Home DokumentumokCKP Vélemények Állásfoglalás a kilencosztályos iskolára vonatkozó kormányjavaslatról

Állásfoglalás a kilencosztályos iskolára vonatkozó kormányjavaslatról

2017-03-21

A CKP szervezetei a munkacsoportok vitája után szakmai állásfoglalást fogadtak el a kormány iskolaszerkezeti ötletéről, amely szerint  épüljön be a struktúrába, az általános iskola nyolc évfolyama elé egy egyéves iskolaelőkészítő, az óvoda és az alapoktatás közötti távolságot áthidaló nevelési szakasz.

Az állásfoglalás és annak részletes szakmai indoklása a CKP honlapján, a szakmai anyagok között olvasható.

Az állásfoglalást az alábbi szöveggel juttatuk el a sajtónak:

Tragikomikus gumicsontnak tartja a Civil Közoktatási Platform (CKP) a kormány 9 osztályos iskoláról szóló ötletét – szakmai egyeztetés, átfogó koncepció helyett megint (a rövidebb nyári szünet, a maximum napi 5 órás első osztályok, a KLIK megszűnése-mégse megszűnése-átalakulása után) feldobtak valamit, amit elképzelésnek is alig lehet nevezni, hiszen nincs kidolgozott háttere, nem illeszkedik egy összefüggő, egyértelmű oktatáspolitikai elképzelésbe, sőt még a bevezetés körülményei is homályosak.

Az óvoda és az iskola közé bekerülő plusz egy év a közoktatásban sok országban működő modell, és több mint ötven, oktatáshoz kapcsolódó civil szervezetet magába foglaló Civil Közoktatási Platform (CKP) alapvetően támogat minden olyan lépést, amellyel az egységes, általános képzés ideje növekedne (ellentétben az elmúlt évek szinte valamennyi kormányzati intézkedésével, amelyek pont ellenkezőleg, rövidítették ezt az időszakot). A 9 osztályos iskola ennyire váratlan, előkészítetlen és koncepciótlan bevezetése viszont több kárt okoz majd, mint amennyi problémát megold.

A CKP javaslata ehelyett – továbbra is, hiszen a szervezet a Kockás könyvben rég leírta azokat az alapokat, amelyekből kiindulva változtatni lehetne az oktatáson:

  1. Demokratikus egyeztetés az oktatásról – szóljanak bele a változásokba az érintettek, tanárok, szülők diákok, jöjjön létre egy Közoktatáspolitikai Tanács!
  2. Legyen szerkezetátalakítás – de nem gumicsontként bedobott témákkal, hanem több lehetséges változatot áttekintve, határozott koncepció mentén, időt hagyva a változásokra!
  3. A CKP Kockás Könyvében készen áll többféle javaslat – ennél az ötletnél jóval kidolgozottabb formában.

A CKP e feltételek teljesülése esetén teljes erőbedobással kapcsolódna be az egyeztetési folyamatba, rendelkezésre bocsátva azt a szakértelmet, amely a tagságát kitevő, több, mint félszáz jelentős hazai szakmai szervezetben rendelkezésre áll.