A Civil Közoktatási Platform nyilvános hírlevele
1. szám | 2024. május 16. – június 10.
🛎️ Becsöngetés
Kedves Feliratkozó!
A Civil KÖzoktatási Platform nevében köszöntöm Önt hírlevelünk olvasói között. Számunkra – ahogy nyilván Önnek is, ha ezt olvassa – fontos az oktatás ügye, éppen ezért mindent megteszünk azért, hogy az érdeklődők minél tájékozottabbak legyenek a témában, ezt a missziónkat ez a hírlevél is szolgálja.
Mostantól rendszeresen, nagyjából havonta szeretnénk jelentkezni a hírlevéllel, melynek fő célja, hogy tájékoztasson az oktatásügy aktuális és fontos történéseiről, hírt adjon az eseményekről, beszámoljon a CKP és tagszervezetei legfontosabb tevékenységeiről; állásfoglalásokról, médiaszereplésekről. Az egyes hírekre, témákra kattintva találkozik majd értelmező, értékelő, összefoglaló cikkekkel, és lehetősége lesz a részletekben is
elmélyedni.
Bár belső, tagszervezeteinknek szóló hírlevelet eddig is szerkesztettünk, az, hogy híreinkkel kilépünk a nyilvános térbe, nekünk is újdonság. Nagyon reméljük, hogy tevékenységünk egyre többek érdeklődését fel tudja kelteni, ezáltal a CKP tevékenysége még nagyobb figyelmet fog kapni, mint az oktatásügy rendszeres, szakmai alapú véleményezője, bírálója, javaslattevője. Ebben komolyan számítunk a segítségükre. Véleményét, javaslatait egy-egy témában az alábbi címre küldheti: ckp.faliujsag@gmail.com
Nem is szaporíjuk tovább a szót: még egyszer köszönjük, hogy feliratkoztak, és részt vesznek velünk az indulásnál. Legyen ez egy új, közös kaland kezdete!
Civil Közoktatási Platform
Feliratkozni ide kattintva lehetséges.
📰 Fakultáció
kiemelt témák
A CKP és az OKtatói Hálózat közös állásfoglalást adott ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképzése elleni tiltakozásul, Nem kérünk a nemzeti közszolgálati tanárképzésből! címmel. „[…] a kormányzat a tanártovábbképzés rendszerét is erőteljesen centralizálni kívánja, és a kidolgozásért és lebonyolításért felelős szervezési egységet is az NKE-n alakítják ki.”
Megjelent a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ által gondozott és kétévente frissített A közoktatás indikátorrendszere 2023-as kötete. A kiadványról szóló írások a CKP honlapján elérhetőek. A kötet elméleti alapokon, különböző mutatókon, statisztikai adatokon keresztül elemzi az oktatás jelenlegi helyzetét: többek között a pénzügyi és humán erőforrások hiányát, a tanulók oktatásból való kiszorulását, az állami oktatási rendszerből való menekülést, illetve a szociális szelekció és az etnikai szegregáció nagymértékű jelenlétét.
Megjelent Máté András cikke a G7-en, amit a CKP honlapján másodközöltünk.
“[…] ezeknek az alapítványoknak a szabályozása, jogszabályi környezete olyan, amire a világban másutt kiválóan működő alapítványi egyetemek esetében egyetlen példa sincsen” – írja a szerző
egy ponton a részletes elemző cikkben.
A választási kampány során folyamatosan és veszélyes mértékben sérülnek a gyermekek jogai.
A CKP is csatlakozott a Gyermekjogi Civil Koalíció
és a Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya-Korczak Munkabizottságának
tiltakozásaihoz. Itt nem pusztán a szélsőségesen
uszító plakátok mentális hatásaira, de a gyerekek konkrét, fizikai “felhasználásával” kapcsolatos aggályokra is felhívják a figyelmet.
Korábbi programok
a közelmúlt eseményei és rendezvényei
2024. május 15-én vitaestet tartott a Tanuláskutató Intézet, melyen az intézet igazgatója, Setényi János mellett Dr. Gyarmathy Éva vett részt. A facilitátor Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora volt. A tanulságos vita ide kattintva megtekinthető.
A beszélgetésen szó esik a „problémás gyerekekről”, az iskolai követelmények enyhítésének kérdéséről, az oktatásban való érintettekről, valamint a konzervatív és progresszív pedagógia különbségeiről is.
Horváth Ádám, az Education: Next Oktatástechnológiai Szövetség elnöke Az oktatás szükségszerű változásai a mesterséges intelligencia hatására címmel tartott előadást a CKP és a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának szervezésében 2024. május 22-én. Az előadás megtekinthető a CKP YouTube-csatornáján. A videóban szó esik a mesterséges intelligencia oktatásban való használatának jógyakorlatairól, és az ezzel kapcsolatos szemléletváltás szükségességéről.
📓 Szorgalmi
- Egy figyelmetlenség miatt pár hónapig nem minősült közfeladatot ellátó személynek a pedagógus.
- Az Oktatási Hivatal által küldött, az iskolaigazgatók beszámolási kötelezettségéről való véleményalkotást célzó kérdőív kitöltésének megtagadására buzdító közleményt adott ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
- A középiskolások ingyenes jogosítványszerzési lehetőségére vonatkozó jogszabályok jelentek meg.
- A Civil Kollégium Alapítvány EgyszerGYEREk – Mit tehetünk az SNI-s tanulók oktatási hozzáférésének javításáért? címmel rendezett szemléletformáló konferenciát.
- A Civilek Szövetsége Cool School néven az iskolák közérzetét felmérő kérdőívet indított.
- Lezárult a Magyar Anyák első pályázati időszaka, amiben osztályoknak lehetett alternatív tankönyvekre pályázni.
👓 Tantestület
a Civil Közoktatási Platform tevékenységei
2021-22-ben szakértők, pártok és civilek az ELEGY Oktatási Szakbizottságban másfél éven át együtt dolgoztak annak érdekében, hogy megszülessen egy szakmailag és politikailag is elfogadható oktatási koncepció. A részanyagok összesítésével létrejött kötetet Szükséges és lehetséges – egy közösen megalkotott oktatáspolitikai koncepció címmel jelentettük meg, egy könyvbemutató konferencia kíséretében. A konferencia előadásai és panelbeszélgetései elérhetőek a CKP YouTube-csatornáján.
Tanári szoba
Impresszum
A hírlevelet összeállította: Csernai Mihály | Felelős szerkesztő: Juhász Ágnes
Kiadja a CKP Alapítvány a Tanszabadságért.
Amennyiben lehetőségében áll támogatni a működésünket, az alábbi számlaszámon megteheti: 16200010 – 10134339.
Honlap: http://www.ckpinfo.hu | E-mail: ckp.faliujsag@gmail.com
2024. május 16. – június 10.