Home Egyéb Meddig és mire várunk? Hírösszefoglaló

Meddig és mire várunk? Hírösszefoglaló

2020-11-05

A világviszonylatban is kiugróan rossz járványügyi helyzetben a kormányzat semmit sem tesz az oktatási intézmények pedagógusainak és tanulóinak biztonságért. Cikkünkben összefoglaltuk az utóbbi napok nemkormányzati kezdeményezéseit.

Bár a kormány újabb korlátozásokat jelentett be 2020. november 3-án ( Magyar Közlöny 2020. 37. szám ),  a rendelkezések nem érintik az oktatásügyet.

A Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben fordult az oktatásban dolgozókhoz és a minisztériumhoz a fertőzött pedagógusok 100 %-os táppénze érdekében.

A szakszervezet  november 5-i FB posztjában már 9 pedagógus haláláról számol be. Arra kér mindenkit, hogy november 8-án este 19 órakor közös mécsesgyújtással emlékezzünk az elhunyt kollégákra.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az intézményi fertőzöttségi listák nyilvánosságát követeli. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a járvány már minden nevelési-oktatási intézményt  érint, egyre több a beteg diák és pedagógus.  Hiábavaló volt abban reménykedni, hogy az őszi szünet majd „kisöpri a járványt az iskolákból”. Fontos lenne konkrét intézményenként pontosan tudni az adatokat, hol mennyi a fertőzött, mennyi a beteg, de az intézményi adatszolgáltatási kötelezettségben és azok nyilvánosságra hozatalában is nagy az eltérés a tankerületek és az intézmények között.

III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium intézményvezetője, Berczelédi Zsolt – látva a kialakult helyzetet és benne az állami szervek döntésképtelenségét – a tanulók védelmében  döntött, hogy átállnak a digitális oktatásra.

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőéért csoport  november 1-én felhívást intézett a szülőkhöz, arra kérve őket, hogy ne engedjék gyermekeiket iskolába.

A Szülői Hang Közösség közzétette tízezer szülő járványügyi és oktatási tapasztalatainak elemzését.

A járvány továbbterjedésének megakadályozására egyik lehetséges megoldás a tesztelés, melyet  Budapesten megszerveznek a pedagógusoknak.

A felelős döntések meghozatalához elengedhetetlen a nyilvánosság, az adatok pontos ismerete! Ezen kell alapuljon az adott intézményi döntés lehetősége és felelőssége! Ez vezette Vírushelyzet Akciócsoportot a TEDD KI A HONLAPODRA Mozgalom meghirdetéséhez.