A Civil Közoktatási Platform reménytelve vette észre, hogy a kormányzat végre elismerni látszik, amit az oktatási mozgalmak már régóta hangsúlyoznak: rendszerszintű, súlyos válság uralkodik egy stratégiai jelentőségű területen, az oktatásban. A problémakezelési szándék jelének tekintjük a Nevelésügyi Kormánybizottság létrejöttét.
Sikerként könyveljük el azt is, hogy bár a civilek 9 pontja és a 7igenes népszavazás által követelt, az oktatás különböző területeit egységesen irányító Oktatási Minisztérium nem jött létre, a kormányhatározat mára azt is elismeri, hogy szükség van a különböző minisztériumokhoz tartozó oktatási szolgáltatások összehangolására.
Ugyanakkor sajnálattal látjuk, hogy az oktatással-neveléssel foglalkozó bizottság tagjai (Orbán Viktor elnök, Pintér Sándor, Csák János, Gulyás Gergely és Orbán Balázs tagok) között egyetlen olyan sincs, aki szakképzettséggel vagy érdemi szakmai tapasztalattal rendelkezne az oktatás-nevelés területén és rendszerében. Az oktatás jelenlegi állapotát is politikai szereplők politikai megfontolásai állították elő.
Kíváncsian várjuk, hogy a leendő bizottsági titkár esetén más lesz-e a helyzet. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a bizottság milyen munkacsoportokat állít fel, ezeknek kik lesznek a tagjai, mi lesz a jogkörük, lesz-e kapcsolatuk a kormányzati intézkedéseket független szempontból értékelő szakértőkkel, az oktatásban érintettekkel, és hogy ezeknek mennyire lesz hatásuk az oktatáspolitikára.
Azaz kíváncsian várjuk, hogy ez a legújabb bizottság
- szakmai célok, érdekek, szempontok mentén,
- szakmai tudásháttérrel, megalapozottan,
- a 21. században alapvető, a jólműködés elemi feltételét, a társadalmasítás elvét alkalmazva
fog-e működni.
Szakmai anyagaink gyűjteményét – amelyet egy éve adtunk át Pintér Sándor belügyminiszternek – hamarosan eljuttatjuk a bizottság többi tagjának is.
Amennyiben a bizottság érdemben, az érintettek bevonásával kíván foglalkozni az oktatás rendszerszintű problémáival, a mintegy félszáz oktatáshoz kapcsolódó szervezetet összefogó Civil Közoktatási Platform szakértői anyagaival, javaslataival kész segíteni a bizottság munkáját.
(A bizottságot létrehozó 1497/2023. kormányhatározat a 2023. november 16-i Magyar Közlönyben olvasható.)