Kedves az oktatás iránt érdeklődő!
A Civil Közoktatási Platform (CKP), amely több mint 50 oktatással foglalkozó civil, szakmai szervezetet tömörít egy mozgalomba 2023 őszétől indít egy projektet. A terv az, hogy az ország egészében kisközösségek szerveződését segítjük, meglévőket erősítünk pedagógusok, szülők, diákok vagy bármely más érdeklődő/érintett csoport részvételével, arra ösztönözve és ebben támogatva őket, hogy viszonylag rendszeresen, saját tervük szerint ismerkedjenek meg alaposabban egy-egy az oktatás, az óvodák, az iskolák életét meghatározó jelenséggel, folyamattal. Egyfajta közös tanulás lenne ez, amelyben – reményünk szerint – lehetővé válna az olyannyira szükséges megújulás, szemléletformálás és az elképzelések egymással való összevetése.
A projekttel kapcsolatos összes tudnivalót meg lehet találni honlapunkon: https://ckpinfo.hu/onfejleszto-kozossegek/.
Szeretnénk azonban felmérni, hogy milyen érdeklődés mutatkozhat egyáltalán egy ilyen kezdeményezés iránt, ezért arra kérjük, hogy válaszoljon a következő kérdésekre, ha központi vagy helyi szervezőként és/vagy résztvevőként bekapcsolódna (a kitöltés nem igényel többet 10 percnél).
A kérdőív kitöltése nem jár kötelezettséggel, a projektbe való bekapcsolódás formája, mértéke a projekt alakulása során alakulhat.
A csatlakozási lehetőség folyamatos, de az első körhöz 2023. augusztus 10-ig várjuk a jelentkezést!
Sokféle egyén és közösség jelentkezését várjuk! A már meglévő közösségek közül kiemelten ajánljuk projektünket:
- oktatásért dolgozó mozgalmaknak, csoportoknak,
- iskolai és területi pedagógus munkaközösségeknek,
- nevelőtestületeknek,
- szülői csoportoknak, pl.: SZMK,
- diákcsoportoknak, pl.: DÖK,
- pedagógus szakmai szervezeteknek,
- olvasóköröknek,
- helyi társadalmi szervezeteknek.
A CKP Ügyvivő Testülete
A jelentkezési felület elérhető ezen a linken: https://forms.gle/oH6xv5UZtbuhkgsZ7
Vagy kitölthető innen közvetlenül: