Home HírekHírek Nehezített és bizonytalan a technikumi tanulók érettségi felkészítése

Nehezített és bizonytalan a technikumi tanulók érettségi felkészítése

2024-03-29

Míg a gimnazisták az írásbeli és a szóbeli érettségi között a felkészülésre koncentrálhatnak, a
technikumok 12.-es osztályaiban a 31. héten csak a közismereti tárgyak oktatása fejeződik be. A
tanulók a heti 14-15 db szakmai órájukra  az írásbeli és a szóbeli érettségi között is be kell
járjanak.

Ez az előírás a technikumok nagy részében a tanév kezdetéig nem tudatosult. Azt
pedig sok helyen el sem hitték, hogy ezeket az órákat nem is csoportosíthatják úgy, hogy ne
kelljen a tanulóknak minden nap bejárniuk, hiszen a tanév rendje rendelet szerint a12.-
edikesek tanítási napjainak száma ugyanannyi, mint a 9-11.-eseké.


Ha betartják ezeket az előírásokat, akkor a 32.-35. tanítási héten napi 3 tanórát mindenhol
meg kell tartani. A kollégisták nem utazhatnak haza, hogy önállóan készüljenek a szóbelire, a
messziről bejáróknak pedig három tanóra miatt kell több órát utazniuk – a menetrend azonban
nem igazodik a rövidített tanítási napokhoz.


A technikumokban idén 12.-esek az első olyan évfolyamok, amelyek 12.-ben csak előrehozott
érettségit tehetnek, az érettségi bizonyítványt csak a  13. év végén letett szakmai vizsga után
kapják meg. A szakmai vizsga az ötödik, emelt szintűnek minősülő érettségi tárgy.  A 13.
évben a tanulók az idegen nyelv kivételével már nem tanulnak közismereti tárgyakat, bár egy
érettségi tárgyból igényelhetnek felkészítést.


A mostani vizsgaidőszakban maximum három vizsgatárgyból tehetnek előrehozott vizsgát a
tanulók. A jelentkezések alapján elmondható, hogy12. évfolyamon a tanulók általában három,
ritkábban két tárgyból fognak érettségizni. Az érettségi tárgyakra való felkészülésük már csak
azért is nehezebb lesz a gimnazistákénál, mert a technikumokban a kötelező érettségi tárgyak
óraszáma megegyezik ugyan a gimnáziumokéval, de ezen órák többsége a 9.-10. évfolyamon
van megtartva.


Az intézmények egy része nem hadakozik: megtartja a napi három órát. Máshol próbálkoznak
azzal, hogy valahogy segíteni tudjanak: kidolgozták a forgatókönyveiket,  próbálnak
valami módon tömbösíteni, hogy a szóbeli érettségire is maradjon felkészülési idő. A
szakképzési centrumok egy részében azonban tudomásunk szerint még most, az érettségit egy hónappal
megelőzően sem reagáltak a beadott elképzelésekre!


Az, hogy a szakmai órák száma 12.-ben nem változik, önmagában is megnehezíti az
érettségizők dolgát, és esélyegyenlőtlenséget jelent a továbbtanulásnál azoknak, akik 14 éves
kori döntésüket felülvizsgálva nem szakirányban kívánnak továbbtanulni. Nekik a közismereti
érettségi nehezítettségért nem jelent kárpótlást, hogy szakirányú továbbtanulásnál élni lehet a
szakmai vizsga négyszeres beszámításának a lehetőségével.


Az azonban teljességgel érthetetlen, miért nem lehet a heti óraszámot a napok között
átcsoportosítani. Jó lenne remélni, hogy a szakképzés irányítói csak figyelmetlenségből nem
szerepeltették a jogszabályban ezt a lehetőséget.


Elvárható, hogy a szakképzés vezetése tegyen valamit a helyzet orvoslására. A centrumok
pedig egyrészt próbálják elérni a jogszabályi keretek változását, másrészt keressék a
lehetőséget az intézményi elképzelések engedélyezésére. A felelőtlen késlekedés felesleges
feszültséget okoz az amúgy is stresszes érettségizőknek és az új rendszerrel először találkozó
tanároknak.

Juhász Ágnes