Home Hírek Adatokat a honlapokra! A Vírushelyzet akciócsoport felhívása és levélküldő kampánya

Adatokat a honlapokra! A Vírushelyzet akciócsoport felhívása és levélküldő kampánya

2020-11-05

Frissítés: Az Akciócsoport levélküldő kampányt indított. A Klebelsberg Központ részére küldött levélben  az információnyújtás kötelezővé tételét, az Operatív Törzsnek küldöttben az intézményi adatoknak a hivatalos honlapon való közlését követelhetik a levélküldők.

Szülők, tanárok, szakértők akciócsoportot alakítottak annak érdekében, hogy elérjék az iskolai és óvodai járványügyi adatok és intézkedések nyilvánosságát. A Vírushelyzet akciócsoportot a Civil Közoktatási Platform, a Szülői Összefogás és az aHang támogatja. Iskola- és óvodavezetőknek küldött levelük, ajánlásuk és sajtónyilatkozatuk alább olvasható.

Sok iskola már eddig is feltüntette ezeket az információkat a honlapján (egy példa itt látható), sőt, olyan tankerület is van, amelyik ezt az iskoláknak kötelezővé tette. A TEDD KI A HONLAPODRA mozgalom célja, hogy minél több iskola tegye ezt meg.

Sajtónyilatkozatuk itt olvasható.

A csoport tovább akciókat is tervez. Ezekről és a kezdeményezés visszhangjáról honlapunkon rendszeresen hírt adunk.

November 5-én a következő levél ment ki az iskoláknak:

Felhívás az intézményi fertőzöttség nyilvánossága érdekében

 ADATOKAT A HONLAPOKRA!

Tisztelt Intézményvezetőség, tisztelt Nevelőtestület!

Amikor a járvány soha nem látott mértékben terjed, veszélyeztetve családtagjainkat, pedagógusainkat, fontos, hogy a központi intézkedésekről függetlenül mindenki megtegye, amire saját hatáskörében lehetősége van. Az információnyújtás ilyen lehetőség.

Országosan jelentős gond, hogy keveset tudunk a koronavírus-járvány helyi dinamikájáról. Emiatt a szülők vannak a legnagyobb bizonytalanságban, s néhol a pedagógusok is csak találgatják, milyen lehet az intézményi helyzet. Pedig a tények ott vannak minden iskolában, óvodában. Naponta gyűjtik, és továbbítják a fenntartónak a fertőzöttek számát, a kontaktszemélyeket.

Sokkal megnyugtatóbb lenne, ha az intézmények közzétennék honlapjukon, közösségi oldalukon ezeket a hiteles, első kézből való adatokat, intézkedéseket. Ezt jól kiegészítheti, ha a szülőket legalább heti rendszerességgel digitális hírlevélben (e-mail) tájékoztatnák is erről.

Fontos lenne a tájékoztatás arról is, hogy milyen intézkedéseket hoz az iskola, az óvoda a fertőzésveszély csökkentése érdekében.

Mindennek nincsen semmi akadálya! Semmiféle jogszabály, központi utasítás nem tiltja ezt. A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint ők sem adtak ki ezzel kapcsolatos utasítást. A fertőzöttszám név nélküli közlése nem érzékeny adat, hanem közérdekű információ.

Már vannak intézmények, amelyek így járnak el, és tankerület is akad, amelyik ezt kötelezővé tette. (Egy mintát alább közlünk.) Jó lenne általános eljárássá szélesíteni, és akkor a szülők, pedagógusok nem maradnak tovább teljes bizonytalanságban. Nem kapnak szárnyra, nem okoznak riadalmat álhírek, félinformációk, és az intézményvezetők is tájékozódhatnak arról, mi van a környező iskolákban, óvodákban. A megfertőződött pedagógusok, dolgozók könnyebben bizonyíthatják, hogy munkahelyükön fertőződhettek meg, és így jogosultak 100%-os táppénzre.

Ennek érdekében indítjuk el TEDD KI A HONLAPODRA mozgalmunkat.

Kérjük, csatlakozzanak azokhoz, akik komolyan veszik a szülők jogát arra, hogy tájékoztatást kapjanak a gyermeküket érintő veszélyekről és az azokkal kapcsolatos intézkedésekről!

Szülők, tanárok, szakértők Vírushelyzet akciócsoportja

Visszajelzéseket a forrodrot@virushelyzet.hu email címre várunk.

Az akciócsoport kezdeményezését támogatja a Civil Közoktatási Platform, a Szülői Összefogás és az aHang. Az akciócsoport tevékenységéről itt olvashat bővebben.

Budapest, 2020. november 5.

Egy javaslat a közlemények tartalmára

Igazoltan fertőzött diákok számai osztályonként*:

Igazoltan fertőzött dolgozók száma:

Hatósági házi karanténban levő diákok száma osztályonként*:

Hatósági házi karanténban levő dolgozók száma:

Tantermen kívüli digitális oktatásban résztvevő osztályok száma:

Rendkívüli szüneten lévő osztályok:

Hiányzó diákok tünetekkel:

Betegség miatt hiányzó dolgozók összesen:

Iskolai COVID protokoll:

Rendkívüli intézkedések:

*Az osztályonkénti adatot elég a szülőkkel közölni.