Viharos időszakon vannak túl a pedagógusok, velük együtt a gyerekek, és nem kevésbé a szülők a koronavírusjárvány következtében kényszerűen bevezetett „tantermen kívüli digitális munkarend” első hete után. Túl az első …
javaslatok
-
-
Pár nap telt el azóta, amióta kihirdették és egy hétvége alatt bevezették a digitális munkarendet. Egy ideális világban azt mondta volna valaki (mondjuk egy oktatási miniszter): „Emberek, most hétfőtől tavaszi …
-
Ami nélkül nem megy: Tanítás nélküli munkanapok – Módszertani ajánlás – Segítségnyújtás – Iskolai egyeztetés – Nyugalom, türelem! A Civil Közoktatási Platform helyzetértékelése A járványügyi helyzet rákényszeríti az oktatási rendszert …
-
A Civil Közoktatási Platform már 2017-ben, az első NAT koncepció elkészültekor érdemi párbeszédet kezdeményezett a NAT-ról. Ennek érdekében elkészítette saját NAT koncepcióját. Az AlterNATíva: a tartalmi szabályozás átalakításának koncepciója itt …
-
Január 21-én a Magyar Közlöny 17. számában megjelent a régóta várt kormányrendelet a Nemzeti Alaptantervről. A Civil Közoktatási Platform a kormányrendeletet a közoktatás tartalmi szabályozására alkalmatlannak tartja. Állásfoglalásunkban összefoglaljuk a …
-
A szakképzés gyakori, előkészítetlen átalakítása már eddig is nagy megpróbáltatást jelentett a résztvevőknek, miközben a szakképzés minősége nem javult, inkább romlott. Bár a szakképzés reformjára szükség van, az újabb, elvileg …
-
Harmincnyolc ellenzéki képviselő határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az Oktatási Minimum Programról. A javaslat alapja az a civil szervetek közreműködésével készített dokumentum, amelyet februárban kilenc ellenzéki párt aláírt. A …
-
Az oktatás minősége. Pedagóguspolitika