Csépe Valéria július közepén interjút adott a 24.hu-nak az új NAT előkészítéséről. Az interjúból kiderült, hogy a NAT kidolgozása száz szakember bevonásával elindult.
A CKP-hoz tartozó szakmai szervezetek egyike sem kapott sem felkérést a részvételre, sem információt a munkálatokról.
Mint ismeretes, március elején Csépe Valéria akadémikus miniszteri biztosi megbízást kapott a köznevelés tartalmi szabályozói megújításának szakmai felügyeletére, megbízása 2017 szeptemberéig szól.
Egy áprilisi kormányhatározat Balog Zoltánnak azonnali feladatnul adta társadalmi egyeztetés indítását a tartalmi szabályozás koncepciójáról. Ilyen egyeztetésre azonban azóta sem került sor. Nem folyt semmilyen nyilvános vita, nem hoztak nyilvánosságra semmilyen dokumentumot.
A kormányhatározat szerint a NAT-ot a társadalmi egyeztetést követően ez év december 31-éig ki kellene dolgozni, majd annak alapján el kellene készíteni és a 2019/2020-as tanévben már alkalmazni is kellene a kerettanterveket.
Csépe Valéria megbízása után bejelentette, hogy elkészült a NAT koncepció tervezete. A koncepciót nem hozták nyilvánosságra, ezt a CKP tette meg. Ezzel egyidejűleg a CKP elkészítette és vitára bocsátotta saját koncepcióját a tartalmi szabályozásról és a NAT-ról. A dokumentumokat és a CKP álláspontját itt ismerheti meg.
Tudomásunk szerint a tartalmi szabályozással kapcsolatos munkálatok egy EFOP projekt keretében folynak, de nem tudjuk, hogy a munka kiterjed-e a végleges koncepció kidolgozására is, vagy az eredeti, véleményünk szerint hibás, nem megfelelően kidolgozott, nem egyeztetett koncepció alapján dolgoznak a bevont szakemberek.
A NAT koncepció alapvetően befolyásolja a közoktatást, ezért elengedhetetlen, hogy a közvélemény megismerje azt. Az interjúban, illetve a tavaszi roadshow során sok olyan megközelítés elhangzott, amivel egyet tudunk érteni, de – mint arra elemzésünkben rámutattunk – a megismert koncepcióból ezek nem következnek. Az elképzeléseket csak akkor ítélhetjük meg, ha ismerjük azokat.
Fontos az is, hogy a NAT kidolgozásába minél szélesebb körből válasszák ki a szakértőket. Ha valóban száz szakembert vontak már be a munkálatokba, nem fogadható el, hogy a CKP-hoz csatlakozott nagy múltú és nagy szakmai tekintélyű szervezetek nem kaptak felkérést a delegálásra.
A tájékoztatás elmaradása miatt a CKP szakmai szervezetei megfogalmaztak egy kérdéssort, amelyet hamarosan eljuttatnak az EMMI-hez.
Szeptember elejére egy vitát tervezünk a NAT-ról szakértőink és a kidolgozásért felelősek részvételével.