Egy éve halmozódik a feszültség, egy éve tűrünk és reménykedünk, hogy végre túl leszünk rajta.
És ebben az egy évben derekasan álltuk a sarat.
Talán senki nem lenne képes azt véghez vinni, amit mi megtettünk: 2 nap alatt megfejtettük a rejtvényt, hogyan lehet eszközök, módszertan, tananyag, technikai tudás és internetkapcsolat nélkül digitális oktatást megvalósítani.
Mindenki küzdött, amennyire erejéből tellett, hogy végrehajtsa a lehetetlent.
Tanár, diák és szülő ehhez egy pár gépelt oldalnyi szöveget kapott segítségül az ország vezetőitől, amiben leírták, hogy mit kell megcsinálniuk az alattvalóknak, történjék bármi.
Azt, hogy hogyan, a papír már nem tartalmazta.
Magunkra maradtunk. Mint mindig.
Az oktatásirányítás emberei fent hátradőltek, mi idelent pedig helytálltunk, ahogy tudtunk.
Valószínűleg másként is történhetett volna.
Az EMMI-ben egy poros fiók alján fekszik egy elfeledett iratcsomó, a címe: Digitális Oktatási Stratégia.
Megvalósítási határideje: 2018.
Lassan már nem is beszélünk róla.
Pedig ha megvalósult volna, ma minden tanárnak, diáknak nemcsak eszköze, hanem minden tudása is meglenne ahhoz, hogy a digitális térben tudja folytatni a tanulást.
Hagyján, hogy ezt kukázta az EMMI „előrelátó” vezetése, elfeledte az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és nem fontos senkinek, aki az oktatás jövőjéről dönt.
De az, hogy a kétszer egymás után előfordulhatott, hogy mindenféle előkészítés nélkül, egyik napról a másikra állítják át a rendszert egy teljesen más pályára úgy, hogy ehhez semmilyen segítséget nem adnak sem a szülőknek, sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak, olyan bűn, ami megbocsájthatatlan.
A kormány katasztrofális járványkezelése, ad hoc ötletei, előkészítetlen döntései és az érintettek teljes magukra hagyása a ország vezetésének teljes csődje, ennek hatását látjuk nemcsak az oktatás, hanem az élet minden területén.
Ezért bármi történjék is, mi, szülők és tanárok, ne egymást hibáztassuk, hiszen mindannyian csak megpróbálunk túlélni egy lehetetlen helyzetet, amiben nincs vezető, akire számíthatnánk!
Ha eddig azt gondoltuk, nem baj, hogy nem értenek hozzá, nem baj, hogy nem számítunk, túl fogjuk élni ezt is, most talán rájöttünk: Van az a helyzet, amikor a jó vezető valóban az életünket menthetné meg!
Érdemes harcolni a jó vezetőkért!
