2007 novemberében – mondhatnánk, még az időszámítás előtt – az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete virtuális nevelésügyi kongresszust indított. A rendezvényünk a VII. Nevelésügyi Kongresszussal párhuzamos, autonóm mozgalomként zajlott, és a vártnál nagyobb érdeklődés kísérte (ld. erről a 2008 júniusában megjelent kongresszusi zárszót).
Az akkori felhívásunk mai szemmel döbbenetesen szolidnak és derűlátónak tűnik. Lényegét tekintve azonban most, 14 év elteltével és számos – az oktatást és a pedagógus közösséget sújtó – elbaltázott döntés, mellébeszélés és átejtés után se mondhatunk mást: meggyőződésünk, hogy az oktatás jobbításának alapja csak a párbeszéd lehet. Hogyha ezt csak abban a formában tudjuk szorgalmazni, hogy mondjuk a magunkét, akkor lankadatlanul ezt kell tennünk.
A jelenleg zajló 2. virtuális kongresszus apropója és vitaindítója egy kerekasztal-beszélgetés az oktatás lehetséges jövőjéről egy olyan időszakban, amikor a hazai közoktatás hatalmas válságot él át (a miskolci tanárok nyílt levele szerint egyes helyeken már össze is omlott). Mindeközben világméretű kultúraváltás részesei vagyunk, amiben közös felelősségünk, hogy kijelöljük az iskola dolgát. Ennek jegyében született az Oktatási víziók kultúraváltás idején című beszélgetés Knausz Imre, Lannert Judit, Szekszárdi Júlia és Tarné Éder Marianna részvételével, Földes Petra moderálásával (megjelent az Új Pedagógiai Szemle 2021. 11-12. számában.)
A vitaindítóhoz folyamatosan érkeznek az izgalmasabbnál izgalmasabb hozzászólások az egyesületi honlapra. Ezek a következő folyamatosan bővülő linken érhetők el: https://osztalyfonok.hu/2-virtualis-nevelesugyi-kongresszus/
A továbbiakban akár komment, akár önálló hozzászólás formájában várunk reflexiókat bárkitől, aki felelősséget érez az iskola ügye iránt akármilyen minőségben, tehát mint pedagógus, mint kutató, mint szülő vagy nagyszülő, mint a jövőre figyelő állampolgár. Észrevételeiket, javaslataikat, reflexióikat a következő címen várja
Földes Petra és Szekszárdi Júlia: osztalyfonokok@gmail.com
Kapcsolódó linkek:
Kongresszusi zárszó – A virtuális nevelésügyi kongresszus zárszava | OFOE (osztalyfonok.hu)
Oktatási víziók kultúraváltás idején – Új Pedagógiai Szemle – 2021/11-12. (upszonline.hu)