Home DokumentumokCKP Vélemények A bántalmazás eltulosolóinak felelősségéről – a CKP közleménye

A bántalmazás eltulosolóinak felelősségéről – a CKP közleménye

2024-02-08

 

A Civil Közoktatási Platform támogatja a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének állásfoglalását a KEH/2787-6/2023. számú köztársasági elnöki kegyelmi határozattal kapcsolatban, amellyel Novák Katalin mentesítette a börtönbüntetés letöltése és egyéb joghátrányok alól a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, aki nemcsak mulasztással, hanem tevőlegesen, foglalkozás körében segítette a gyermekek szexuális bántalmazását.

A közleményben foglaltak mellett felháborodásunkat fejezzük ki amiatt, hogy egyesek relativizálni próbálják az igazgatóhelyettes szerepét a bűncselekményben.

Elkeserítő, hogy a politikai ellenfelek véleményének való ellentmondásnak és a saját tábor  mentegetésének lelki és egzisztenciális kényszere odáig tud fajulni, hogy egyes médiamunkások mentegessenek1 valakit, aki lehetővé tette kiszolgáltatott fiatalok szexuális bántalmazását.

A köztársasági elnöki iroda szerint pedofiloknak nincs kegyelem. Büntetőjogi szempontból a kegyelemben részesített valóban nem pedofil, az áldozatok szempontjából azonban ugyanakkora bűnt követett el: Az ő magatartása tette lehetővé a folyamatos bántalmazást, és ha rajta múlik, a bántalmazás tovább is folytatódhatott volna. Mindkettőjük felelőssége nyilvánvaló abban, hogy a bántalmazás be tudott következni.

Pedofil, bántalmazásra hajló személyek mindig is lesznek. A bántalmazást akkor lehet megakadályozni, ha aki tud róla, nem titkolja el, hanem próbálja megakadályozni. Ha ezt nem teszi, sőt, megpróbálja eltusolni a bűnt, újabb terhet téve ezzel az áldozatra, akkor nincs jelentősége annak, hogy egyébként milyen ember, hogyan végzi a munkáját.

Vannak kompenzálhatatlan bűnök. A bűnrészesség gyermekek szexuális bántalmazásában ilyen. A bűnök feltárása és erkölcsi elítélése azért fontos, hogy a súlyos következmény elkerülhetetlenségének érzése erős legyen. Nemcsak azokban, akik beteges hajlamuk miatt erre késztetést éreznek, hanem azokban is, akik kényelmesnek gondolják a bűnök eltusolását.

1 – https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/02/alhir-hogy-novak-katalin-egy-pedofil-bunozonek-kegyelmezett-meg