Home HírekHírek Mit gondolunk a pedagógusok értékeléséről?

Mit gondolunk a pedagógusok értékeléséről?

2023-01-05

A közelmúltban kiszivárgott egy teljesen elfogadhatatlan elképzelés a tanárok teljesítményértékelésével kapcsolatban. Az elképzelés hivatalos verzióját nem ismerjük, így egyelőre nem is kívánjuk részleteiben elemezni azt. Egyetértünk a PDSZ közleményében foglaltakkal, és várjuk a hivatalos verziót. Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bérezési rendszer csak törvénymódosítással változtatható meg, ezt a módosítást pedig érdemi társadalmi vitának kell megelőznie. Erre kötelezi a kormányt a jogalkotási törvény és az Európai Bizottságnak tett ígéret is.

Az, hogy a tervezetet elfogadhatatlannak tartjuk, nem jelenti azt, hogy elleneznénk a pedagógiai munka értékelését, a differenciált bérezést. Nahalka István ezzel kapcsolatos gondolatai itt olvashatók.

A témával a Civil Közoktatási Platform által, illetve közreműködésével létrehozott több korábbi anyag is foglalkozik. A 2016-os Kockás könyv és a rövidebb Kockás füzet 7. fejezetének a címe:  A pedagógusok, az intézmények, az intézményi vezetés értékelését a fejlesztési folyamatokat szolgáló módon kell kialakítanunk; a Kockás táblázat összehasonlítja a jelenlegi, a pedagógusokra koncentráló, külső minősítő értékelést a kívánatos, a szervezetre összpontosító, belső, fejlesztő értékeléssel. 

A tavaly egy szakértői munkacsoportban a CKP delegáltjai részvételével született, a pedagógusok helyzetét és az erre vonatkozó kívánatos szakpolitikát elemző vitaanyag is foglalkozik a témával. Ez az anyag konszenzus hiányában nem került elfogadásra az ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottságában, közlésének célja csak a gondolatébresztés.

Félreértések elkerülése végett: Ezek az anyagok korábban születtek, a jelenlegi szituációban automatikusan nem alkalmazhatók. Az oktatás komplex rendszer, az intézkedések értéke a rendszer működésétől függ. Nem lehet “csemegézni” egy komplex javaslat pontjaiból! Hiába értünk egyet elvileg azzal, hogy az iskolaigazgatók jogait növelni kell, abban a szituációban, amikor az igazgatók a tantestület és a szülők véleményének kikérése nélkül nevezik ki, veszélyesnek tartjuk a felhatalmazásukat a teljesítményértékelésre.  Hiába támogatjuk a differenciálást, a bérek növelése nélkül nem tartjuk azt lehetségesnek.

Természetesen minden javaslatunkra úgy tekintünk, hogy azok  megvalósítására csak az érintettekkel való egy érdemi egyeztetéseredményének függvényében kerülhet sor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.