Home HírekHírek Felvételi a járvány árnyékában

Felvételi a járvány árnyékában

2022-01-14

Január 22-én kerül sor a  központi írásbeli felvételi vizsgákra az ezt megkövetelő négyosztályos gimnáziumokba, technikumokba és szakgimnáziumokba,  a hat és a nyolc évfolyamos  gimnáziumokba, valamint  az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára.  Évről-évre 50-60 ezer gyermek írja meg a központi írásbeli felvételit. Ez 5-600 iskolát és az ott felügyeletet biztosító pedagógust, egyéb dolgozót, diák önkéntest érint. További hivatalos információk az eljárásrendről itt találhatók.

A tesztekre épülő középiskolai felvételi eljárás a szakirodalom szerint eleve rossz gyakorlat, egyebek mellett a több szempontból is kontraszelektív jellege  és a fokozott stresszhelyzet miatt is. Az írásbeli felvételi nagy terhet ró a diákokra mentálisan is.

A mindennapjainkat már két éve árnyékolja be egzisztenciálisan, egészségileg és mentálisan is a világjárvány. Így most még inkább megterhelő a központi felvételi megírása a gyerekeknek, hiszen az előző tanévekben nem tudtak megfelelően tanulni az iskolában.  A pandémiás helyzet az eleve súlyosan forráshiányos, működési zavarokkal terhelt iskolarendszert még nehezebb helyzetbe hozta, a meglévő társadalmi különbségeket elmélyítette, és tovább növelte az esélyegyenlőtlenséget. Hiába kommunikálja azt a kormányzat, hogy nincs lemaradás, hogy minden zökkenőmentes volt az elmúlt két évben, a gyakorlat  azt mutatja, hogy ez nem így van. A pandémia felnagyította az eddig is meglévő problémákat. Az oktatásirányítás a rendkívüli helyzetben ismét magukra hagyta a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket. Ezzel a magatartással a jövő nemzedék boldogulását ássa alá.

A járványhelyzet rávilágít arra a disszonanciára is, hogy az intézményvezetők nem hozhatnak felelős, önálló döntéseket a saját intézményükben. A jelenlegi járványadatok indokolják, hogy a felvételiző diákok – legalább a felvételit megelőző napokban – lehetőséget kapjanak arra, hogy a jelenléti oktatástól távolmaradva, adott esetben  digitális munkarendben készülhessenek a felvételire. A felvételire vonatkozó, járvánnyal kapcsolatos miniszteri határozat (https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/tajekoztatok/30_2021_EMMI_hatarozat.pdf) rendelkezik arról, hogy a rendes pótnap mellett további egy – kizárólag Covid-hoz köthető okkal indokolható – pótnapot biztosítanak beteg és karanténban lévő diákok számára. A megelőzésről azonban nem rendelkeznek, nincs központilag előírt kötelező maszkviselés és ingyenes tesztelés sem.

Az OH tájékoztatója itt és itt olvasható.

Az oktatásirányítás továbbra sem látja el megfelelően a feladatát. Nem gondol a gyermekek biztonságára, a drasztikusan romló járványhelyzetre. Ezért a szülőknek kell felelősen dönteniük.

Aki teheti, tartsa otthon a gyerekét a felvételit megelőző napokban, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt! 

Kérjük a szülőket – mindannyiunk érdekében -, hogy csak teljesen egészséges gyerekeket engedjenek el az írásbeli felvételire. Ha módjukban áll – sajnos nincs kötelező és díjmentes tesztelés -, teszteljék a gyerekeiket!

A felvételizők és minden résztvevő viseljen legalább FFP2-es maszkot!

A felvételit szervezők iskolák biztosítsanak kézfertőtlenítőt, és lehetőség szerint szellőztessenek a vizsgák előtt és a két vizsga között!

Minden felvételizőnek eredményes vizsgázást kívánunk!

Civil Közoktatási Platform