Home Kiemelt témákSztrájk, polgári engedetlenség Térképen október 14. (is)

Térképen október 14. (is)

2022-10-15
Utolsó frissítés: 2022.10.18.18:22

A Civil Közoktatási Platform térképre vitte a pedagógusok október 14-ei országos sztrájkmegmozdulását is.

Az alábbi térkép 167 település sztrájkolóiról számol be. A térképen 350 intézmény látható, amelyek dolgozói a térkép készítésének időpontjáig  bejelentették sztrájkjukat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felé is, vagy egyéb módon értesültünk sztrájkjukról. Emellett látható 40 olyan település, ahonnan csak a Pedagógusok Szakszervezetének jelentettek sztrájkot.Térképünket folyamatosan frissítjük.

A térképen szereplő intézményekben csaknem 7000 dolgozó fejezte ki ezen a napon tiltakozását sztrájkkal, a Pedagógusok Szakszervezetének is 6000 feletti sztrájkolót jelentettek – vagyis mintegy 13 ezer sztrájkolóról tudunk.  Feltehetőleg ennél sokkal többen sztrájkoltak, de a szakszervezetek nem kapnak hivatalos adatokat, annak ellenére, hogy ezek a Kréta rendszerben egyértelműen megjelennek.

Az azonban így is látható, hogy a tiltakozás az ország egészére, minden fenntartó- és intézménytípusra kiterjed. (A különböző fenntartó- és intézménytípusokat különböző színű cseppek jelzik; a pipák ki- és bekapcsolásával egyedi kigyűjtéseket végezhetünk.)

A sztrájk mellett ezen a napon számos iskolában volt szolidaritási esemény, illetve polgári engedetlenség – ezekről  a Tanítanék által kezelt térképen található – szintén nem teljes körű – információ.

Egyéb térképek a tiltakozásokról

A Tanítanék mozgalom által kezelt térkép a 2022 őszi, mindenféle típusú megmozdulásokról: https://www.tanitanek.info/terkep/

A 2022. október 5-i sztrájk térképe itt található: https://ckpinfo.hu/2022/10/08/terkepen-az-oktober-5-i-sztrajk-is/

Ha még nem vagy a térképen

Mint írtuk, a térképek csak azokat az adatokat tartalmazzák, amikről információnk van. Ezek elsődleges forrásai az alábbi űrlapok:

Ha kitöltötted, türelmet kérünk, igyekszünk rendszeresen frissíteni a térképeket.

Így használd a térképet!

A térképen az egyes jelölőkre kattintva megjelenik az adott intézmény adatlapja.

Az egyes színek fenntartó- vagy iskolatípusokat jelölnek. A térkép alatt az egyes cseppeket ki- és bekapcsolhatjuk.

A térkép közvetlen linkje, ahol a típusok kapcsolgatásával a térkép alatti lista is változik: https://www.easymapmaker.com/map/pedsztrajk20221014

Az október 14-i sztrájkban résztvevő azon intézmények, melyekről információnk van:

Németh László Gimnázium
Nővér utca 15-17.
Budapest 1131
OM azonosító: 35244
Fenntartó neve:: Közép-Pesti Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 60
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 15
Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 0
2
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
Bazsanth Vince u. 10
Dunakeszi 2120
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 36
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 2
3
Ráckevei Ady Endre Gimnázium
Kossuth Lajos u. 82
Ráckeve 2300
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
4
Vasvári Pál Gimnázium
Prohászka Ottokár út 71
Székesfehérvár 8000
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 21
5
Tessedik Sámuel Általános Iskola
Lara utca 6.
Albertirsa 2730
OM azonosító: 37773
Fenntartó neve:: Ceglédi Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: általános iskola
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 68
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 36

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 0
6
Almamellék-Somogyhárságy Általános iskola és Kollégium
Petőfi tér 1.
Almamellék 7934
Fenntartó neve:: Szigetvári Tankerületi központ

7
Kiss Ferenc Általános Iskola és AMI
Béke u. 3
Ásotthalom 6783
OM azonosító: 29731
Fenntartó neve:: Szegedi Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 25
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 5

8
Pipitér KFNO Óvoda, Mini Bölcsőde és Bölcsőde
Badacsonytomaj
OM azonosító: 36928
Fenntartó neve:: Badacsonytomaj Város és Ábrahámhegy, Salföld Községek Napközi Otthonos Óvodai Ellátását Biztosító Intézményi Társulása
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 18
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 8
Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 5

9
Tatay Sándor Általános Iskola
Kert utca 8.
Badacsonytomaj 8258
OM azonosító: 37109
Fenntartó neve:: Balatonfüredi Tankerületi központ

Dolgozói összlétszám: 20
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 6

10
Baji Szent István Német Nemzetiségi Általános Iskola
Béke u. 2.
Baj 2836
OM azonosító: 31906
Fenntartó neve:: Baji Német Nemzetiségi Önkormányzat

Dolgozói összlétszám: 31
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 10

11
Bajai Eötvös József Általános Iskola
Bezerédj Pál u. 15
Baja 6500

12
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
Május 1 út 2.
Balassagyarmat 2660
OM azonosító: 202979
Fenntartó neve:: Balassagyarmati Tankerület

Dolgozói összlétszám: 39

13
Balatonfüredi Fekete István EGYMI
Iskola utca 2.
Balatonfüred 8230
OM azonosító: 201725
Fenntartó neve:: Balatonfüredi Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: EGYMI
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 3

14
Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános iskola
Ady Endre u 1
Balatonkeresztúr 8648
OM azonosító: 34064
Fenntartó neve:: Siófoki Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 15
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 13

15
Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Kálvin tér 4.
Biatorbágy 2051
OM azonosító: 32441
Fenntartó neve:: Érdi Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 57

16
Bogádi Dr. Berze Nagy János Ált. Isk.
Béke tér 4.
Bogád 7742
OM azonosító: 27324
Fenntartó neve:: Pécsi Tankerület

Dolgozói összlétszám: 29
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 7

17
Budakalászi Nyitnikék Óvoda
Pomázi út 3.
Budakalász 2011
OM azonosító: 32875
Fenntartó neve:: Budakalászi Önkormányzat

Dolgozói összlétszám: 52

Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 3

18
Széchenyi István Általános Iskola
Árpád tér 1.
Budakeszi 2092
OM azonosító: 32445
Fenntartó neve:: Érdi Tankerület

Dolgozói összlétszám: 91
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 46

19
Budaörsi Csillagfürt Óvoda
Budaörs
OM azonosító: 32755
Fenntartó neve:: Budaörsi Polgármesteri Hivatal
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 27

20
Budaörsi Kincskereső Óvoda
Szabadság út 64.
Budaörs 2040
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 23
21
Budaörsi Mákszem Óvoda
Budaörs
OM azonosító: 202684
Fenntartó neve:: Budaörs Város Önkormányzata

22
Budaörsi Mákszem Óvoda
Patkó u. 2.

23
Farkasréti Pagony Óvoda
Budaörs
OM azonosító: 32750

24
Zippel-zappel Német Nemzetiségi Óvoda Budaörs
Lévai utca 36.
Budaörs 2040
OM azonosító: 32752
Fenntartó neve:: Budaörsi Önkormányzat
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 23

25
Adventum Iskola
Villányi út 11-13.
Budapest 1114
OM azonosító: 203431
Fenntartó neve:: Pünkösdi Egyház
Fenntartó vagy iskola típusa: 12 évfolyamos
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 27
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 9

26
Ady Endre Gimnázium
Röppentyű utca 62.
Budapest 1139
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 28
27
Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola
Álmos vezér tere 9.
Budapest 1144
OM azonosító: 35314

Dolgozói összlétszám: 85

28
Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola
Mókus utca 2.
Budapest 1036
OM azonosító: 34840
Fenntartó neve:: Baptista Szeretetszolgálat
Fenntartó vagy iskola típusa: egyházi fenntartású
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 75

29

OM azonosító: 034840

30
Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Arató Emil tér 1.
Budapest 1031
OM azonosító: 34848
Fenntartó neve:: “Klebelsberg Központ Észak-Budapesti Tankerületi Központ”

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 19

31
Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola
Bakáts tér 12.
Budapest 1092
OM azonosító: 34937
Fenntartó neve:: Belső-Pesti Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 32
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 11

32
Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Bartók Béla út 6.
Budapest 1225
OM azonosító: 35193
Fenntartó neve:: Dél- Budai Tankerület

Dolgozói összlétszám: 48

Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 1
33
Bethesda KIDSz Pedagógiai Szakszolgálat
Hungária krt. 200.
Budapest 1146
OM azonosító: 203388
Fenntartó neve:: Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
Fenntartó vagy iskola típusa: szakszolgálat
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 24

34
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium
Bartók Béla út 141.
Budapest 1115
OM azonosító: 035328
Fenntartó neve:: Dél-Budai Tankerület
Fenntartó vagy iskola típusa: általános iskola, gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 48
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 14

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 1
35
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája
Budapest
OM azonosító: 35328
Fenntartó neve:: Dél-Budai Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 17

36
BGSZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű KÖzgazdasági Technikum,
Baross u. 72.
BUdapest 1047
OM azonosító: 203061/003
Fenntartó neve:: Budapesti Szakképzési Centrum
Fenntartó vagy iskola típusa: szakképző (szolidaritási)
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 49

37
BGSZC Budai Gimnázium és Szakgimnázium
Márvány u. 32
Budapest 1126
OM azonosító: 203061/027

Dolgozói összlétszám: 89
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 27

38
BGSZC Vásárhelyi Pál Technikum
Széchenyi utca 95.
Budapest 1212
OM azonosító: 203061/021
Fenntartó neve:: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

39
BMSZC Bolyai
Váci út 21
Budapest 1134
Fenntartó neve:: BMSZC

40
BMSZC Egressy

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 38

41
Bp 18.kerületi Vörösmarty Mihály Ének zene Nyelvi Általános Iskola és Gomnazium
Budapest 1181
OM azonosító: 35322
Fenntartó neve:: Külső pesti tankerilet Klik

Dolgozói összlétszám: 66
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 17
42
Bp. VI. Ker. Bajza Utcai Ált. Isk.
Bajza utca 49-51
Budapest 1062
OM azonosító: 34895
Fenntartó neve:: Belsö-Pesti Tanker

Dolgozói összlétszám: 50

43
Bp. XXIII. Kerületi Fekete I. Ált. Isk.
Nyír u.24.
Budapest 1237
OM azonosító: 35161
Fenntartó neve:: Dép-Pesti tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 33

44
BP18 Egyesített Óvoda Napsugár Tagóvoda
Eke u. 16.
Budapest 1188
OM azonosító: 34663
Fenntartó neve:: VVIII. Kerületi Önkormányzat

45
BP18 Egyesített Óvoda Pestszentimrei Gyöngyszem Tagóvodája
Vezér utca 46.
Budapest 1188
OM azonosító: 34663
Fenntartó neve:: Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzat

46
BP18Egyesített Óvoda Pitypang Tagóvodája
Kondor Béla sétány 12
Budapest 1181
OM azonosító: 34663
Fenntartó neve:: Budapest Főváros Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

47
Budafok-Tétény Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Általános Iskola
Szent István tér 1
Budapest 1221
OM azonosító: 39879
Fenntartó neve:: Délbudai KLIK

48
Budafoki Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Kossuth L. u. 22.
Budapest 1220

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 21
49
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Vizafogó Tagóvodája
Vizafogó sétány 4
Budapest 1138
OM azonosító: 200911
Fenntartó neve:: Budapest főváros XIII kerületi Önkormányzat

50
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
Mészáros utca 16
Budapest 1016
OM azonosító: 35219
Fenntartó neve:: Közép-Budai Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 64
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 16

51
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Budapest
OM azonosító: 35222

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 20
52

Keleti Károly u. 37.
Budapest 1024
OM azonosító: 035222

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 24

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 16
53
BUDAPEST III. KERÜLETI CSILLAGHÁZ GYÓGYPEDAGÓGIAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
Ráby Mátyás utca 16.
Budapest 1038
OM azonosító: 201666
Fenntartó neve:: Észak-Budapesti Tankerület Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: gyógypedagógiai
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 54

54
Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Gyógyszergyár utca 22-24.
Budapest 1037
OM azonosító: 35361
Fenntartó neve:: Észak-Budapesti Tankerületi Központ

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 26
Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 2
55
Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium
Vendel u. 1.
Budapest 1096
OM azonosító: 35235

Dolgozói összlétszám: 105

56
Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Mester utca 19
Budapest 1095
OM azonosító: 34942
Fenntartó neve:: Belső -Pesti Tankerulet

57
Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános iskola és Gimnázium
Lobogó utca 1
Budapest 1098
OM azonosító: 35284
Fenntartó neve:: Belső Pesti Tankerület

58
Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium
Budapest
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 8

59
Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola
Futár utca 18.
Budapest 1131
OM azonosító: 35036

Dolgozói összlétszám: 74

60
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
Radnóti Miklós u. 35.
Budapest 1137
OM azonosító: 203287
Fenntartó neve:: Közép-Pesti Tankerület

Dolgozói összlétszám: 37
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 18

61
Budapest XVI kerületi Napsugár Óvoda Vadvirág 2. tagintézmény
Ágoston Péter utca 31-35.
Budapest 1163
OM azonosító: 34610
Fenntartó neve:: 16. kerületi önkormányzat
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 14
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 4

62
Budapest XVI. kerületi Arany János Általános Iskola
Bekecs utca 62-78.
Budapest 1162

63
Budapest XVI. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola
Tiszakömlő 29-35
Budapest 1163
OM azonosító: 35095
Fenntartó neve:: Észak-Pesti Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 51

64
Budapest XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium
Batthyány Ilona utca 12.
Budapest 1164
OM azonosító: 35249
Fenntartó neve:: KLIK
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 53
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 32

65
Budapest XVIII. Kerületi Táncsics Német Nemzetiségi Általános Iskola
Táncsics utca 53.
Budapest 1188
OM azonosító: 35131
Fenntartó neve:: Külső-Pesti Tankerület

Dolgozói összlétszám: 38

66
Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
János utca 4.
Budapest 1203
OM azonosító: 35324
Fenntartó neve:: KLIK Külső-Pesti Tankerület

Dolgozói összlétszám: 92

67
Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola
Üllői út 76
Budapest 1082
OM azonosító: 38411
Fenntartó neve:: Belső-Pesti Tankerület

Dolgozói összlétszám: 97

68
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Horváth Mihály tér 8.
Budapest 1082
OM azonosító: 35277

Dolgozói összlétszám: 119
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 50

69
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum
Budapest
OM azonosító: 203032-013
Fenntartó neve:: KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM

Dolgozói összlétszám: 63

70
Budapesti Ward Mária Iskola
Irányi u.3.
Budapest 1056
OM azonosító: 34894
Fenntartó neve:: Congregatio Jesu

Dolgozói összlétszám: 96

71
Budapet XVIII. Kerületi Táncsics Német Nemzetiségi Általános Iskola
Táncsics u. 53
Budapest 1188
OM azonosító: 35131
Fenntartó neve:: Külsó-Pesti Tankerület

72
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
Budenz út 20-22
Budapest 1021
OM azonosító: 34802

Dolgozói összlétszám: 65

73
Corvin Mátyás Gimnázium
Mátyás Király tér 4.
Budapest 1165

74
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Medve u. 5-7.
Budapest 1027
OM azonosító: 34799

Dolgozói összlétszám: 69

75
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola
Kiss János altb. u. 42-44.
Budapest 1126
OM azonosító: 35001
Fenntartó neve:: ELTE

Dolgozói összlétszám: 84
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 22

76
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Cházár András utca 10
Budapest 1146
Fenntartó neve:: ELTE
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 127

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 33
77
Eötvös Loránd Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskol
Lakatos út 30
Budapest 1184
OM azonosító: 35129
Fenntartó neve:: Külső-Pesti Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 56

78
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium
Dob utca 85.
Budapest 1077

79
Európa 2000 Gimnázium
Gizella út 42-44.
Budapest 1143
OM azonosító: 35506
Fenntartó neve:: Európa 2000 Oktatási Központ Alapítvány
Fenntartó vagy iskola típusa: egyéb fenntartású
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 77

80
Farkasréti Általános Iskola
Budapest
OM azonosító: 34983
Fenntartó neve:: Klik

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 2
81
Farkasréti Általános Iskola
Albert u. 7.
Budapest 1112
OM azonosító: 034983

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 20

82
Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium
Telepy utca 17.
Budapest 1096
OM azonosító: 35283

83
Fodros általános Iskola
Fodros utca 38-40
Budapest 1039
OM azonosító: 34832
Fenntartó neve:: Észak-Budapesti Tankerületi központ

84
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Budapest
OM azonosító: 101878
Fenntartó neve:: Kelet-Pesti Tankerület

85
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VI. Kerületi Tagintézménye
Bajza utca 46.

86
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézménye
Kiss János altábornagy utca 31-33.

87
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, III. Kerületi Tagintézménye

Dolgozói összlétszám: 28

88
FPSZ 18. Kerületi Tagintézménye
Kondor Béla sétány 10.

Dolgozói összlétszám: 80

89
FPSZ II. Kerületi Tagintézménye
Marczibányi tér 1
Budapest 1022

Dolgozói összlétszám: 55

90
FPSZ X. Kerületi Tagintézménye
Keresztúri út 7-9
Budapest 1106
OM azonosító: 101878/049

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 12

91
FPSZ XIV. Kerületi Tagintézménye
Fűrész u. 64-66
Budapest 1147

92
FPSZ XIX. Kerületi Tagintézménye
Esze Tamás u 67.
Budapest 1196
OM azonosító: 101878
Fenntartó neve:: Közép-Pesti Tankerulet

Dolgozói összlétszám: 44

93
Fpsz XVII.

94
FPSZ. IV.KERÜLETI TAGINTÉZMÉNYE
Szigeti utca 1-3
Budapest 1043
OM azonosító: 101878
Fenntartó neve:: Közép Pesti Tanker

Dolgozói összlétszám: 45

95
Gazdagrét – Törökugrató Általános Iskola
Törökugrató utca 15.
Budapest 1118

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 29
96
Gazdagréti Óvoda, Szivárvány Óvoda telephely
Gazdagréti tér 2/a
Budapest 1118
OM azonosító: 34449
Fenntartó neve:: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata

97
Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium
Völgy utca 22
Budapest 1021
OM azonosító: 203527
Fenntartó neve:: Közép-Budai Tankeruleti Központ

98
Gyermeksziget Montessori Óvoda
Zipernowszky K. u. 2.
Budapest 1033
OM azonosító: 34284
Fenntartó neve:: Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

99
Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola
Wass Albert tér 12.
Budapest 1148
OM azonosító: 35056
Fenntartó neve:: Közép-Pesti tankerület

100
I.Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola
Batthyány u. 8
Budapest 1015
OM azonosító: 34789

101
II. Kerületi Móricz Zisgmond Gimnázium
Törökvész út 48-54.
Budapest 1025
OM azonosító: 37775
Fenntartó neve:: Közép-Budai Tankerület
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 70

102
III. Kerületi Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon
Miklós tér 5.
Budapest 1035
OM azonosító: 38389

Dolgozói összlétszám: 46

103
Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum
Illatos út 2-4
Budapest 1097
OM azonosító: 35384
Fenntartó neve:: Belső-pesti Tankerület
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 106

104
Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium
Rákóczi tér 4.
Budapest 1084
OM azonosító: 35 377
Fenntartó neve:: Belső Pesti Tankerület
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 61

105
Kandó Téri Általános Iskola
Kandó tér
Budapest 1182
OM azonosító: 35123
Fenntartó neve:: Külső Pesti Tankerület Központ

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 30

106
Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola
Kassai utca 24/a
Budapest 1043
OM azonosító: 203262
Fenntartó neve:: EKIF

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 41

107
Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
Kapocs utca 56.
Budapest 1188
OM azonosító: 35124
Fenntartó neve:: KÜLSŐ – PESTI TANKERÜLET

Dolgozói összlétszám: 47

108
Katona J. Ált. Isk,
Katona J. u. 60
Budapest 1215
OM azonosító: 35173
Fenntartó neve:: Dél-Pesti Tankerület

109
Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
Vágóhíd utca 68-74.
Budapest 1215
OM azonosító: 35184
Fenntartó neve:: Dél-Pesti Tankerületi Központ

110

OM azonosító: 035184

111
Kispesti Eötvös József Általános Iskola
Eötvös u. 13.
Budapest 1190
OM azonosító: 35139

112
Kispesti Károlyi Mihály Gimnázium
Budapest
Fenntartó neve:: Külső Pesti Tankerület

Hányan sztrájkoltak az egyéb munkakörben dolgozók közül? (pl. portás, karbantartó): 9
113
Kispesti Pannónia Általános Iskola
Pannónia út 12.
Budapest 1192
OM azonosító: 35146

Dolgozói összlétszám: 41

114
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
Szabadság u. 23.
Budapest 1028
OM azonosító: 3521
Fenntartó neve:: Közep-Budai

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 18
115
Kolonics György Átalános Iskola és Köznevelési Sportiskola
Tompa u. 2-4
Budapest 12221
OM azonosító: 35201

Dolgozói összlétszám: 42

116
Kovács Pál Baptista Gimnázium
Rädda Barnen u.20
Budapest 1153
OM azonosító: 100537

117
Kozmutza Flóra EGYMI
Budapest
OM azonosító: 38436
Fenntartó neve:: Dél.Budai Tankerületi Központ

118
Kőbányai Kiskakas Óvoda
Mádi utca 86-94.
Budapest 1104

119
Kőbányai Szent László Gimnázium
Kőrösi Csoma Sándor út 28-34
Budapest 1102
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 35
120
Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Baranyai u. 16-18.
Budapest 1117
OM azonosító: 201263

Dolgozói összlétszám: 83

121
Lázár Ervin Általános Iskola
Erzsébet utca 31.
Budapest 1043
OM azonosító: 34862

122
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium
Nagymező utca 1.
Budapest 1065
OM azonosító: 35301
Fenntartó neve:: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Fenntartó vagy iskola típusa: felsőoktatási fenntartású
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 112

123
Nagy Imre Általános Iskola
Simon Bolivár stny.4-8.
Budapest 1214
OM azonosító: 35185

124
Német Nemzetiségi Gimnázium
Serény utca 1.
Budapest 1203
OM azonosító: 35304
Fenntartó neve:: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

125
Németvölgyi Általános Iskola
Németvölgyi út 46.
Budapest 1126
OM azonosító: 35004
Fenntartó neve:: Közép-budai Tankerületi Központ

126
Óbudai Gimnázium
Szentlelek ter 10
Budapest 1033
OM azonosító: 35225
Fenntartó neve:: Eszak-Pesti Tk

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 5
127
Óbudai Gyermekvilág Óvoda
Vitorla u.6. , Kanóc u. 3.
Budapest 1031
OM azonosító: 34285
Fenntartó neve:: Óbuda Békásmegyer önkormányzat

128
Óbudai Hétpettyes Óvoda
Harrer Pál u 7
Budapest 1033
OM azonosító: 34265
Fenntartó neve:: Budapest, 3.ker Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

129
Óbudai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Erdőalja út 5.
Budapest 1037
OM azonosító: 34830

130
Óbudai Meseerdő Óvoda
Váradi u. 9-11.
Budapest 1035
OM azonosító: 34282
Fenntartó neve:: Budapest Főváros III.Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

131
Óbudai Vackor Óvoda és Mókus tagóvoda
Mókus u. 1

132
Őrmezei Általános Iskola
Menyecske u. 2.
Budapest 1112
OM azonosító: 102796

133
Páneurópa Általános Iskola
Táncsics Mihály utca 25-33
Budapest 1238
OM azonosító: 35158
Fenntartó neve:: Dél- Pesti Tankerületi Központ

134
Rákosmenti Micimackó Óvoda
Diadal u. 58-64.
Budapest 1172
OM azonosító: 34631
Fenntartó neve:: Rákosmente Önkormányzata

135
Rákospalotai Meixner Általános Iskola és AMI
Budapest 1155
OM azonosító: 102587

136
Remetekertvárosi Általános Iskola
Máriaremetei út 71
Budapest 1028
OM azonosító: 34800
Fenntartó neve:: Közép- Budai Tanjerület Közponz

Dolgozói összlétszám: 40

137
Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium
Rákóczi út 16
Budapest 1223
OM azonosító: 35200
Fenntartó neve:: Budapest-Budafoki Református Egyházközség

Dolgozói összlétszám: 107
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 45

138
Sashalmi Tanoda Ált.Isk.
Metró utca 3-7
Budapest 1163
OM azonosító: 35093
Fenntartó neve:: Észak Pesti Tankerület

139
Szent István Gimnázium
Ajtósi Dürer sor 15.
Budapest 1146
OM azonosító: 35246

Dolgozói összlétszám: 76

140
Sztehlo Gábor Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
Kossuth tér 2.
Budapest 1183
OM azonosító: 201505
Fenntartó neve:: Evangélikus Egyház

Dolgozói összlétszám: 100

141

OM azonosító: 201505/001

Dolgozói összlétszám: 95

142
Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium
Mártonhegyi út 34
Budapest 1124
OM azonosító: 35288

143
Toldy Ferenc gimnázium
Toldy Ferenc U. 9.

144
Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat
Rózsa utca 46
Budapest 1064
OM azonosító: 200604
Fenntartó neve:: Tunyogi Erzsébet Gyógyító Játszóháza Alapítvány

Dolgozói összlétszám: 10

145
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola
Kiskőrös u. 1.
Budapest 1116
OM azonosító: 34974
Fenntartó neve:: Dél-Budai TK

146
Újbudai Széchenyi István Gimnázium
Egry J. u. 3
Budapest 1111
OM azonosító: 102794
Fenntartó neve:: Dél-budai Tankerületi Központ

147
Újlaki Magyar-Olasz Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Ürömi utca 64.
Budapest 1023
OM azonosító: 34803

148
Újpesti Aranyalma Óvoda
Fóti út 54.
Budapest 1047
OM azonosító: 34296
Fenntartó neve:: Újpest IV.kerületi Önkormányzat

149
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Budapest
OM azonosító: 35228

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 33

150
Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola
Langlet Waldemár u. 3.
Budapest 1047
OM azonosító: 34866

Dolgozói összlétszám: 58

151
Újpesti EGYMI
Venetiáner u. 26.
Budapest 1041

Dolgozói összlétszám: 103

152
Újpesti EGYMI
1041
Budapest
OM azonosító: 038408

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 4
153
Újpesti Halassy Olivér Általános Iskola
Budapest
Fenntartó neve:: Észak-budapesti Tankerületi Központ

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 1

154
Újpesti Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvoda
Nyár u. 6

155
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Általános Iskola
Hajló utca 2.
Budapest 1048

156
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
Tanoda tér 1.
Budapest 1043
OM azonosító: 35227

Dolgozói összlétszám: 59

157
Vajk-sziget Általános Iskola
Vajk utca 16-20.
Budapest 1183
OM azonosító: 35126

158
Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű általános Iskola
Hermina út 9-15.
Budapest 1146
OM azonosító: 35050
Fenntartó neve:: Közép- Pesti Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 72

159
Városmajori Gimnázium
Városmajor u. 71.
Budapest 1122
OM azonosító: 35242

160
Városmajori Kós Károly Általános Iskola
Városmajor utca 59.
Budapest 1122
OM azonosító: 203410

Dolgozói összlétszám: 43

161
Veres Pálné Gimnázium
Veres Pálné u.38.
Budapest 1053
OM azonosító: 35231

162
Vermes Miklós Általános Iskola
Tejút utca 2.
Budapest 1214
OM azonosító: 35186

163
VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium
Barcsay u. 5.
Budapest 1073
OM azonosító: 35233

164
Vizafogó Általános Iskola
Budapest
OM azonosító: 203288

165
XIV. Kerületi Kaffka Margit Általános Iskola
Kaffka Margit köz 2.

166
XXI.kerületi Eötvös József Általános Iskola
Budapest
OM azonosító: 35172

167
Zuglói Benedek EGYMI
Álmos vezér útja 46.
Budapest 1141
OM azonosító: 38424
Fenntartó neve:: Közép-pesti Tankerület

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 31

168
Zuglói Egyesített Óvoda Játékszín Tagóvodája
Tipegő utca 3-5
Budapest 1144
OM azonosító: 34549
Fenntartó neve:: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 22

169
Zuglói Kaffka Margit Általános Iskola
Budapest
Fenntartó neve:: Közép-pesti Tankerületi Központ

170
Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és AMI
Csáktornya park 1.
Budapest 1142
OM azonosító: 35045

171
Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Iskola tér 45.
Budapest (Csepel) 1214
OM azonosító: 35170

172
Táltos Óvoda és Csikó Tagóvodája
Lejtő út 41. és Meredek utca 1.
Budapest 12 1124
OM azonosító: 34480
Fenntartó neve:: Hegyvidéki Önkormányzat

173
Nyitott Világ Fejlesztő Iskola
Diós árok 40.
Budapest 12.kerület 1125
OM azonosító: 34819

174
Hartyán Általános Iskola
Hartyán köz 2-4.
Budapest XV. ker. 1156
OM azonosító: 35071

175
Budapest XVIII. Kerületi Bókay Árpád Általános Iskola
Budapest XVIII.
OM azonosító: 35119

176
Budafoki Herman Ottó Általános Iskola
Budapest xxii
OM azonosító: 35199

177
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat. XXII. Kerületi Tagiontézménye
Budapest XXII

178
Kempelen Farkas Gimnázium
Közgazdász u. 9-11.
Budapest XXII.kerület 1223
OM azonosító: 35257

179
Török Flóris Általános Iskola
Budapest XXIII.
OM azonosító: 35166

180
Rigó József Általános Iskola
Szabadság tér 15.
Bugac 6114
OM azonosító: 200785
Fenntartó neve:: Kecskeméti Tankerületi Központ

181
Váci Juhász Gyula Általános Iskola
Báthori Miklós utca 17-19.
Các 2600
OM azonosító: 37732
Fenntartó neve:: Váci Tankerületi központ

182
Ceglédi SZC Közgazd. és Inf. Technikum
Kossuth F. 32.
Cegléd 2700
OM azonosító: 203068

183
PMPSZ Ceglédi Tagintézménye
Malom tér 3.
Cegléd 2700
OM azonosító: 202802

184
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola Csobánkai Tagintézménye
Vörösvári út 12.
Csobánka 2014
OM azonosító: 37723
Fenntartó neve:: Váci Tankerületi Központ

185
Csömöri Mátyás Király Általános Iskola
Major út 7-9.
Csömör 2141
OM azonosító: 032361
Fenntartó neve:: Dunakeszi Tankerület

186
Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Rákóczi utca 2.
Dabas 2371
OM azonosító: 37749
Fenntartó neve:: Monori Tankerület Központ

187
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
Hatvan u. 44.
Debrecen 4025
OM azonosító: 031198

188
Debreceni Karácsony Sándor Ált.Isk.
Komáromi Csipkés György tér 9
Debrecen 4034
OM azonosító: 31094
Fenntartó neve:: Debreceni Tankerületi Központ

189
Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola
Árpád utca 53.
Délegyháza 2337

190
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Gárdonyi Géza utca 14.
Diósd 2049
OM azonosító: 32354

Dolgozói összlétszám: 111

191
Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Otthon tér 3
Dorog 2510
OM azonosító: 37882
Fenntartó neve:: Esztergomi Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 35

192
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
Földvári L. u. 15.
Dunaharaszti 2330
OM azonosító: 32466
Fenntartó neve:: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

193
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Àltalànos Iskola
Eötvös utca 52.
Dunaharaszti 2330
OM azonosító: 32468
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ

194
Dunakeszi Bárdos Lajis Ált. Isk.
Dunakeszi
OM azonosító: 37313

195
Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola
Tavasz utca 1.
Dunakeszi 2120
OM azonosító: 37315
Fenntartó neve:: Dunakeszi Központi Tankerület

196
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Garas utca 26
Dunakeszi 2120
OM azonosító: 37314

197
Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola
Károlyi u. 23

198
Szent István Általános Iskola
Dunakeszi
OM azonosító: 201473
Fenntartó neve:: Dunakeszi Tankerületi Központ

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 47

199
Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola
Köztársaság út 14.
Dunaújváros 2400
OM azonosító: 30028
Fenntartó neve:: Dunaújvárosi Tankerületi Központ

200
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
Dózsa György út 15./A
Dunaújváros 2400
OM azonosító: 30180
Fenntartó neve:: Dunaújvárosi Tankerület

201
Árpád Fejedelem Általános Iskola
Árpád utca 12.
Dunavarsány 2336
OM azonosító: 32538
Fenntartó neve:: szigetszentmiklósi Tankerületi Központ

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 37

202
Dunavarsányi Óvoda-Bölcsőde
Árpád utca 14.
Dunavarsány 2336
OM azonosító: OM 037287
Fenntartó neve:: Dunavarsány Város Önkormányzata

203
Ecsédi Richter Gedeon Általános Iskola
Ecséd
OM azonosító: 31557
Fenntartó neve:: Hatvani Tankerület

204
Ecsédi Richter Gedeon Általános Iskola
Szabadság út 141.
Ecséd 3013
OM azonosító: 031557

205
Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Fadrusz János utca 1/A
Eger 3300
OM azonosító: 31458
Fenntartó neve:: Egri Tankerületi Központ

206
Érdi Bolyai János Általános Iskola
Erzsébet utca 24-32.
Érd 2030
OM azonosító: 37325

207
Érdi Erdőszéli Óvoda
Favágó u. 63.
Érd 2030
OM azonosító: 32697
Fenntartó neve:: Érd Megyei Jogú Város Polgarmesteri Hivatala
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 16

208
Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium
Gárdonyi utca 1/b
Érd 2030
OM azonosító: 37320

209
Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI
Holló tér 1.

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 13
210
Érdi Szivárvány Óvoda
Hegesztő utca 2-8
Érd 2030
OM azonosító: 32697
Fenntartó neve:: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

211
Érdligeti Általános Iskola
Diósdi út 95-99.
Érd 2030
OM azonosító: 37321
Fenntartó neve:: Érdi tankerület

212
PMPSZ Érdi Tagintézmény
Fő u. 42.
Érd 2030
Fenntartó neve:: Ceglédi Tankerület

213
Ki Akarok Nyílni Óvoda
Erdőkertes
OM azonosító: 32839
Fenntartó neve:: Erdőkertes Község Önkormányzata

214
Etyeki Nyelvoktató NNÁI
Magyar u. 2.
Etyek 2091
OM azonosító: 200438
Fenntartó neve:: Székesfehérvári Tankerületi Központ

Dolgozói összlétszám: 34

215
Endresz György Általános iskola
Fő utca 137.
Felcsút 8086
OM azonosító: 30138

Dolgozói összlétszám: 26

216
Felsővadászi Óvoda
Ady Endre utca 1.
Felsővadász 3814
OM azonosító: 202451
Fenntartó neve:: Felsővadász Községi Önkormányzat
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 5

217
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Fonyód
OM azonosító: 34007001
Fenntartó neve:: Siófoki KLik

Dolgozói összlétszám: 30

218
Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium
Vörösmarty Mihály tér 2
Fót 2151
OM azonosító: 32600

219
Németh Kálmán Általános Iskola
Március 15. utca 40.
Fót 2151
OM azonosító: 32349

220
Görgetegi Általános Iskola
Kossuth u. 42
Görgeteg 7553
OM azonosító: 34084
Fenntartó neve:: Kaposvári Tankerületi Központ

221
Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola
Szabadsag ter 18
Gödöllő 2100
OM azonosító: 37707

222
Gödi Németh László Általános Iskola és Művészeti Iskola
Ifjúság köz 1-3
Göd 2132
OM azonosító: 32351

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 68

223
Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi S. u. 48.
Göd 2131
OM azonosító: 32352

Dolgozói összlétszám: 90
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 25

224
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola
Légszesz u. 10
Gödöllő 2100
OM azonosító: 37709

225
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Munkácsy utca 1
Gödöllő 2100
OM azonosító: 037328

226
Gödöllői Szabad Waldorf Óvoda
Gödöllő
OM azonosító: 32713
Fenntartó neve:: dr Bernard Lievegoed Közös-Ég Egyesület

Dolgozói összlétszám: 11

227
Gödöllői Török Ignác Gimnázium
Petőfi Sándor utca 12
Gödöllő 2100
OM azonosító: 32561

228
Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gödöllői Tagintézménye
Dózsa György út 69/A

229
PMPSZ Gödöllői Tagintézménye
Gödöllő, Dózsa György út 69/A
Gödöllő-Veresegyház 2100

Dolgozói összlétszám: 102

230
Gyermelyi Általános Iskola
Gyermely
OM azonosító: 31912
Fenntartó neve:: Tatabányai KLIK

231
Gyömrő Város Önkormányzat Bóbita, Arany- és Fejlesztő Óvoda
Pázmány utca 52.
Gyömrő 2230
OM azonosító: 33019
Fenntartó neve:: Gyömrő Város Önkormányzat

232
Erzsébet Ligeti Óvoda
Magyar u.4.
Győr 9023
OM azonosító: 201876
Fenntartó neve:: Győri Önkormányzat

233
GySzC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
Földes G. utca 34-36.
Győr 9023
OM azonosító: 203037/017
Fenntartó neve:: Győri SzC

234
Győrladamér Községi Általános Iskola
Petőfi tér 1.
Győrladamér 9173
OM azonosító: 30624
Fenntartó neve:: Győri Tankerületi Központ

235
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
Bocskai tér 12.
Hajdúböszörmény 4220

236
Halásztelki Hunyadi Mátyás Ált.Isk., Gimn. és AMI
Somogyi Béla u. 50.
Halásztelek 2414
OM azonosító: 200708
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Tankerület

237
Hatvani Bajza József Gimnázium
Balassi Bálint út 17.
Hatvan 3000
OM azonosító: 201477
Fenntartó neve:: Hatvani Tankerületi Központ

238
Hidasnémeti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Iskola út 1.
Hidasnémeti 3876
OM azonosító: 29022
Fenntartó neve:: KLIK Sárospataki Tankerületi Központ

239

240
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Verseny u. 9.
Hosszúhetény 7694
OM azonosító: 27275
Fenntartó neve:: Pécsi Tankerületi Központ

241
Ikladi Tasnádi Lajos Német Nemzetiségi Általános Iskola
Iklad
OM azonosító: 32368

242

Iskola tér 22
Iklad 2181
OM azonosító: 032368

243
Klapka György Általános Iskola és AMI
Kossuth L. u. 85.
Isaszeg 2117
OM azonosító: 32370

244
Jakabszállási Általános Iskola
Kun u. 2.
Jakabszállás 6078
OM azonosító: 201015
Fenntartó neve:: Kecskeméti Tankerület

245
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium
Jószerencsét u. 2.
Kazincbarcika 3700
OM azonosító: 201492
Fenntartó neve:: Don Bosco Szalézi Társasága

246
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
Irinyi u. 49.
Kecskemét 6000
OM azonosító: 27945

247
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
Irinyi u. 49.
Kecskemét 6000
OM azonosító: 027945

248
Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Kecskemét
OM azonosító: 200923

Dolgozói összlétszám: 141

249
Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
Lánchíd u. 18.
Kecskemét 6000
OM azonosító: 203521

250
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
Kecskemét
OM azonosító: 200922

251
Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola

252
Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola
Kossuth u. 75.
Keszthely 8360
OM azonosító: 200434
Fenntartó neve:: Veszprémi Főegyházmegye

253
Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, Keszhelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Mártírok útja 1.

254
Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
Árpád u. 4.
Kiskőrös 6200
OM azonosító: 201575
Fenntartó neve:: Magyarországi Evangélikus Egyház

255
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
Szász K. u. 21.
Kiskunhalas 6400
OM azonosító: 27951
Fenntartó neve:: Kiskőrösi Tankerület

256
Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola
Szabadság tér 6
Kiskunhalas 6400
OM azonosító: 27805
Fenntartó neve:: Kiskőrösi Tankerületi Központ

257
Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola
Köztársaság u. 9.
Kiskunhalas 6400
OM azonosító: 27806
Fenntartó neve:: Kiskunhalasi Református Egyházközség

258
Szigetszentmiklósi Konduktív Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tagintézménye
Kiskunlacháza
OM azonosító: 032763/005

Dolgozói összlétszám: 13

259
Simándy József Általános Iskola és AMI
Ifjúság tér 3.
Kistarcsa 2143
OM azonosító: 201467

260
Komáromi Jókai Mór Gimnázium
Táncsics Mihály utca 32.
Komárom 2900
OM azonosító: 31931
Fenntartó neve:: Tatabányai Tankerületi Központ

261
Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
Szabadság tér 2
Komárom 2900
OM azonosító: 31820
Fenntartó neve:: Tatabányai Tankerület

262
Kökönyösi Gimnázium gagarin általános iskolája
Bányász utca 1
Komló 7300
OM azonosító: 201286-002

263
Kisfaludy Mihály Általános Iskola és AMI
Beloiannisz út 1.
Környe 2851
OM azonosító: 31914

264
Borostyán Waldorf Általános Iskola és AMI
Deák tér 8.
Kunfehértó 8413
OM azonosító: 203350
Fenntartó neve:: Halasi Waldorf Egyesület

Dolgozói összlétszám: 9

265
Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola
Kossuth utca 12.
Kunszállás 6115
OM azonosító: 201320
Fenntartó neve:: Klik Kecskeméti Tankerületi Központ

266
Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola
Fő utca 10.
Levél 9221
OM azonosító: 30653

267
Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola
Fő utca 1-9.
Maglód 2234
OM azonosító: 32501
Fenntartó neve:: Monori Tankerület

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 34

268
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szegedi u. 4-6.
Makó 6900
OM azonosító: 102930
Fenntartó neve:: Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

269
Makói József Attila Gimnázium
Csanád vezért tér 6.

270
Martfűi József Attila Általános Iskola
Május 1 út 2
Martfű 5435
OM azonosító: 201511

271
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Szent László tér 2.
Martonvásár 2462
OM azonosító: 30169

272
Mátészalka 4700
Fenntartó vagy iskola típusa: egyéb

273
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
Tizeshonvéd u. 21.
Miskolc 3525

274
Avasi Gimnázium
Klapka György u. 2.
Miskolc 3524
OM azonosító: 29 264
Fenntartó neve:: magyar állam
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 78

275
Földes Ferenc Gimnázium
Kelemen Didák út 5.
Miskolc 3525
OM azonosító: 29379
Fenntartó neve:: Miskolci Tankerületi Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 98

276
Hámori Waldorf Iskola
Losonczy utca 64
Miskolc 3517
OM azonosító: 28993
Fenntartó neve:: Miskolci Waldorf Pedagógiai Alapítvány

277
Szilágyi Dezső Általános Iskola
Szilágyi Dezső utca 53.
Miskolc 3529
OM azonosító: 28978

278
Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi Iskola
Széchenyi tér 17.
Mohács 7700
OM azonosító: 101247
Fenntartó neve:: Mohácsi Tankerületi Központ

279
Monori József Attila Gimnázium
Ady Endre utca 12-14
Monor 2200
Fenntartó neve:: Monori Tankerület
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 80
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 40

280
Művészetek Völgye Általános Iskola
Zrínyi u. 1.
Monostorapáti 8296
OM azonosító: 37116

281
Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Kollégium
Dosztig köz 3
Mórahalom 6782
OM azonosító: 203052/023
Fenntartó neve:: Szegedi Szakképzési Centrum

Dolgozói összlétszám: 62

282
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor Tagintézmény
Attila utca 2.
Nagykanizsa 8800
OM azonosító: 37498
Fenntartó neve:: Nagykanizsai Tankerületi Központ

283
Nagykovácsi Általános Iskola
Kossuth L.u.101.
Nagykovácsi 2094
OM azonosító: 32446

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 0

284
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Szent István utca 17-19.
Nyíregyháza 4400
OM azonosító: 33650

285
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Luther utca 7.
Nyíregyháza 4400
OM azonosító: 33432

286
Ócsai Bolyai János Gimnázium
Falu Tamás u.35.
Ócsa 2364
OM azonosító: 32552

287
Ócsai Halászy Károly Általános Iskola
52. sz.
Ócsa 2364
OM azonosító: 32484

288
Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Havasi Márton utcs 1-3.
Oroszlány 2840
OM azonosító: 31829

289
Oroszlányi József Attila Általános Iskola
Táncsics M. u. 42.
Oroszlány 2840
OM azonosító: 31828
Fenntartó neve:: Tatabányai tankerületi Központ

290

Táncsics Mihály út 42.

291
Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium
Bem út 14.
Ózd 3600
OM azonosító: 200599
Fenntartó neve:: Kazincbarcikai Tankerület

292
Kvassay Jenő Általános Iskola
Rákóczi Ferenc utca 115.
Őrbottyán 2162
OM azonosító: 32424

293
Palotási Általános Iskola
Szabadság u. 30.
Palotás 3042
OM azonosító: 32215
Fenntartó neve:: Salgótarjáni Tankerületi Központ

294
Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pápai Tagintézmény
Mézeskalács u. 2.
Pápa 8500
OM azonosító: 102320
Fenntartó neve:: Veszprémi Tankerületi Központ

295
Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
BOCSKAI U.9
Páty 2071
OM azonosító: 32447

296
Pátyi Waldorf Általános Iskola
Iskola u. 16

297
Pátyolgató Óvoda
Rákóczi Ferenc utca 19.
Páty 2071
OM azonosító: 32940
Fenntartó neve:: Páty Község Önkormányzata

298
Keleti Városrészi Óvoda Zsolnay Vilmos Utcai Tagóvodája
Zsolnay Vilmos u.90.
Pécs 7630
OM azonosító: 27 129
Fenntartó neve:: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

299
Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 1. Sz. Ált. Isk.
Apáczai krt. 1./c
Pécs 7632
OM azonosító: 27399

300
Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 2. Számú Általános Iskolája
Apáczai Csere János Körtér 1.

301
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
Mária utca 2-4.
Pécs 7621
OM azonosító: 27407

302
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium
Dobó István u. 35-37.
Pécs 7629
OM azonosító: 27398

303
Pécsi Leőwey Klára Gimnázium
Szent István tér 8-10.
Pécs 7621
OM azonosító: 27397

304
Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
Radnics u. 9
Pécs 7624
Fenntartó vagy iskola típusa: gimnázium
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 32
305
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnázium
Veress Endre u. 15
Pécs 7633

306
Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Pécsvárad
OM azonosító: 27287

307
Mézeskalács Óvoda és Konyha
Szabadság utca 9.
Perbál 2074
OM azonosító: 32941
Fenntartó neve:: Perbál Község Önkormányzata

308
Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola
Bécsi út 33.
Pilisjászfalu 2080
OM azonosító: 32451

309
Pilisjászfalui Somvirág Óvoda és Bölcsőde
Kápolna u.1.
Pilisjászfalu 2080
OM azonosító: 32945
Fenntartó neve:: Pilisjászfalu Község Önkormányzata

310
Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pilisvörösvári Tagintézménye
Rákóczi u. 8.
Pilisvörösvár 2085

311
Pilisszentiván Német Nemzetiségi Által. Isk. és AMI
Szabadság út 34.
Pilisszentiván 2084
OM azonosító: 32452

312
Pilisborosjenői Ált.Ísk. és AMI
Fő utca 1
Pilosborosjenő 2097
OM azonosító: 32457

313
Prinz Gyula Általános Iskola Püspökmolnári
Malom u. 1.
Püspökmolnári, Rábahídvég 9777
OM azonosító: 2,01E+08
Fenntartó neve:: Szombathelyi Tankerületi Központ

314
Rácalmási Jankovich Miklós Ált. Isk. és AMI
Szigetfő utca 24.
Rácalmás 2459
OM azonosító: 30099

315
Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános iskola
Fő út 50.
Sárszentmihály 8143
OM azonosító: 30126

316
Mesevár Óvoda és Mini Bölcsőde Mesevár Óvoda tegintézmény
Mester utca 24
Solt 6320
OM azonosító: 201971
Fenntartó neve:: Solt Város Önkormányzat

317
Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája
Fő u. 89.
Somogyapáti 7922
OM azonosító: 27404
Fenntartó neve:: Szigetvári Tankerületi Központ

318
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola
Bogáti u. 1.
Somogyjád 7443
OM azonosító: 200419

319
Somogyszobi Általános Iskola
Kossuth 18
Somogyszob 7563
OM azonosító: 34092

320
Lackner Kristóf Általános Iskola
Révai Miklós u. 2.
Sopron 9400
OM azonosító: 30510
Fenntartó neve:: Soproni Tankerület

321
Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola
Ferenczy János utca 1.
Sopron 9400
OM azonosító: 030506
Fenntartó neve:: Soproni Tankerületi Központ

322
Széchenyi István Gimnázium
Liszt Ferenc utca 2.
Sopron 9400
OM azonosító: 30694

323
Szabadkígyósi Általános Iskola
Kossuth tér 1.
Szabadkígyós 5712
OM azonosító: 28320
Fenntartó neve:: Békéscsabai Tankerülketi Központ

324
K.R.K.Központi Ált. Isk. Gy.Szabó Béla Tagiskolája
Béke u. 73.
Szank 6131
OM azonosító: 027806

325
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
Kossuth u. 43.
Szarvas 5540

326
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Szt. István tér 1.
Százhalombatta 2440
OM azonosító: 32585

Dolgozói összlétszám: 120

327
CSCSMPSZ Szegedi Tagintézménye
Szeged

328
Rókusvárosi II. Számú Ált. Isk. és AMI
Csáky József u. 2.
Szeged 6724
OM azonosító: 29670

329
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium
József Attila sugárút 118-120
Szeged 6724
OM azonosító: 29744
Fenntartó neve:: Szegedi Tankerület

330
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium
József Attila sugárút 118-120
Szeged 6724
OM azonosító: 029744

331
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Szeged
OM azonosító: 29656

332
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola
Szeged
OM azonosító: 200218

333
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola
Kölcsey tér 16.
Szeged 6753

334
Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézmény
Boldogasszony sgt. 26-28.
Szeged 6725
OM azonosító: 200903

Fenntartó vagy iskola típusa: kollégium

335
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Herke u. 5
Szeged 6726

336
Fehér Vár Waldorf Általános Iskola
Berényi út 100.
Székesfehérvár 8000
OM azonosító: 203098
Fenntartó neve:: SzIWE – Székesfehérvári Waldorf Egyesület

337
Hosszúsétatéri Óvoda
Hosszúsétatér 42
Székesfehérvár 8000
OM azonosító: 29860
Fenntartó neve:: Székesfehérvár Megyei Jógú Város Önkormányzata

338
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
Salétrom utca 4-6
Székesfehérvár 8000
OM azonosító: 30057

339
Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
III. Béla király tér 1.
Székesfehérvár, Mór, Enying, Dunaújváros, Sárbogárd 8000
OM azonosító: 200172

Dolgozói összlétszám: 250

340
PTE Illyés Gyula Általános Iskola, AMI és Gyakorlóóvoda
Mátyás kir. utca 5
Szekszárd 7100
OM azonosító: 36282
Fenntartó neve:: PTE

341
Szekszárdi Kolping Iskola
Pázmány tér 4.
Szekszárd 7100
OM azonosító: 36416
Fenntartó neve:: KOSZISZ

342
Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szekszárdi Tagintézménye
Kinizsi u. 1.
Szekszárd 7100
OM azonosító: 102318
Fenntartó neve:: Szekszárdi Tankerületi Központ

343
Izbégi Általános Iskola
Mária utca 1.
Szentendre 2000
OM azonosító: 37725

344
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
Kálvária út 16/a
Szentendre 2000
OM azonosító: 32555
Fenntartó neve:: Váci Tankerület

345
Szentesi Felsőpárti Óvoda
Rákóczi F. u. 46-48.
Szentes 6600
OM azonosító: 201056
Fenntartó neve:: Szentes Város Önkormányzat

346
Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
Thököly utca 37.
Szigethalom 2315
OM azonosító: 32473

347
Zöldsziget Körzeti Általános Iskola
Szigetmonostor
OM azonosító: 32404

348
Szigetszentmiklósi Akácliget Óvoda
Adótorony tér 6
Szigetszentmiklós 2310
OM azonosító: 203182
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Önkormányzat

349
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola
3
Szigetszentmiklós 2310
OM azonosító: 203277
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Tankerületi központ

Dolgozói összlétszám: 101

350

Radnóti u. 6.

351
Szigetszentmiklósi Konduktív Óvoda, Ált. Isk. és EGYMI Budapesti Telephelye
Kálvin tér 4 /a
Szigetszentmiklós 2310
OM azonosító: 32763
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Tankerületii Központ
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 4

352
Szigetszentmiklósi Konduktív Óvoda, Általános Iskola és EGYMI – utazó gyógypedagógusi hálózat
Kálvin tér 4/a
Szigetszentmiklós 2310
OM azonosító: 32763
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Tankerület Központ

353
Szigetszentmiklósi Pitypang Óvoda és Vadvirág Tagóvoda
Szebeni utca 81/c
Szigetszentmiklós 2310
OM azonosító: 201693
Fenntartó neve:: Szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatal

354
Szobi Fekete István Általános Iskola
Iskola utca 2
Szob 2628
OM azonosító: 201046

355
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Szolnok
OM azonosító: 35877
Fenntartó neve:: Szolnoki Tankerületi Központ

356
Szandaszőlősi Átalános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Simon Ferenc út 47.
Szolnok 5000
OM azonosító: 035883

357
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és AMI
Széchenyi Krt. 10.
Szolnok 5000
OM azonosító: 035880
Fenntartó neve:: Szolnoki Tankerület

358
Szegő Gábor Általános Iskola
Templom út 6.
Szolnok 5000
OM azonosító: 035878

359
Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és NAMI
Kassai út 29.

360
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium
Széchenyi krt 16.
Szolnok 5000
OM azonosító: 35994

Dolgozói összlétszám: 73

361
Verseghy Ferenc Gimnázium
Tisza park 1.
Szolnok 5000
OM azonosító: 35992

362
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
Szombathely 9700
OM azonosító: 36728

363
VMSZC Hefele Menyhért Szakképző Iskola
Szent Márton u. 77.
Szombathely 9700
OM azonosító: 203062
Fenntartó neve:: Vas Megyei Szakképzési Centrum

364
Zrínyi Ilona Általános Iskola
Zrínyi I.u 10.
Szombathely 9700
OM azonosító: 36623
Fenntartó neve:: Szombathelyi tankerület

Hányan vettek részt inkább polgári engedetlenségben?: 6
365
Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskola
Tápiószentmárton
OM azonosító: 202969

366
TBLÁI Batsányi János Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény
Stadion u. 16
Tapolca 8300

367
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
Tanoda tér 5.
Tata 2890
OM azonosító: 201173

368
Vaszary János Általános Iskola
Országgyűlés tér 4.
Tata 2890
OM azonosító: 31834

369
Kertvárosi Általános Iskola Hadsereg utcai telephely
Hadsereg utca111.
Tatabánya 2800
OM azonosító: 201301

370
Kertvárosi Általános Iskola Hadsereg utcai telephelye
Hadsereg utca 111.

371
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI
Kodály Zoltán tér 1.
Tatabánya 2800
OM azonosító: 201291

Dolgozói összlétszám: 67

372
Tatabányai Árpád Gimnázium
Fő tér 1.
Tatabánya 2800
OM azonosító: 31936

373
Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Muskátli u.2.
Telki 2089
OM azonosító: 102945

374
Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium
Hétvezér u.19.
Tiszavasvári 4440
OM azonosító: 201200
Fenntartó neve:: Nyíregyházi Tankerület

375
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
Óvoda utca 6.
Törökbálint 2045
OM azonosító: 32616
Fenntartó neve:: Érdi tankerületi központ

376
Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű általános Iskola
Hunyadi utca 6
Törökszentmiklós 5200
OM azonosító: 35900
Fenntartó neve:: Karcagi Tankerületi Központ

377
Árpád Fejedelem Általános Iskola
Malom utca 1
Üllő 2225
OM azonosító: 32513
Fenntartó neve:: Monori tankerület

378
Cházár András EGYMI
Március 15. tér 6.
Vác 2600
OM azonosító: 32652

Dolgozói összlétszám: 185

379
Cházár András EGYMI
Március 15- tér 6.

380
Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Váci Tagintézmény
Naszály út 29.

381
Váci Madách Imre Gimnázium
Bursznyai u. 4.
Vác 2600
OM azonosító: 32557

382
Váci Waldorf Általános Iskola és AMI
Téglaház út 1620/7
Vác 2600
OM azonosító: 101608
Fenntartó neve:: Váci Waldorf Alapítvány

383
VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
Németh L. u. 4-6
Vác 2600
OM azonosító: 203065
Fenntartó neve:: Váci Szakképzési Központ

384
Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Szent Imre út 9.
Várpalota 8100
OM azonosító: 37935

385
Vecsési Andrássy Gyula Ált. Isk.
Erzsébet tér 1.
Vecsés 2220
OM azonosító: 32516

386
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola
Halmy József tér 1.
Vecsés 2220
OM azonosító: 32518
Fenntartó neve:: Monori Tankerületi Központ

387
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanitási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
Kis u. 1
Velence 2481
OM azonosító: 201733
Fenntartó neve:: Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

388
Kéz a Kézben Óvoda
Széchenyi tér 2.
Veresegyház 2112
OM azonosító: 32866
Fenntartó neve:: Veresegyház Város Önkormányzata
Fenntartó vagy iskola típusa: óvoda
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
Dolgozói összlétszám: 161
Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 44

389
Veresegyházi EGYMI
Újiskola u. 15.
Veresegyház 2112
OM azonosító: 200121

390
Fabriczius József Általános Iskola
Fő út 77-79
Veresegyhàz 2112
OM azonosító: 32386

Hányan sztrájkoltak a pedagógus-munkakörben dolgozók közül?: 54

391
Verpeléti Arany János Általános Iskola
Ifjúsági utca 34
Verpelét 3351
OM azonosító: 31528

392
Lovassy László Gimnázium
Cserhát ltp. 11.
Veszprém 8200
OM azonosító: 37169

393
Padányi Katolikus Iskola
Szeglethy utca 6.
Veszprém 8200
OM azonosító: 38156
Fenntartó neve:: Veszprémi Római Katolikus Érsekség

394
Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaszentgróti Tagintézménye
Zalaszentgrót 8790
OM azonosító: 202806
Fenntartó neve:: Zalaegerszegi Tankerületi Központ

395
Sándorfalva 6762
Fenntartó vagy iskola típusa: csak településadat
Tiltakozás napja: 2022. október 14.
396
Algyő 6750

397
Hódmezővásárhely 6800

398
Pákozd 8095

399
Bicske 2060

400
Szabadbattyán 8151

401
Pusztaszabolcs 2490

402
Zalaegerszeg 8900

403
Rákóczifalva 5085

404
Zagyvarékas 5051

405
Kunszentmárton 5440

406
Tószeg 5091

407
Tiszaföldvár 5430

408
Jászapáti 5130

409
Gyöngyös 3200

410
Heves 3360

411
Szigetvár 7900

412
Kótaj 4482

413
Kaposvár 7400

414
Siófok 8600

415
Marcali 8700

416
Hajdúszoboszló 4200

417
Hajdúsámson 4251