A Civil Közoktatási Platform nyilvános hírlevele
2. szám | 2024. június 6. – július 5.
🛎️ Becsöngetés
Újra itt a Faliújság, a Civil Közoktatási Platform nyilvános hírlevele. Ha még nem tette
meg, iratkozzon fel ide kattintva!
Habár hamarosan itt a tanév vége, sem a CKP, sem a közoktatás egyéb szervezetei nem állhatnak meg: a hónapot a gyermekvédelemben dolgozók értelmetlen és megalázó megfigyelése mellett az a szabályzat is meghatározta, mely lehetőséget ad arra, hogy katonákat vezényeljenek pedagógusok helyett az iskolákba, akár végzettség
nélkül is.
A CKP háza táján sem volt megállás, hiszen plenáris ülést tartottunk, melyben szavaztunk a CKP stratégiájáról; a CKP Alapítvány a Tanszabadságért megkapta a közhasznú státuszt; küldtünk állásfoglalást a Belügyminisztériumnak a gyermekvédelmi törvény új módosításaival kapcsolatban; és részt vettünk a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programján, ahol az általunk kínált tevékenység alapján a legjobb 17 közé kerültünk, és lehetőséget kaptunk előadni a terveinket.
Hírlevelünk célja továbbra is a tájékoztatás, nagyjából havonta az oktatásügy aktuális és fontos történéseiről, és a híradás a legfontosabb tevékenységekről, melyben a CKP vagy tagszervezetei érintettek.
Véleményét, javaslatait egy-egy témában az alábbi címre küldheti: ckp.faliujsag@gmail.com
Még egyszer köszönjük, hogy figyelemmel kísérik munkánkat!
Civil Közoktatási Platform
📰 Fakultáció
kiemelt témák
Egy frissen elfogadott törvény alapján bármely 55 év feletti katonát alkalmazni kell a tankerületekben, akkor is, ha nincs pedagógus végzettsége.
Az ügyben állásfoglalást adott ki a CKP és több civil szervezet, valamint tiltakozó petíciót indított a Szülői Hang.
Módosították a gyermekvédelmi törvényt.
A gyermekvédelemben dolgozó minden szakmai alkalmazott alkalmassági vizsgálaton kell részt vegyen, és folyamatos, nemzetbiztonsági jellegű megfigyelésre számíthatnak.
Az ügyben a Gyermekjogi Civil Koalíció állásfoglalást adott ki Szankciós szemlélet
helyett több támogatást a
gyermekvédelemnél címmel.
Óriási szakadékok vannak a szakképzésbe és a gimnáziumba jelentkező/felvett diákok között – derül ki a PISA-felmérések eredményeiből.
A közelmúltban a BM eltörölte azt a
lehetőséget, hogy két tornaórát iskolai sportkörben való részvétellel lehet helyettesíteni.
Sok iskolában, ahol nem volt elég tornaterem, eddig úgy enyhítettek a problémán, hogy a heti öt testnevelés órából kettőt délutáni sportkörrel teljesítettek. Most majd ugrálhatnak a
gyerekek a lépcsőn, vagy elméleti órát
hallgathatnak.
A Szülői Hangnak több helyről már most jelezték, hogy a szabálymódosítás miatt a délutáni sportkörök közül sok megszűnik. Ezzel a gyerekeknek nem lesz lehetőségük arra, hogy a testmozgásnak azt a formáját válasszák, ami számukra kedves.
A témában Kincse Szabolcs és Balogh Dénes jegyez összefoglaló cikket a Szabad Vonalzó (SzaVon) oldalán.
📓 Szorgalmi
- Megjelent Földes Petra A bizalom tere. Társaskönyv tanároknak című könyve.
- Közös adománygyűjtő akciót indított az olvasás népszerűsítése érdekében a Bookline és a Könyvtárostanárok Egyesülete.
- Megjelentek a Khan Academy új anyagai magyarul. Az első címe Amit a közösségi médiáról tudni érdemes, a második a biológiában érdekeltek számára nyújt segítséget olyan anyagokhoz, amik az új emelt szintű érettségin követelmények, de nem szerepelnek a tankönyvben.
- A CKP szóvivője, Ercse Kriszta két cikket is jegyez a hónapban a G7 Ekonomi véleményrovatában. Az egyik az NKE új tanárképző karát veszi górcső alá, a másik az oktatási rendszer alapvető hibáit elemzi az első osztályban való buktatás gyakorlatán
keresztül. - Kompasz – iránytű az együttműködéshez – akkreditált pedagógusképzés nemcsak pedagógusoknak! címmel rendez háromnapos képzést az Emberi Jogi Nevelők, az Emberség Erejével Alapítvány és a Labrisz Egyesület közösen 2024. augusztus 21. és 23. között a Budapesti Európai Ifjúsági Központ támogatásával.
👓 Tantestület
a Civil Közoktatási Platform szervezeti hírei
Erre a tanévre véget ért a Tanítanékkal közösen szervezett Önfejlesztő Közösségek Projekt. Ebben a szezonban 8 foglalkozás valósult meg, online workshopok formájában. A jövőben szeretnénk bővíteni a témák számát és népszerűsíteni a projektet olyanok körében, akik számára hasznos lehet a fókuszált gondolkodás.
Az ÖKP a különböző témákról való beszélgetések megkönnyítése mellett módszertant, fókuszkérdéseket és szakmai segítséget is kínál.
🔖 Utolsó óra
egyéb fontos megjelenések, amik nem fértek bele a korábbi kategóriák egyikébe sem
A Belügyminisztérium kérdőívben kéri ki a telefontilalommal kapcsolatos véleményeket, a megkérdezettek között a tanárok, illetve az első osztályos gyerekek szülei vannak. A Szülői Hang, illetve a PDSZ részletesen véleményezte a szerintük manipulatív kérdőíveket.
Magyar közgazdászok kiszámolták: rosszabbul teljesít az az iskola, ahol szegregált osztályokban tanulnak a diákok. A témában Kende Ágnes jelentetett meg cikket a Quibit oldalán.
Tanári szoba
Impresszum
A hírlevelet összeállította: Csernai Mihály | Felelős szerkesztő: Juhász Ágnes
Kiadja a CKP Alapítvány a Tanszabadságért.
Amennyiben lehetőségében áll támogatni a működésünket, az alábbi számlaszámon megteheti: 16200010 – 10134339.
Honlap: http://www.ckpinfo.hu | E-mail: ckp.faliujsag@gmail.com
2024. október 1 – 20.