Utolsó aktualizálás dátuma: 2024. május 29. A napokban jelent meg a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ által gondozott és kétévente frissített Közoktatás Indikátorrendszere 2023-as kötete. A közoktatás törzsindikátorainak legfrissebb adatait…
Csernai Mihály
-
-
Ez év tavaszán közleményben adta hírül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy tanárképző kart hoz létre, amelynek keretében felmenő rendszerben 15 féle óvodapedagógus, tanító és tanárszakos képzést kívánnak elindítani 1300 hallgató…
-
Máté András G7-en megjelent cikkének másodközlése. Sem az alapítványosított magyar egyetemek kizárásának az Erasmus- és a Horizont-programokból, sem az Európai Egyetemek Uniójának lesújtó véleményének a magyar egyetemi autonómia állapotáról nem…
-
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
2024-05-15Indul a Faliújság, a CKP nyilvános hírlevele! Iratkozz fel a bejegyzésben található űrlapon!
-
Újabb három online workshoppal folytatódik az Önfejlesztő Közösségek Projekt a Tanítanék Mozgalommal közös szervezésben. Immáron nyolc foglalkozásból lehet választani, melyhez a mostani ajánlatba egy új workshop is bekerült – A pedagógiai…
-
Szükséges és lehetséges – Egy közösen megalkotott oktatáspolitikai koncepció címmel könyvbemutató konferenciát tartott a Civil Közoktatási Platform. A konferenciát követően Ónody-Molnár Dóra a korábbi munkálatokról és a konferencia tapasztalatairól beszélgetett…
-
Iskolákat kaphatnának önkormányzatok, ha szépen kérik? A közpolitikai felelőtlenség újabb példája
2024-04-30Radó Péter Portfolio oldalán megjelent cikkének másodközlése. Egy, az önkormányzati választások közeledtével az MSZP által benyújtott törvényjavaslat, amely iskolákat adna át önkormányzatoknak, ha azok szépen kérik, egy újabb példával gazdagította…
-
Pásztor Erzsébet Magyar Hangban megjelent cikkének másodközlése. Az oktatók és az oktatási rendszereket kormányzó politikusok egyaránt számos kihívással találják magukat szemben. Korunk egyik alapproblémája, hogy a tanítás tartalma, módja, illetve…
-
Gyere el, ha érdekel, hogy miért fontosabb mindennél a pedagógiai kultúra egy intézményben! És tényleg fontosabb? Gyere el, ha kérdésed, véleményed, tapasztalatod van erről! Részt vennék Szeretnék a témában beszélgetést…
-
A konferencia összefoglalója Sikeresen lezajlott az április 17-én, a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék Mozgalom által közösen rendezett Mit tehetnek az önkormányzatok az oktatásért c. konferenciánk. E konferenciával célunk volt tájékoztatást,…
-
A pedagógusok teljesítményértékelését szabályozó 18/2024. (IV.4.) BM rendelet kapcsán a Civil Közoktatási Platform (CKP) korábbi állásfoglalásának megfelelően kijelenti, hogy a státusztörvényben lehetővé tett és a rendelettel alátámasztott teljesítményértékelést alkalmatlannak tartja…
-
Gyerekek tömege küzd ma tanulási nehézségekkel. Jelenleg a legjobb, ami történhet egy tanulási zavarokkal küzdő gyermekkel, ha megfelelő fejlesztést kap, és ha ez nem megoldható, akkor felmentést. Így a sajátos…
-
Juhász Ágnes G7-ben megjelent cikkének másodközlése. „Aki fegyelmezettséghez, rendhez szokott, annak nincs problémája” – így reagált Pintér Sándor a Kulturális Bizottság decemberi meghallgatásán arra a kérdésre, hogy mit tegyenek azok…
-
A CKP és a Tanítanék közös szervezésében tovább folytatódik az Önfejlesztő Közösségek Projekt. Az újabb öt alkalmas sorozat a korábbihoz hasonlóan ismét online valósul meg, két órás workshopok formájában. 2024.…
-
Utolsó aktualizálás dátuma: 2024. április 2. „Jelentős változás van előkészülőben az oktatási rendszerben” írja a Magyar Nemzet – és van miért aggódni A Magyar Nemzet által tudósított elképzelésekkel nem az a baj, hogy vannak,…
-
Tanterv nélkül?
2024-03-22A cím szándékosan szélsőséges. Részletes tartalom nélküli tantervek iránti igényről van pontosabban szó. Ma a központi tantervek a legtöbb iskola és a legtöbb tanuló számára minden tanulnivalót meghatároznak. Jól van…
-
Orbán Balázs a Kommentár folyóirat 2023/4. számában megjelent Visszavezetni az oktatást konzervatív gyökereihez című tanulmányára Nahalka István reagált, ennek a részletes kritikának az összefoglalója alább olvasható. Nahalka István teljes írása itt elérhető. Összefoglalás Orbán Balázs…
-
Kasztrendszer kialakulásához vezet az oktatási egész pályás letámadás – Ercse Kriszta cikke a G7-en
2024-03-12Ercse Kriszta G7-ben megjelent cikkének utánközlése. A fenntartóváltással kapcsolatban a szülők szempontjait a Szülői Hang foglalta össze az alábbi cikkben. Ha valaki nem foglalkozik különösebben oktatási kérdésekkel, valószínűleg most akkor…
-
Átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki a Gyermekjogi Civil Koalíció a gyermekvédelem és az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb ágazatok reformjának előkészítéséhez. A Kormány által nemrég bejelentett, a gyermekvédelmet érintő törvénymódosítás megalapozásához széleskörű civil…
-
Beszélgessünk az oktatás legfontosabb kérdéseiről! Indul az Önfejlesztő Közösségek projekt
2024-02-22A Civil Közoktatási Platform meggyőződése, hogy az oktatáspolitika mellett a pedagógusok, szülők, diákok és az egész társadalom oktatásról, nevelésről való gondolkodása is felelős az oktatás jelenlegi helyzetéért: a változáshoz a…