Nincs is annál…
Nincs is annál dühítőbb, mint amikor a ti szakképzési centrumotok megtakarításából vonnak el, hogy egy másik szakképzési centrum ne legyen veszteséges. És közben megtudod, hogy ott tellett karácsonyi és pedagógusnapi jutalomra, nálatok pedig nem. Elgondolkodtató, nem? Micsoda kiváló ötlet is volt ez az egységesítés…
Nincs is annál bosszantóbb, mint hogy az osztályfőnöki munkáért járó pótlékod nem a teljesítményedtől, hanem pusztán az iskolai végzettségedtől és az iskolád fenntartójától függ…
Nincs is annál beszédesebb, mint amikor a minősítő eljárás a Stockholm szindrómát és a stanfordi börtönkísérletet juttatja a kollégák eszébe. (Mindkettő kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek viselkedését vizsgálja pszichológiai szempontból.)
Nincs is annál szebb öröm, mint amikor a minősült hálát rebeg minősítőinek a kiváló eredményéért, miközben azok nem akarták, hogy a jelölt ilyen szuper teljesítményt tudjon magáénak. Hiába, azok a fránya indikátorok…
Nincs is annál megalázóbb, mint amikor pedagógus napon (köszöntés helyett) levelet kapsz a HIVATALTÓL, hogy legyél szíves – te, saját magad – kinyomtatni a bukásodról szóló dokumentumot, amit minősítő eljárás lefolytatása nélkül kaptál…
Van abban valami pikáns, amikor megtudod, hogy a két főiskola és három egyetem tanárai által megítélt diplomáid a köznevelés irányítói számára még egy automatikus ped.2-es besorolást sem érnek. Hiába a mindenki megelégedésére ledolgozott harminc éved, a szakvizsgád – nem kerülhetsz ’csak úgy’ a pedagógusok magasabb fizetéssel járó szintjére…
Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor három év együttlét után az érettségi évében veszi el az osztályát kollégájától az iskola igazgatója, mert éppen tizenkettedikes osztályra van szüksége a magasabb minősítési fokozathoz…
Nincs is annál szánalmasabb, mint amikor látod, mennyire megrémül kollégád a minősítés napján, mert az előre kiosztott szerepeket nem sikerül úgy eljátszatnia, ahogy eltervezte, ugyanis aznapra megbetegszik a tanóra néhány kulcsszereplője…
Nincs is annál vérlázítóbb, mint amikor a mindenki által tisztelt, lelkes és kiváló pedagógus kolléga, aki rajong a hivatásáért, és rengeteget tesz a gyerekekért, akire soha senki nem panaszkodott még a közel 35 éves pályafutása során – másodszor „bukik meg” a minősítő eljárás során…
Nincs is annál megalázóbb, mint amikor az ötdiplomás, szakvizsgás, régóta pályán lévő főnök beadja a derekát, és minősítésre jelentkezik. Nyugdíj közelében jár, a „pedagógus béremelés” után pedig nemhogy nőtt volna, hanem éppenséggel csökkent a fizetése! Isten malmai lassan őrölnek: mire kiírják az eljárást, megszűnik a tantárgy, amiből minősült volna, ráadásul azok a gyerekek is elmentek már, akiknek tanította.
Mit lehet ilyenkor tenni? Hosszas levelezgetés után, a HIVATAL engedélyt ad a megmérettetésre. Valóságos siker! Csupán a tantárgy és a tantárgyat tanuló gyerekek fiktívek. De néhány próbaóra után – a minősítés napjára – egészen beleélik magukat, hogy ez nem is az idén, hanem még tavaly történik. És örülnek, hogy így most majd egy kicsit több lesz az igazgató úr nyugdíja.