természetesen nem valamiféle közönséges lógásra bíztatnak, éppen ellenkezőleg: azt javasolják, hogy az iskolából távolmaradók önszerveződő csoportokban üljenek össze, és magáról az iskolaügyről, az oktatás problémáiról, a diákok előtt…
-
December 8-án a tankerületi vezető és hat munkatársa váratlanul megjelent a somlóvásárhelyi iskolában: az intézményvezetőt elszigetelték, nem beszélhetett kollégáival, több órán át pszichikai nyomásnak tették ki, mígnem „önként” aláírta lemondását,…
-
Nyilatkozási tilalom!
2018-01-15Egy pedagógus nyilvánosan kiáll a gyermekek jogaiért, és hangoztatja saját véleményét egy közösségi portálon, majd az RTL Klub riportjában. Elítéli a megszégyenítést mint pedagógiai módszert, azt, hogy iskolája faliújságján nyilvánosságra hozzák, melyik tanuló, milyen fegyelmi…
-
Dr. Szilágyi János a CKP-hoz eljuttatott vitairatában – a szakképzés vonalán szerzett széleskörű vezetői tapasztalataira alapozva – részletesen bemutatja a szakképzés magyarországi modelljeit, valamint a bevezetésük mögött húzódó hiedelemeket és gyakran elhallgatott érdekeket, majd felvázol egy tudásalapú,…
-
Szakképzés: lényeges változtatások
2018-01-10Decemberben megjelent egy, a szakképzést érintő salátatörvény. Bár a törvény nem hozza rendbe a szakképzés alapvetően rossz, korszerűtlen rendszerét, de legalább néhány területen kárenyhítést jelenthet. Érdemes áttekinteni, mire hozhat megoldást,…