Pár nappal azelőtt, hogy Orbán Viktor találkozott Zelenszkij ukrán elnökkel, megjelent az a rendeletmódosítás, amely a közösségi szállásokon élő ukrán menekültek után kapható szállástámogatást korlátozza azokra, akiknek a lakóhelye az adott pillanatban háborús övezetben van. A rendelet cinikusan rövid időt, 12 napot ad a további támogatás iránti egyéni méltányossági kérelmek beadására – anélkül, hogy az érintetteket időben és megfelelő módon tájékoztatta volna a változásról.
Ez a szigorítás elsősorban a kárpátaljai, zömében magyar anyanyelvű roma menekülteket érinti, hiszen főleg ők élnek még most is közösségi szállásokon, mivel az előítéletek és a képzettség hiánya, valamint a sok gyerek miatt nekik nehéz szálláshoz és munkához jutni. Nehéz nem arra gondolni, hogy az ő „hazakergetésük” az elsődleges cél.
Azonban rajtuk kívül is vannak olyanok, akik kétéves ittlét és a gyermekeik iskolai, óvodai beilleszkedése után kényszerülnének hazautazni. Nem csak kárpátaljaiak – hiszen például Kijev, ahol a napokban bombázták a gyermekkórházat, nem számít háborús övezetnek.
Az érintettek többsége gyerek és gyermekes anya. A támogatás ugyanis a közösségi szállások fenntartói számára igen rövid ideig jár, kivéve a 18 éven aluliak, egy gondviselőjük, 65 éven felüliek és fogyatékosok esetén, ahol időbeli korlát nincs.
A kárpátaljai roma menekülteket befogadó szálláshelyeket általában civil szervezetek tartották fenn, és ők gondoskodtak sokszor a gyerekek oktatásáról is. A rendeletmódosítás alapján ezeket a szállásokat akkor sem lehetne a továbbiakban fenntartani, ha egyes lakóinak méltányosságból engedélyeznék a maradást, mivel ezentúl menekülteknek közösségi szállás fenntartására az önkormányzatokon kívül csak a Máltai Szeretetszolgálat kap támogatást. Nem kaphat így támogatást például a Magyar Vöröskereszt, az Ökömenikus Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász sem. A megszűnő szállásokat nem fogja tudni a Máltai Szeretetszolgálat helyben pótolni, a maradó gyerekek is iskolaváltásra fognak kényszerülni, elvesztik mentoraikat, újabb traumának lesznek kitéve. A civileket, akik két éve foglalkoznak velük az állam helyett, nem méltatták arra, hogy megbeszéljék velük, vagy akár csak előre jelezzék nekik a változást: a rendelet megjelenése után közölték, hogy a támogatási szerződést augusztus 21.-ával felmondják.
A roma gyerekeknek hatalmas elmaradásuk volt. Két éve dolgoznak a civilek, elsősorban a közösségi szállásokon azért, hogy felzárkóztassák őket, hogy elérjék, hogy járjanak iskolába, segítsék a beilleszkedésüket. Mostanra látszik ennek az eredménye. Nagy törést jelentene, ha most újra vissza kéne utazniuk.
A Magyarországon élő, Magyarországra menekült gyermekek helyzetével és a szülők és a pedagógusok információval való ellátásával a Civil Közoktatási Platform és a Civil Kollégium Alapítvány az EDUA a program keretében foglalkozott. A magyar állam és oktatási kormányzat teljes mértékben érzéketlen volt ezeknek a gyerekeknek a problémái iránt. Annak kapcsán, hogy Orbán Viktor megígérte Zelenszkijnek a menekültek korábban elutasított kérésének teljesítését, az ukrán iskola létrehozását, interjú is készült erről.
A méltányossági kérelmeket annak a Pál Norbert kormánybiztosnak kell elbírálnia, akinek egy éve nem reagál a menekült gyermekek oktatásával, információellátásával, a pedagógusok felkészítésével kapcsolatban szakpolitikai javaslatcsomagunkra és tíz hónapja nem válaszol a Helsinki Bizottság kérdéseire, amelyekkel akkor fordultak hozzájuk, amikor a szállástámogatást először szigorította a kormány.
A Helsinki Bizottság most nyílt levelet írt a kormánybiztosnak a mostani intézkedések kezelésére és hatásaira, az érintettek tájékoztatására vonatkozó kérdésekkel.
A tájékoztatás egyébként nem csak most botrányos: a kezdettől teljesen hiányzik. Az egyetlen tájékoztató honlap, az uainfo.hu civil kezdeményezésre jött létre, azonban támogatás híján ma már csak minimális karbantartására, a változások átvezetésére van lehetőség. Bár a kormányzati informatikáért felelős IDOMSOFT feladatai közé már tavaly decemberben bekerült az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyek tájékoztatását támogató portál létrehozása. bekerült a jogszabályba, ezügyben azóta sem történt semmi.
A kormányzat szerint az érintettek elég támogatást kaptak már eddig, és ha munkába állnak, ezután is kapnak szállástámogatást.
Az „aki nem dolgozik, ne is egyék ” filozófia jegyében miért támogatná az állam az ukrajnai lakóhelyű munkanélküliek gyermekeit, ha a magyar lakhelyű rászorulókat sem támogatja?
A civilek pedig kétségbeesve vehetik tudomásul, hogy pártfogoltjaik visszahullanak a semmibe.
Juhász Ágnes
az EDUA projekt szakmai vezetője