Oktatáspolitika, Középiskolai felvételi, Tanodák, Tanítanék mozgalom, Civilek, Kritikus megnyilvánulások,…
Történelemtanárok Egylete, Szakszervezetek, Önkormányzatok, Szakképzés, felnőttképzés, Tankönyvek, Pedagógia, Digitális oktatás, Diákok, Romák, Szegregáció, Gyermek- és ifjúságvédelem, Felsőoktatás, Óvoda, Szülők
Oktatáspolitika
Megjöttek a számok: ennyit költött oktatásra a kormány (10.03.)
Öt év alatt nem nőtt az oktatásra költött összeg. A legújabb költségvetési zárszámadásra hivatkozva arról ír a napi.hu, hogy 2010 és 2015 között az oktatásra fordított állami pénzek mértéke gyakorlatilag stagnált.A portál szerint az állam 2015-ben 17,8 százalékkal költött többet oktatásra, mint 2010-ben, ami átlag alatti növekedés, raádásul, mint írják, ez arra volt elég, hogy épp megőrizze a reálértékét, miután 17 szézalék volt az infláció.
(Forrás: eduline)
Újabb (uniós) milliárdok az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek (10.03.)
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében” című (EFOP-3.1.2-16) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 9,86 milliárd forint. A teljes összegből az EFOP keretében – az Európai Szociális Alapból – a vissza nem térítendő támogatás maximális összege 6,9 milliárd forint, a hazai költségvetési forrás 2,96 milliárd forint.
(Forrás: Kamara Online)
Mégsem kapták vissza az igazgatók az iskolát (10.03.)
Az iskolák költségvetését elsősorban a KK és a januártól működésbe lépő tankerületi központok fogják megtervezni, a munkáltatói jogkört főleg a tankerület fogja gyakorolni, és szintén itt döntenek majd a gazdálkodást vagy a személyügyi adminisztrációt érintő kérdésekben. Kiderül az is: a köznevelési intézmények alaptevékenységükhöz kapcsolódóan szakmai önállóságot élveznek, de csak részlegeset.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Megerősítette a Klik: bővülnek az iskolák igazgatóinak jogkörei (10.05.)
Teljes félreértésen, illetve tájékozatlanságon alapulnak azok a sajtóhírek, amelyek szerint nem valósulnak meg a köznevelési intézmények nagyobb önállóságáról szóló ígéretek, írta meg reagálásban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az állami intézményfenntartó továbbra is elkötelezett az esélyteremtő, minőségi oktatási rendszer megvalósításában, ehhez biztosítja a szükséges anyagi és humánerőforrást.
(Forrás: Magyar Idők)
Októberre tették elérhetővé a tanároknak az új tantárgy segédanyagait (10.06.)
A komplex természettudományos tantárgy oktatása megkezdődött, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) elindította Fejlesszünk együtt! elnevezésű programját a tantárgy minél hatékonyabb oktatása érdekében – nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár online fogadóóráján szerdán. Korábban az államtitkár kénytelen volt elismerni, hogy nincs tankönyv és nincs szerteágazó segédlete a tanároknak:
(Forrás: eduline)
Tovább dolgozhatnak a nyugdíjas pedagógusok? (10.06.)
Zajlik a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatását célzó jogszabály-módosítás előkészítése és egyeztetése – közölte Palkovics László oktatási államtitkár online fogadóóráján október 5-én. Az államtitkár az MTI kérdésre hozzátette: addig is a jelenlegi jogszabályi környezet alapján azt kérik az intézményvezetőktől, fenntartóktól, hogy a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatása esetén a gyermekek, a szülők érdekeit nézve, elsősorban pedagógiai elvek határozzák meg döntéseiket.
(Forrás: Edupress)
2016.10.07.
Rétvári Bence: már középtávon lehet javítani a köznevelésen (10.06.)
Jövőre érjük el azt a célunkat, hogy másfélszerese a pedagógusok 2017-es bére a 2012-esnek. A lépcsőzetes bérrendezés meglátszik a pedagógus pályára jelentkezők számában is. Ha a hiányterületeken, bizonyos országrészeken vagy szakokon – fizika, biológia – vállalják, hogy elvégzik az öt évet, Klebelsberg-ösztöndíjat is kapnak az egyetemi évek alatt. Így látjuk azt, hogy középtávon lehet minőségben javítani az köznevelésen” – jelezte Rétvári Bence.
(Forrás: Inforádió)
Huszár-telep: törvényt módosítanak (10.08.)
Módosítaná az egyenlő bánásmódról és a nemzeti köznevelésről szóló törvényeket Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter a napokban nyújtotta be az Országgyűlésnek javaslatát, amelynek célja, hogy a korábbiakhoz képest világosabb szabályokkal akadályozza meg a szegregált oktatás kialakulását, ugyanakkor a szülők számára is fenntartsa az iskolaválasztás szabadságát.
(Forrás: Magyar Idők)
Én nem járok helikopterrel Interjú Balog Zoltánnal (10.10.)
Ha az államnak x összege és képessége van a saját szegényeire, akkor, ha ők megkétszereződnek a migránsok által, a felzárkóztató és esélyteremtő képességek megfeleződnek. Ezt nem én találom ki. Brüsszelből is folyamatosan kaptuk a javaslatokat, hogy a roma integrációra szánt forrásokat most költsük a migránsokra. Ilyenkor prioritásokat kell felállítani, nálunk pedig Magyarországon ez a romák integrációja és az itteni szegénység elleni küzdelem.
(Forrás: Index)
Palkovics László: A mostani diákok kétharmada olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma még nem létezik (10.11.)
A versenyképes oktatás megteremtéséről rendezett konferenciát az Amerikai Kereskedelmi Kamara az Emberi Erőforrások Minisztériuma), a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden Budapesten.Palkovics László kiemelte: az elkövetkező tizenöt-húsz évben annyi új szakma jelenik meg a piacon, hogy a mostani diákok kétharmada olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma még nem létezik. Viszont nehézséget jelent felkészíteni a diákokat arra, amit ma még nem ismerünk – mutatott rá.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter: Újabb lehetőség a fiataloknak, hogy jó fizetéssel tudjanak elhelyezkedni (10-11.)
Szolgáltató központot nyit Budapesten az amerikai Ubiquity Global Services jövő februárban, ezzel 200 új munkahelyet hoz létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter a digitális fejlődés világgazdasági jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: a négy éve alapított vállalat a legújabb generációs technológiák alapján nyújt üzleti szolgáltatásokat.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Heteken belül elkészül az alaptanterv koncepciója (10.12.)
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Pesti Srácoknak adott interjújában elmondta: az új NAT koncepciójának kidolgozása a Köznevelési Kerekasztal tartalomfejlesztési munkacsoportjában már zajlik, egy előzetes tervet tavasszal már megtárgyaltak. Az előkészítésbe bevonják a Magyar Tudományos Akadémia munkatársait, a felsőoktatás, a Köznevelési Kerekasztal és a szakmai szervezetek képviselőit egyaránt.
(Forrás: Magyar Idők)
Új alaptanterv kell – rádióinterjú Dúró Dórával (10.13.) Nem az iskolarendszer érdemi problémáival foglalkoznak az új Nemzeti alaptanterv kiszivárgott részletei. Lapinformáció szerint rövidebb lenne a nyári szünet, miközben a téli, az őszi és a tavaszi szünet a jelenleginél tovább tartana. Az is kiderült, hogy a gyerekek szabadon választhatóan akár kilenc órára is mehetnének iskolába. Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke a Lánchíd Rádióban erre úgy reagált: a mostani NAT több szempontból is elhibázott, és az erre épülő tankönyvek silányak.
(Forrás: Lánchíd Rádió)
Tervezik a tankerületi központok költségvetését (10.21.)
Megkezdődött a megalakuló tankerületi központok jövő évi költségvetésének tervezése – erről Kotán Attila, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) általános elnökhelyettese beszélt a tankerületi igazgatók munkaértekezletén. A Klik tájékoztatása szerint áttekintették a működtetés átvételével összefüggő feladatokat, és az önkormányzatokkal folytatott tárgyalások tapasztalatait.
(Forrás: Edupress)
Az iskolák nélkül kezdte a jövő évi költségvetés tervezését a Klik (10.21.)
A 2016. évi tervezéshez hasonlóan, a jövő évi költségvetés tervezésébe is be kell vonni a köznevelési intézmények vezetőit, hiszen csak így tudnak megjelenni a helyi igények a jövő évi források elosztásánál – mondta Kotán Attila. Állításával szembehelyezhető több igazgató nyilatkozata, miszerint még az idei tanév második hónapjában sem látták az idei a tanévre vontakozó tervezetet:
(Forrás: eduline)
Lemorzsolódó diákok: az Emmi szerint a saját tanulmánya téved (10.21.)
A minisztérium válaszában kifejti, hogy az OFI által elkészített tanulmány validálása még nem történt meg. Ráadásul téved is a szöveg, a tankötelezettségi kor 2012-es leszállítása és az iskolaelhagyás összekapcsolása nem helytálló: egyrészt, mert ez 2014-ben még nem fejthette ki a hatását az iskolaelhagyókra, mert az csak a 2012-ben még általános iskolába járókra és az utánuk következőkre vonatkozott. Emellett a 2002-2008-as években is hasonló vagy magasabb volt a lemorzsolódási arány, amikor pedig 18 év volt a korhatár.
(Forrás: hvg.hu)
Középiskolai felvételi
Jöhet a kötelező felvételi a középiskolákban (10.17.)
Horváth Péter ésszerűnek tartja ugyan, hogy a gyengébb képességű gyerekek inkább valamilyen szakmát tanuljanak, ám arra figyelmeztet, hogy ebben az életkorban még kevesen tudják eldönteni, mivel akarnak majd foglalkozni, a szakmát adó intézmények között pedig nehéz az átjárás, a képzés drágább, többe kerül az államnak, és könnyen lehet, hogy a fiatal rájön, más érdekli.
(Forrás: Magyar Nemzet)
A kötelező felvételi vizsga kérdőjelei (10.17.)
Megkerülhetetlennek nevezte a múlt heti Kormányinfón a kötelező felvételi bevezetését a gimnáziumokban Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint 2-es tanulóknak nincs helyük ezekben az intézményekben.Az elképzelésről megkérdeztük a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját.
(Forrás: Magyar Hírlap)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem adja áldását a kötelező gimnáziumi felvételire
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. Az elnök szerint ha bevezetik a tervezetet, az valószínűleg a felvételi szigorítását jelentheti, aminek az a célja, hogy kevesebben jussanak be a középiskolákba, ami kevesebb diákot, osztályt, intézményt és pedagógust eredményezne, vagyis hosszútávon elbocsátásokkal járhat.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Egyeztetnek a felvételik szabályairól – Meghatározott módszertan kell ahhoz, hogy a gyerekek jobban válasszanak középfokú iskolát (10.20.)
Az oktatásért és a szakképzésért felelős tárcák között egyetértés van abban, hogy az alapfokú oktatás szereplőinek részéről jogos az igény annak tisztázására, melyek azok a képességek, amelyek elvárhatók az általános iskolát befejezőktől, illetve hol helyezkedik el a tanuló tudása a minimum- és a célstandard között. A tanulmányi standardfejlesztés célja, hogy minél eredményesebben valósuljanak meg a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek célkitűzései – írta az oktatási államtitkárság.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Az államtitkár szerint nem mindenkinek válik hasznára a gimnázium, és csak éveket pazarolna (10.21.)
Bevezetése esetén a kötelező gimnáziumi felvételi a minőség biztosítéka lenne – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint a cél, hogy a gimnázium az egyetem előszobája legyen: ha valaki jó eredménnyel elvégzi a gimnáziumot, borítékolni lehessen, hogy könnyedén diplomát szerez majd, nem morzsolódik le a felsőoktatásban.
(Forrás: vs.hu)
Tanodák
Új tanodapályázat jöhet, így reagál az EMMI a régi tanodások felháborodására (09.29.)
Nyilvános annak a tanodapályázatnak a nyerteslistája, amelyikből a tanodás világ felháborodására kimaradtak a legrégebb óta működő, civil hátterű tanodák. Az elégedetlenséget mérséklendő, az Emmi új pályázat kiírását készíti elő.A TanodaPlatform, a magyarországi tanodákat összefogó ernyőszervezet gyorselemzése szerint 43 egyházi kötődésű nyertes pályázat került ki a 171-ből, ebből 33 közvetlenül egyházhoz, 10 pedig egyházi iskolákhoz tartozik
(Forrás: abcug.hu)
Ritók Nóra: Eltérés az irányvonaltól (10-02.)
De mi nem egy kis, poroszos módszertanú iskolának gondoljuk a tanodát, hanem egy olyan közösségnek, ahol a gyerekek készségei a tevékenységekben fejlődnek. Olyan közösségnek, ahol a pedagógusok partnerei, segítői a gyerekeknek, igen, nekik ez a feladatuk, a lehetőségek megmutatása, hogy abban aztán a gyerekek gyakorolhassák a döntést, a szervezést. Mert képesek rá. Nemcsak a kirándulásos, hanem a kulturális tevékenységben is.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
Kurzuslovagok, életmód-tanácsadók és hétpróbás pályázatírók taroltak a tanodapályázaton (10.10.)
Az meg külön kis tréfája lehet a református Balog Zoltán vezette minisztériumnak, hogy miközben például a sokkal rosszabb helyzetben lévő Toldon működő tanoda pályázatát elutasították, Komádiban két tanoda is lesz: a református mellett egy szerencsés debreceni nyertes is segíthet a komádi rászoruló gyerekeknek.
(Forrás: Átlátszó)
Nagyon gyanús az Emmi tanodai pályázata (10.13.)
Az iskolai felzárkóztatás kulcsintézményei, a tanodák nagy reményeket fűztek az Emmi egyik pályázatához, de annál nagyobb lett a csalódásuk, amikor kiderült, kik kapnak pénzt. Egy tanulmány most azt állítja, több nyertesnél gyanús, hogy a tanodázás csak ürügy volt a pénzszerzéshez.
(Forrás: hvg.hu)
Megmenekülhet néhány tanoda, amennyiben ki tudják várni a segítséget (10.14.)
Az Emmi jelezte a pályázat kapcsán, hogy hatalmas volt a túljelentkezés, több mint ezren pályáztak, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma új pályázat kiírásán dolgozik, hogy a több éve működő, szakmailag elismert, tapasztalattal rendelkező tanodákat továbbra is támogatásban részesítse. Hogy ez a forráshiány miatt bezárt tanodákon segít-e, a még talpon maradtak ki tudják-e várni a támogatást, az egyelőre még kérdéses.
(Forrás: hvg.hu)
„Nem szakmai szempontok alapján dőlt el” – L. Ritók Nóra a tanodák szétveréséről (10.17.)
A magyar közoktatás mára szinte teljesen elveszítette esélykiegyenlítő funkcióját. Ebből a tanodák próbálnak visszaadni valamit. Ha nincs tanoda, a társadalom perifériáján élő gyerekek esélyei tovább romlanak. És lassan már nincs hova romlani… Az iskolából ezek a tanulók úgy kerülnek ki, hogy tudásuk és képességeik nem teszik őket alkalmassá a 21. századi munkavégzésre. Ez pedig az egész társadalom jövőjét meghatározza. Óriási és egyre növekvő tömegekről van ugyanis szó.
(Forrás: Kettős Mérce)
Czibere: voltak hibásan elbírált tanodapályázatok (10.17.)
„Mi is rettentő módon fájlaljuk, hogy pont a nagy módszertani tudást birtokló tanodák nem nyertek, ezt a tudást meg kell menteni” – mondta Czibere Károly, majd hozzátette: az államtitkárság egy újabb pályázati kört hirdet kifejezetten azoknak a tanodásoknak, akik pályázatuk szakmailag megkérdőjelezhető elbírálása miatt maradtak ki a támogatók köréből.
(Forrás: abcug.hu)
Módszeresen zárt el az EMMI tanodákat a forrásoktól? (10.18.)
A támogatások túlnyomó részében olyanok nyertek, akik ismeretlenek a szakmában. A legnagyobb hálózatnak számító Tanoda Platform értékelése szerint sokan úgy nyertek, hogy szinte mindent megígértek a támogatásért cserébe, bár azt szakmabeliek tudják, hogy mit lehet egyáltalán megvalósítani ennyi pénzből. Bár a támogatások célja deklaráltan az volt, hogy a tapasztalt tanodákat támogassák, ez nem látszik.
(Forrás: eduline)
Tanítanék mozgalom
Fábry Béla: Pukli István tévedése (10.05. nem érhető el)
Az oktatási rendszer rendszerszintű megváltoztatása helyes stratégiai célkitűzés, bárki is fogalmazza ezt meg. Ha viszont a mai oktatási rendszer része egy diktatórikus társadalompolitikai rendszernek, és ezért – a tapasztalatok szerint – szakmai érvekkel, kezdeményezésekkel nem változtatható meg, a sikertelenség pedig a várakozással ellentétben nem vezet el a diktatórikus rendszer bukásához, akkor ebből le kell vonni a következtetést.
(Forrás: Népszabadság)
Lakner Zoltán: Tanulhatnánk Mozgalom (10.06.)
Nem alakult ki egyetértés arról, meddig mehet el egy civil szervezet a politikai szerepvállalásban, kikkel működhet együtt, milyen ügyekhez csatlakozhat. Kézenfekvőnek látszott, hogy az oktatás fő szövetségese az egészségügy legyen, a másik mostoha sorsú stratégiai terület. Sándor Mária és a Tanítanék Mozgalom ismertsége és népszerűsége egymást erősítette. Ez a szövetség azonban még mindig nem válaszolta meg azt a kérdést, hogyan viszonyuljanak a rendszer- és kormánykritikához, valamint a pártokhoz. Nem beszélve a szervezetépítés és az üzemszerű döntéshozatal gyötrelmeiről.
(Forrás: 168 óra)
Jót is tehet Pukli távozása a Tanítanék Mozgalommal (10.10.)
A menekültügyhöz való hozzászólás végül a mozgalom egyik arcának távozását jelentette, azonban így a belső feszültség is enyhült. Októberben kiderül, hogy tud-e valami korszakalkotót tenni a Tanítanék Mozgalom.
(Forrás: eduline)
Zsugorodóban az ellenkerekasztal 10.11.)
A Köznevelési Kerekasztal alternatívájaként, a „kockás ingesek” által létrehívott fórum februári alakuló ülésén még ötven szervezet képviselői vettek részt, és a CKP-hoz csatlakozott szervezetek listáján jelenleg ötvennyolc név szerepel, ám a jelek szerint ezek fele nem vesz aktívan részt a munkában. Ebben szerepet játszhat némi kiábrándultság is.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Palkovics László szerint kiderült, hogy a Tanítanék Mozgalom nem szakmai, hanem politikai platform volt (10.11.)
Pukli István szakítása a Tanítanék Mozgalommal felér egy beismerő vallomással, hogy a civil kezdeményezés mögött mindig is politikai érdekek húzódtak a szakmai helyett – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Palkovics László. Az oktatási államtitkár szerint a tanárok ma már tudják, megvezették őket. A politikus portálunknak olyan aktuális az oktatást érintő kérdésekről is beszélt, mint a hamarosan megújuló Köznevelési Kerekasztal vagy a pedagógusminősítés.
(Forrás: Pesti Srácok)
Tanítanék mozgalom: Sulyok Blanka lett az új képviselő (10.18.)
Sulyok Blanka elmondta: úgy véli, a feladatai az eddigiekhez képest érdemben nem változnak majd, hiszen önkéntesként korábban is szorosan együttműködött a Tanítanék mozgalom képviselőivel.jelenleg elsősorban a hálózatépítésen dolgoznak. A nyári szünet folyamán – csakúgy, mint a legutóbbi tüntetésen – arra kérték a szimpatizánsokat, hogy jelentkezzenek önkéntesnek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Miskolc Újra Megszólal – nyílt levél (10.19.)
Úgy tapasztaljuk, hogy egyre több intézményvezetőt elsősorban a fölöttes akaratnak való megfelelési kényszer vezérel.A fenti folyamatok ártalmasak a közoktatás minden szereplőjére, a diákokra épp úgy, mint az ágazatban dolgozókra, az egész társadalomra. Ezért érezzük kötelességünknek, hogy most újra megszólaljunk. MISKOLC ÚJRA MEGSZÓLAL, mert nemcsak a követeléseink, hanem a kormányzati ígéretek sem valósultak meg.
(Forrás: Tanitanék)
Kihívást intézett Palkovics felé a Tanítanék Mozgalom (10.21.)
Az oktatási államtitkárt a Tanítanék Mozgalom aktivistái egy nyilvános rendezvényen várták, ám hiába kellett volna beszédet mondjon, végül nem jelent meg. Távollétében így Törley Katalin videoüzenet formájában intézet kihívást felé: a miskolciak újabb tiltakozó levele után szerintük az érzékelhető, hogy továbbra sem oldódtak meg a diákok, tanárok és az iskolák gondjai, ezért nyílt vitára hívták, ahol tanárok, diákok és szülők jelenlétében kellene megvédenie a kormány döntéseit.
Civilek
Társadalmi vitát indít a civil szervezet (10.10.)
A Magyarországot foglalkoztató legsúlyosabb kérdésekről, például az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer jövőjéről indít társadalmi vitát az Alternatíva Kör – jelentette be Lattmann Tamás, az egyesület szóvivője. A független szakemberekből álló civil szervezet kormányzati ciklusokon átívelő – szakpolitikai programokat készítene elő.
(Forrás: Hírtv)
Zsugorodóban az ellenkerekasztal 10.11.)
A Köznevelési Kerekasztal alternatívájaként, a „kockás ingesek” által létrehívott fórum februári alakuló ülésén még ötven szervezet képviselői vettek részt, és a CKP-hoz csatlakozott szervezetek listáján jelenleg ötvennyolc név szerepel, ám a jelek szerint ezek fele nem vesz aktívan részt a munkában. Ebben szerepet játszhat némi kiábrándultság is.
(Forrás: Magyar Hírlap)
A Civil Közoktatási Platform Közleménye (10.13.)
A CKP leszögezi, hogy bármikor és örömmel tájékoztatja a sajtó érdeklődő képviselőit úgy a működéséről, mint szakmai munkájáról. Teszi ezt annak érdekében, hogy ne szülessenek olyan fájdalmasan hamis, tájákozatlanságról, és (újságíró)szakmai igénytelenségről árulkodó írások, mint a Magyar Hírlap 2016.10.11-én közölt cikke.
(Forrás: Tanítanék)
Kritikus megnyilvánulások
A Kövér-féle tanács lesújtó országjelentése (10.01)
Nem segíti a fenntarthatósági átmenetet, hogy az oktatási kiadások folyamatosan csökkentek 2003-tól 2012-ig, ami miatt ezen a területen is Magyarország a sereghajtó az EU-ban. Nem szerencsés az érettségit nyújtó képzések, illetve a duális szakképzésben az általános kompetenciák fejlesztésének visszaszorulása sem.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Töretlen a gimnázium népszerűsége (10.06.)
Annak ellenére is folyamatosan nő a gimnáziumi képzés népszerűsége, hogy a kormányzat folyamatosan azt hirdeti: a szakközépiskoláé a jövő. A különbségeket jól mutatja, hogy míg a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban mindössze 6,8, illetve 10,6 százaléknyi hely maradt üresen, a szakgimnáziummá
Igazgatók cáfolják az államtitkárt (10.07.)
Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója semmilyen változást nem érzékelt az új tanévben, vele senki sem tervezte meg közösen az iskola büdzséjét, nem volt érdemi beleszólása annak alakulásába.Hasonlóról számolt be Turcsik Viktor, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola vezetője is, akinek ugyancsak nem volt beleszólási joga a költségvetés tervezésébe, még az előirányzatát sem látta, pedig már több mint egy hónapja megkezdődött a tanév.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Nem enged igazából a Klik – Szabadabb az iskola? (10.08.)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ismételten cáfolja azt, hogy nem vonja be a gazdálkodással kapcsolatos döntésekbe, illetve azok előkészítésébe az iskolák vezetőit. A korábbi ígéreteknek megfelelően nőttek az intézményvezetők gazdálkodási és munkáltatói jogkörei, hiszen a költségvetési keretük bizonyos részéről szabadon dönthetnek, kisértékű beszerzéseket saját hatáskörben bonyolíthatnak le, ezekhez a feladatokhoz a tankerületek szakmai – áll a Klik közleményében.
(Forrás: eduline)
Nyílt levél Palkovics László Államtitkár Úrhoz (10.13.)
Az Ön rendszere egy bukott oktatáspolitikai vagy még inkább pártpolitikai cél kiszolgálására épült föl. Az oktatáspolitika nem függhet a gazdasági miniszter kénye-kedvétől! A jelenlegi, ósdi oktatási rendszert alakítgatni valódi szakmai egyeztetések nélkül óriási mértékű társadalmi felelőtlenségre utal. A jelenlegi rendszer már megbosszulta magát, és még súlyosabb következményei lesznek. A kormány oktatáspolitikájával ellentétben én hiszek a magyar nemzetben, hiszek a magyar tanárokban (Pukli István).
(Forrás: Egész népemet fogom – blog)
Tovább faragja a kabinet a köznevelési törvényt (10.18.)
Teljesen feleslegesek a módosítások – értékelte a változtatások tervezetét Szüdi János, a PSZ oktatási szakértője.Elfogadhatatlannak tartja, hogy az érintett, nevelés-oktatást segítő munkakörökben dolgozók legfeljebb a pedagógus I. kategóriáig juthassanak az életpályán. Pont olyan munkakörökben korlátozná az előmenetelt, amely nélkül a gyermekekkel való foglalkozás nem szervezhető meg. A szakszervezet az érettségivel kapcsolatos módosítást is „szakmai tévedésnek” tekinti,
(Forrás: Magyar Nemzet)
Hiába több az egyházi iskola, nem jobb az oktatás (10.21.)
„Az egyházi jelleg lényegesen kevesebbet számít, mint az, hogy egyébként az az iskola milyen. Tehát kevésbé mutathatók ki a pedagógiát, az alkalmazott módszereket tekintve különbségek az iskolák között abból a szempontból, hogy itt most éppen egy egyházi vagy nem egyházi iskoláról van szó. Egyházi iskolák között is lehetnek nagy különbségek bizonyos szempontból, és a nem egyházi iskolák között is”
(Forrás: Magyar Nemzet)
Történelemtanárok Egylete
Tölgyessy Péter: Magyarországon demokrácia-apály van (10.09.)
A magyar demokratikus hagyomány folytonosságáról és megszakítottságáról tanácskoztak a Történelemtanárok Egyletének szombati konferenciáján. Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ egykori elnöke, frakcióvezetője, a Fidesz korábbi (2006-ig) országgyűlési képviselője szerint a rendszerváltás előtt azt mondták: azért nincs demokrácia, mert nincsenek demokratikus hagyományok Magyarországon.
(Forrás: hvg.hu)
Újabb követelések: A történelemtanároknak akadt pár ötletük az oktatási reformhoz (10.11.)
A Történelemtanárok Egylete által összehívott konferencia a jelenlegi kormányzati lépésekhez képest radikális változtatásokat sürget. 5 pontban foglalták össze követeléseiket.Miklósi Lászlóék elsőként próbálják meg ismét fellobbantani a tanári tiltakozások tüzét. A tanári konferenciájukat követően közzétett követelések alapján azt gondolhatnánk, hogy több tavaszi követelés nem teljesült, ezért továbbra is készek kiállni a tiltakozók.
(Forrás: eduline)
A Fidesz politikusai arra jutottak: ölni kell, vagy ők ölnek meg minket – interjú Tölgyessy Péterrel (10.12.)
Hiába vannak meg formálisan a demokratikus intézmények, a hatalomváltás szinte lehetetlen, az ellenfél minden eszközzel megsemmisíthető, ellenzéki erők csak zárványként létezhetnek Magyarországon – mondta Tölgyessy Péter a TTE konferenciáján. A magyar válság nemzetközi trendbe illeszkedik
(Forrás: Index)
A Történelemtanárok 26. Országos Konferenciájának állásfoglalása
… a demokraták tanításának fontosságáról, az új kerettantervről, az érettségi vizsgán használható atlaszokról, a szabad tankönyvválasztásról és a gazdasági-jogi ismeretek tanításának fontosságáról.
(Forrás: Történelemtanárok Egylete)
Változásokat sürgetnek a történelemtanárok – videó
Az ATV Start vendége Miklósi László elnök, Történelemtanárok Egylete.
(Forrás: atv.hu)
Szakszervezetek
Az oktatás rendszere közel áll az összeomláshoz (10.10.)
A PSZ elnöke továbbra is úgy véli, hogy a köznevelés rendszerét a pedagógusok lelkesedése és gyermekszeretete tartja életben. Sem a fenntartás, sem a pedagógusok, sem a tanulók szempontjából nem működik a rendszer, sőt, közel áll az összeomláshoz. Emlékeztetett: már augusztus végén, illetve szeptember elején levelet írt a Klik vezetőjének és az oktatásért felelős államtitkárnak, kezdeményezve a sztrájkbizottsági tárgyalások azonnali megkezdését, illetve folytatását.
(Forrás: Pedagógusok Szakszervezete)
Önkormányzatok
Győri paktum: összefogott a megye a foglalkoztatásért (10.11.)
A foglalkoztatási problémák feltérképezésére, valamint a foglalkoztatást elősegítő és a munkaerőpiacra visszatérők támogatását szolgáló megyei foglalkoztatási együttműködést kötött huszonhét szervezet, intézmény, illetve város a megyei önkormányzat vezetésével Győr-Moson-Sopron megyében. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Győrben.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Sarokba szorított kisvárosok – Újabb sarc: jön a szolidaritási adó (10.19.)
Bár korábban határozott ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy az oktatás teljes államosításához nem vonnak el forrásokat az önkormányzatoktól, ez mégsem így lett. Szolidaritási hozzájárulás címén egyes kisvárosoktól milliárdos nagyságrendű tételeket szednek majd be 2017-től. Ezek bizonyos esetekben akkora összegek, hogy veszélyeztetik majd az érintett önkormányzatok működését.
(Forrás: 168 óra)
Budaörs önkormányzata bepereli az államot (10.19.)
Hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul, s kártérítést is kér Budaörs önkormányzata az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás miatt.A most megszavazott előterjesztés alapján a budaörsi önkormányzat ügyvédi segítséggel az Alkotmánybírósághoz, az Alapvető Jogok Biztosához, az Emberi Jogok Európai Bíróságához valamint más uniós, illetve Európa Tanácsi szervekhez fordul, továbbá az illetékes bírósághoz kártérítési igényt nyújt be
(Forrás: Gépnarancs)
Szakképzés – felnőttképzés
Munkaerőhiány az elektromos szakmában is (10.05.)
Túlórákkal és technikai fejlesztésekkel hidalják át a villamosenergetikai cégek a náluk is jelentkező munkaerőhiányt. Az elektromos szakma ernyőszervezete úgy számol, hogy a szakképzés alig a felét képes kitermelni az iparág munkaerő-szükségletének. A munkaerőpiaci államtitkár szerint nincs általános munkaerőhiány.
(Forrás: Hírtv)
Ösztöndíjakat biztosít a kormány az egészségügyi szakképzésben dolgozóknak (10.07.)
Ónodi-Szűcs Zoltán a XXIII. Magyarországi egészségügyi napokon rendezett szakmai fórumon utalt arra, hogy most első alkalommal támogatják állami ösztöndíjjal az egészségügyi szakképzést, amit reményei szerint a jövőben folyamatossá tesznek.Megvizsgálják egy olyan gyors és egyszerű képzés lehetőségét, amely lehetővé tenné, hogy a pályát korábban elhagyó ápolók a tudásukat felfrissítve és megújítva térjenek vissza a hivatásukhoz.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Az elfelejtett tartalék A közmunkások többsége ma sem képes elhelyezkedni a munkaerőpiacon (10.07.)
Most, egy évvel az eredeti határidő után még mindig csupán 15 ezer közmunkást tudtak beiskolázni, bizonyítványt pedig mindössze hétezren szereztek. Ma azt ígérik, még idén 55 ezerre duzzasztják a tanulói létszámot, és a korábbi, kudarcba fulladt képzési programmal ellentétben nem a készségfejlesztésre, hanem a szakképzésre helyezik a hangsúlyt: a beiskolázottak nyolcvan százaléka betanító jellegű szakmai képzésekben vesz majd részt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Közmunka elől az iskolapadba (10.08.)
kinek jó az, ha az oktatási rendszer hiányosságai miatt piacképes tudás nélkül maradó gyerekeket harminc-negyvenéves korukban kell majd szakmára tanítani. Főleg akkor adódhatnak problémák, ha az átképzéseket nem azokra a cégekre bízzák, amelyek évek óta ezzel foglalkoznak, hanem új, kormányközeli szereplőket hoznak helyzetbe, és tömnek ki az oktatásra szánt pénzekkel
(Forrás: Magyar Nemzet)
Kevesen tanulhatnak hiányszakmát (10.12.)
Bár nincs elég informatikus, eladó vagy pincér a munkaerőpiacon, a kormány jövőre csak korlátozott számban támogatja ilyen szakemberek képzését – derül ki a Magyar Nemzet által megismert, a 2017/2018-as tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésből. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete élesen bírálta a jelenlegi döntési rendszert: szerintük nem állnak rendelkezésre megbízható munkaerőpiaci előrejelzések, és az ezzel kapcsolatos tanulmányok is megalapozatlanok.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Beterelik a gyerekeket a szakképzésbe, közben azt is lebontják körülöttük (10.18.)
A kormány a magánsulik kinyírásával akarja javítani az állami szakiskolák elképesztő kihasználatlanságát. Ha csak teljes fizetős osztályokat lehet indítani, mert nincs semmi állami támogatás a diákok után, akkor sok magániskola tönkremegy, pedig nem ritka, hogy ott magasabb színvonalon megy az oktatás, mint az állami intézményekben.
(Forrás: 444.hu)
Könyv helyett kalapácsot adnának a diákok kezébe
A szakértők, a pedagógusszakma képviselői legalábbis megdöbbentek Lázár János kancelláriaminiszternek a kötelező felvételiről szóló bejelentéséről. Nemcsak megdöbbentek, de nem is értik. Könnyen lehet, hogy nem a felvételi a lényeg, a rejtett szándék – Galló Istvánnéhoz hasonlóan Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is így gondolja – a gimnáziumok számának csökkentése, a diákok tömegeinek a szakképzés felé való irányítása.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Tankönyvek
Komoly honoráriumot kaptak az Orbán Viktort tankönyvbe rakó szerzők (10.04.)
Egyes vélemények szerint kiugróan sok pénzt kaptak a szerzők annak a nyolcadikosoknak szóló történelemkönyv átdolgozásáért, amelyben többször is szerepel Orbán Viktor. Az adatokat egy Együtt-es képviselő kérte ki, a végösszeg 15 millió forint, de hat év múlva újra át kell dolgozni. Az új rendszerben születő tankönyvekkel nincsenek megelégedve a pedagógusok, a rendszer mintha egy célt szolgálna: a pénzek lehívását.
(Forrás: hvg.hu)
Tananyag lett az „Evvel a dalban” Sickratmantől (10.07.)
Még mielőtt igazán kicsúcsosodna a felháborodás, tegyük mellé azt is, hogy nem az állami iskolákban fogják elemezni a művet, az ugyanis a tankönyvpiac államosításával háttérbe szorult Mozaik Tankönyvkiadó kötetébe került bele. A Mozaikról korábban megírtuk, hogy az M1 műsorában büszkén számoltak be arról, hogy a kiadó termékét nagyon szeretik például Erdélyben.
(Forrás: 24.hu)
Hol vagyunk a vaktérképen? Előítéletek, elhallgatások, a történelemkönyvek fucsaságai (10.15.)
A Nemzeti Tankönyv projekt egyik leágazásaként a magyarokról szóló sztereotípiákat is elkezdték gyűjteni Keserue Zsolt tanítványai, a Szigeten több mint 300 kérdőívet töltettek ki külföldiekkel. Érdekes tanulság, hogy nagyon sok európai fiatal fejében semmilyen kép nem él a magyarokról. Ők főleg azt emelték ki, hogy itt jó a buli, és jók a csajok. Akiknek volt ismerete az országról, nyáron főleg az aktuálpolitikai eseményeket említette meg.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
„Milyen eszközökkel teszi nyilvánvalóvá üzenetét dr. Goebbels?” (10.17.)
Reggel óta járja a Facebookot egy vicces (humorérzék kérdése) baki a tizenkettedikes történelemkönyv 139. oldaláról. Mint látható, Beethoven IX. szimfóniája helyett az V.-nek a kottájából van ez a sor. De ugyanazon az oldalon van egy másik ábra is. A fejezet címe: Az Európai Unió kialakulása és felépítése. A könyvben található plakát 1942-ből való, és a Franciaország északi részét megszálló németek katonai kormányzatának „tájékoztatási titkársága” készítette.
(Forrás: hvg.hu)
Pedagógia
Itt az esély arra, hogy kevesebb gyerekből legyen idegroncs az iskolában (10.01. nem elérhető)
Nagy lépést tett a hazai oktatás a „bullying”, azaz az iskolai bántalmazás visszaszorítása felé: a 2016/17-es tanévben próbajelleggel három magyar iskolában elindítják a KiVa nevű, finn iskolai bántalmazás-ellenes programot, írja honlapján a KiVa itthoni licensztulajdonosa, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A papkeszi Bocskai Általános Iskolában, a Hungária Kollégium és Általános Iskolában és a Kelenvölgyi Általános Iskolában indul el a KiVa-projekt.
(Forrás: Népszabadság)
Egy iskola bevezette a büntetés helyett a meditációt. Az eredmények elképesztőek (09-26.)
Egy amerikai általános iskola most kitalált egy alternatívát: nem megbünteti a rosszul viselkedő gyereket, hanem felajánlja neki a meditáció lehetőségét. Kialakítottak erre egy helyiséget fényekkel, dekorációval és párnákkal, ahol a gyerekek légzési és meditációs gyakorlaton vehetnek részt. Így lenyugszanak, újra tudnak koncentrálni, és arra is van lehetőségük, hogy átbeszéljék a történteket.
(Forrás: Pöttyös Labda. hu)
Az iskola, amely befogadta és rabja lett a meditációnak. (10.08.)
Nem kell nagyon távolra menni, még csak nem is kell, hogy külföldre mennünk. Itt Magyarországon is létezik egy iskola Sajókazán, amely hasonló elveket képvisel. A Dr. Ámbédkár Iskolában főként roma és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nevelés és tanítása folyik a buddhista tanok szellemében.
(Forrás: Kölöknet)
Hogyan működik a Komplex Instrukciós Módszer egy kihívásokkal teli fővárosi iskolában? (10.10.)
A Losonci Téri Általános Iskola a főváros, a VIII. kerület egyik legnehezebb összetételű, de egyben, a pedagógiai kihívásokat tekintve a legizgalmasabb, legsokszínűbb közoktatási intézménye. Új színfolt a Losiban a KIP tanulási-tanítási módszer, amit az elmúlt tanévben vezettek be. Mára lelkes követője a tantestület és persze a diákok is. Az iskola igazgatója, Stenczinger Csilla osztja meg tapasztalatait
(Forrás: Modern Iskola)
Kecskeméten is elindul a Kodály Intézet mintaiskola-programja (10.13.)
Kodály Zoltán világhírű ének-zene oktatási módszerére épülő, de már a 21. századi eszközöket is alkalmazó mintaiskola-program indul a zeneszerző szülővárosában; az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá Kecskeméten.
(Forrás: Magyar Idők)
Digitális oktatás
16 szerencsés iskolában kísérleteznek a digitális oktatással (10.04.)
Az Innovatív Iskolák számára a Microsoft hároméves, komplex kapacitásfejlesztési programot kínál, amelynek során az iskolák egymással és a Microsoft dedikált munkatársaival együttműködve segítik a hazai oktatás fejlődését. Ez nem csak ingyenes Office-t és felhőhozzáférést jelent, de mentorokkal is segítik a tanárokat, hogy használni tudják a felkínált technológiát.
(Forrás: eduline)
Elfogadták Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (10.16.)
„A digitális átalakulás nem választás kérdése, hanem olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre mindenkinek fel kell készülnie, hiszen csak 21. századi tudással lehetünk sikeresek és versenyképesek a 21. században – ez a felismerés hívta életre Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (DOS)” – fogalmazott Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.
(Forrás: Tabunyitogató)
Deutsch: 2019-ben már érezhető lesz a digitális oktatási stratégia hatása (10.20.)
A 2019 őszén kezdődő tanévben már tömegesen – nagyvárosban, kistelepülésen, általános és középiskolában, a felsőoktatásban és a szakképzésben – érezhető lesz, hogy más logika, más működés jellemzi a magyar oktatási rendszert – emelte ki a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
(Forrás: Magyar Idők)
Diákok
Nem bánnák a magyar diákok, ha lenne fogyatékos osztálytársuk (10.12.)
A diákok alig több mint fele szeretné, ha az órák közben használhatnának egy tantermi wifi-t, azt viszont a többség jónak tartaná, ha az internet segítségével otthonról is be tudnának kapcsolódni a tanórába, ha például egy betegség miatt nem tudnak bejárni. A megszokott tantárgyak mellett leginkább pszichológiát és életvezetést tanulnának szívesen, az iskolától azt várnák, hogy céglátogatásokra vigye őket. Az oktatásban szerintük jóval nagyobb hangsúlyt kéne kapnia a csapatmunkának és a probléma megoldásnak.
(Forrás: abcug.hu)
Sorozatra szoktatott gyerekek (10.01.nem elérhető)
A pesti kis- és fiatalkorúak körében ma a sorozatok a legnépszerűbbek – közölte érdeklődésünkre a házi statisztikák áttekintése után a FSZEK Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárát vezető Kaszás Veronika.Az alsósok első számú favoritja Berg Judit Rumini-sorozata, a második helyet Jeff Kinney Egy ropi naplója című végtelenített szériája érdemelte ki.
(Forrás: Népszabadság)
Titkolják, hány diákot toborzott a minisztérium (10.14.)
Miután a sajtóosztály válaszában nem tért ki az ünnepségen részt vevő diákok számára, lapunk közérdekűadat-igénylést nyújtott be. Ám a tárca – bár törvényi kötelessége lenne az érdemi válaszadás – megismételte korábbi semmitmondó válaszát. A HM sajtóosztályát arról is hiába kérdeztük, terveznek-e diáktoborzást az 1956-os forradalom 60. évfordulójára tartott, október 23-i állami ünnepségre is, lapzártánkig nem kaptunk választ.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Romák
Az oktatás a fegyverük (10.02. nem érhető el)
Ezt a tanévet már Miskolcon kezdte meg a cigány fiatalok érettségihez juttatását céljának tekintő Ámbédkar iskola. Nemcsak az előítélettel kell megküzdeniük, hanem a zsákutcás szakoktatás és a közmunka támasztotta versennyel is. De nem volt könnyű útja az iskoláról forgató filmesnek sem – most a mozikon a sor.
(Forrás: Népszabadság)
Kecskekő. Gyöngyöspata – Az igazi problémát a politika szülte
A gyermekeket ért súlyos hátrány miatt kártérítési pert indítottak a gyöngyöspatai romák a helyi iskola és fenntartója ellen. A 63 károsult összesen 209 millió forintot remél kárpótlásul, mert a szegregált oktatással elvették a jövőjüket. Gyöngyöspatán 2011 tavasza óta nincs béke romák és magyarok között, amióta kívülről akarják megoldani a gondjaikat.
(Forrás: Magyar Idők)
„Ki kell látnunk a gettón” – jön a Mérges Buddha (10.12.)
A cigány fiatalokat érettségihez segítő buddhista Dr. Ámbédkar iskola szelepként működik egy szegregációt elősegítő és szegényeket szegényen tartó rendszerben. A borsodi kezdeményezésről szóló német-osztrák dokumentumfilmet, a Mérges Buddhát október 13-tól vetítik a mozikban. Az egyik szereplővel az új miskolci és a régebbi sajókazai iskolánál jártunk, a vezetőkkel beszéltünk.
(Forrás: hvg.hu)
Emmi: több millió forintos támogatást kapott Indiától két magyar iskola (10.17.)
A közlemény szerint a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola és a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola a roma gyerekek társadalmi felzárkózásának elősegítésében végzett évtizedes munkájáért kapta a támogatást, amelyet jelképesen Szalma Anszari, az alelnök felesége adott át hétfő reggel az Amrita Sher-Gil Indiai Kulturális Központban.
(Forrás: Magyar Idők)
Langerné: tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből (10.18.)
Langerné Victor Katalin arra reagált, hogy tizenötezer dollárt, azaz mintegy négymillió forintot adományozott két magyar iskolának Mohammad Hamid Anszari, az Indiai Köztársaság alelnöke. A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola a roma gyermekek társadalmi felzárkózásának elősegítésében végzett évtizedes munkájáért kapta a támogatást, amelyet jelképesen Szalma Anszari, az alelnök felesége adott át hétfő reggel.
(Forrás: Magyar Idők)
Szegregáció
Lakat kerül az iskolára szegregáció miatt (10.13.)
Az ügy előzménye, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kérelmére 2010-ben a Kaposvári Törvényszék, majd a Pécsi Ítélőtábla is megállapította a szegregációt. Azóta azonban a város önkormányzata, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mulasztásos jogsértést követett el, mivel nem szüntette meg az iskolában a roma tanulók elkülönítését. A bíróság az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának mulasztását is megállapította, és úgy döntött, hogy a helyzeten kizárólag az iskola felmenő rendszerű bezárásával lehet változtatni
(Forrás: Magyar Nemzet)
A Klik helyben küzd a szegregáció ellen (10.14.)
A program fontos eleme a hejőkeresztúri általános iskolában kidolgozott, és sikeresen működő Komplex Instrukciós Program alkalmazása is. A fenntartó pedagógiai-, humánerőforrás- és infrastrukturális szempontból is megerősítette a kérdéses intézményt. A Klik álláspontja szerint egy peres eljárás önmagában nem oldja meg az iskola problémáját, mivel a szegregáció leküzdéséhez, és a minőségi oktatás biztosításához minden esetben a helyi közösség összefogása és erőfeszítése is szükséges, amely Kaposváron meg is valósult.
(Forrás: Magyar Idők)
Nahalka István: A szegregáció és az integráció (10.16.)…
A szegregáció fogalmában tehát – a saját szótáramban – benne van a szelekció is, a negatív szocializációs hatásával, de benne van a diszkrimináció is, ami viszont a szocializáció és a tanulás egészét tekintve negatív hatású. A diszkrimináció lehet jól látható, direkt, és lehet rejtett, látens jelenség is. A manifeszt diszkrimináció felháborító, embertelen, és általában törvényekbe ütközik, nyílt, durva hatalomérvényesítés.
(Forrás: Tani-tani Online)
Gyermek- és ifjúságvédelem
Négyszer több gyermekpszichiáterre lenne szükség (10.02.)
Legalább 400 gyermekpszichiáterre lenne szükség Magyarországon, de csak alig 100 szakorvos dolgozik itthon az ellátórendszerben – mondta az InfoRádiónak a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa
(Forrás: Inforádió)
Fogyatékos gyereket végképp nem fogad be senki (10.03.)
A fogyatékkal élő gyerekeknek alig van esélyük rá, hogy örökbefogadják őket. 2014-ben mindössze heten találtak így otthonra. Nevelőszülőkhöz ennél ugyan többen kerülnek, de az állam semmi plusz támogatást nem ad a feladatot magukra vállalóknak. Egy civil szervezet két éve próbál tenni azért, hogy minél több fogyatékkal élő gyerek nőhessen fel családban.
(Forrás: abcug.hu)
Az Emmi „azonnal” intézkedett a sokéves szexuális gyermekzaklatás ügyében (10.07- nem érhető el)
Külső vezető veszi át hétfőtől a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon irányítását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények szigorú büntetését segíti, hogy a kormány kiemelten megszigorította az ilyen bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben, amely szerint az ilyen bűncselekmény nem évül el
(Forrás: Népszabadság)
Nyitrai: a szociális segítőket minél közelebb kell vinni a családokhoz (10.07.)
Minél közelebb kell vinni a klasszikus szociális munkát végző szociális segítőket a családokhoz, ezért lesznek jelen az óvodákban és iskolákban 2018-tól – mondta a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
(Forrás: Magyar Idők)
Ha megunták, inkább kitúrják az iskolák a problémás gyerekeket (10.10.)
Nem kell ahhoz bonyolult fegyelmi eljárás, hogy kirúgjanak egy gyereket az iskolából, elég, ha magántanulói státuszba teszik. Ráadásul ezt papíron a szülők kérvényezik, úgyhogy nehezen lehet belekötni, pedig a számokból is látszik, hogy a magántanulóság zsákutca a hátrányos helyzetűek számára.
(Forrás: abcug.hu)
Zsebpénzük levonásával „nevelték” az állami gondozott gyerekeket (10.17.)
A birtokunkba került füzetekben szereplő „jogcímek” alapján úgy tűnik, hogy a levonásokkal próbálták minél jobb magaviseletre rávenni a gondozott tiniket, másrészt minden rossz húzásuk anyagi következményét a zsebpénzből kompenzálták. Így ugrott a zsebpénz egy része „sorozatos trágárság”, káromkodás/„csúnya” beszéd esetén, de a füzetben olvasható „ajtócsapkodás” miatti levonás is.
(Forrás: hvg.hu)
Barbárok módjára bánik a kormány a fogyatékossággal élőkkel (10.19.)
Az akadálymentesítés folyamata elakadt. A téma kívül esik a kormányzat érdeklődésén. Sok településen csak vágyálom, de Budapest közlekedése, számos kereszteződése, intézménye, közintézménye is távol van a valós akadálymentesítéstől.A paralimpia kezelése sokat megmutatott a kormány hozzáállásából. Míg ép olimpikonjainkat hősként ünnepeltük, paralimpikonjainkra kevesen fordítottak kellő figyelmet.
(Forrás: Tabunyitogató)
Szekrényben pihentették a fogyatékos gyereket (10.20.)
A halmozottan fogyatékos gyerekek ugyanúgy tankötelesek, mint az egészségesek, az iskolarendszer mégis mellőzi őket. Az otthoni fejlesztés elszigeteli ezeket a gyerekeket, a mindennapjaik jóval ingerszegényebbek és rendszertelenebbek, mint kortársaiké. De a rendszer egészére, és hosszútávra nézve is problémát jelent ez a megoldás. Ha ugyanis a szakértői bizottság a kevés férőhely miatt egyéni, otthoni ellátást javasol, akkor nem is lesz több férőhely az iskolákban.
(Forrás: abcug.hu)
Ahelyett, hogy védenék, csak fenyegetik a családokat (10.21.)
A védelembe vétellel a gyermekjóléti szolgálat csak odáig jut, hogy egyértelművé tegye a szülőknek, hogy mit várnak el azért, hogy a gyerek továbbra is a családban maradhasson, de segíteni nem tudnak, mert nincsenek meg az eszközeik hozzá. Marad tehát a kiemelés fenyegető réme. A védelembe vétel fegyelmező szerepére ráadásul még az is ráerősít, hogy 2010 óta a túl sok iskolai igazolatlan hiányzásért automatikusan ez jár.
(Forrás: abcug.hu)
Őrizetbe vették a bicskei gyermekotthon igazgatóját (10.22.)
Az 56 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen „szexuális abúzusnak tette ki” a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, és ezzel erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. A férfit gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
(Forrás: Index)
Felsőoktatás
Vége a dalnak: darabjaira hullott az egyik nagy egyetem (10.03.)A Savaria Egyetemi Központ ELTE-hez csatlakozásával csak a soproni campus marad. A négy kar – a Benedek Elek Pedagógiai Kar, az Erdőmérnöki Kar, a Közgazdaságtudományi Kar, valamint a Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar – önállóan, Soproni Egyetem néven működik tovább 2017-től.
Viszlát, szabad felsőoktatás! (10.06.)
A kancellári és a konzisztóriumi rendszer bevezetésével megnyirbált egyetemi autonómia mellett a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) szakmai függetlensége is jelentősen csorbult az elmúlt években. A levezényelt személycserék és szervezeti átalakítások következtében a MAB mára lényegében el is veszítette függetlenségét, a kormányzati befolyás a szervezet mindennapi tevékenységében is egyre jobban érezhető – értesült lapunk a bizottság munkájára rálátó, megbízható forrásból.
(Forrás: Népszava)
A tanárképzésben is elérhető a Hősök Tere 30 napos kihívása (10.13.)
Ismert emberekkel és Zimbardo professzor budapesti látogatásával folytatódik a Hősök Tere Kezdeményezés a közöny ellen. Palya Bea, Harcsa Veronika, Al Ghaoui Hesna és Nyáry Krisztián is vállalta idén a 30 napos kihívást. A kezdeményezés nem mindennapi, de minden napra szóló feladatához idén először cégek, társaságok is kapcsolódhatnak. A közös kutatások után az ELTE-n is elindul a Hősök Tere képzése.
(Forrás: Modern Iskola)
A színvonal helyett csak az állami kontroll növekszik a felsőoktatásban 10.19.)
Márpedig pénz nélkül a magyar felsőoktatás nem fogja tudni behozni lemaradását. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy tavaly a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is még rákerült a sanghaji JiaoTong Egyetem által a világ 500 legjobb egyetemét rangsoroló ARWU (Academic Ranking of World Universities) listára, idén már sem ez a két intézmény, sem bármely más magyar iskola nem fért be a legjobbaknak ítélt félezer közé.
Tananyag lett Matolcsy könyve (10.20.)
Már húsz hazai és határon túli magyar felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB-alapítványok 2019-ig kb. 10 milliárd forinttal támogatják a hazai közgazdászképzést.Az egyetemek nem dúskálnak az állami támogatásokban, ezért kifejezetten örülnek, ha pénz áll a házhoz, s oktatási tevékenységük fejlesztéséhez szponzort, mecénást találnak – hallottuk intézményi körökből. Az MNB-t e tekintetben „kedves vendégnek” tartják.
(Forrás: Figyelő)
Pokolian jól jártak a miskolci egyetemisták (10.21.)
Hosszútávú stratégiai partnerségi megállapodást kötött a HELL cégcsoport és a Miskolci Egyetem. Ennek köszönhetően különböző szakmai programok szervezésén keresztül, az egyetemi hallgatók gyakorlati képzési lehetőséget kapnak a műszaki, gazdasági, logisztikai és IT területen, valamint a friss diplomások részére karrierlehetőség biztosítása.
(Forrás: eduline)
Óvoda
Közel tízezerrel több az óvodai férőhely, de még több kell (10.21.)
Óvodafejlesztésekre az elmúlt hat évben 26,3 milliárdot költöttek, ebből 177 óvodát újítottak fel részben vagy egészben. A programok folytatódnak az következő esztendőkben is, és uniós támogatással bölcsőde- és óvodafejlesztésekre 100 milliárdot költenek majd – jelezte Rétvári Bence.
(Forrás: eduline)
Több ezer óvodapedagógus kap ingyenes képzést (10.22.)
A kiemelt program 2016. február 1. és 2018. február 28. között valósul meg az Európai Unió támogatásával, 1,260 milliárd forint támogatási összegből 3000-4000 pedagógusnak kívánnak lehetőséget adni a speciális képzésekbe történő bekapcsolódásra. Ez 220-250 képzési csoportot jelent, 120-140 képzési helyszínen, 70-80 településen – az önkormányzatokat is bevonják a fejlesztésbe.
(Forrás: eduline)
Szülők
Kilúgozott ellenállás. Egy szülői értekezlet krónikája (10.07.)
Aki nem ebben az iskolarendszerben nőtt fel, annak talán még sokkolóbb lehet a kiirthatatlan poroszos technika, amivel egy szülői értekezleten szembesül. Kérdezni tilos, bólogatni muszáj, az ellenvéleményeket pedig csak az intézményen kívül mormolják el a bajszuk alatt. Kivétel nélkül… mindenki.Nem állunk ki semmiért, legfőképpen a gyerekeinkért nem. Hagyjuk, hogy agyonnyomják őket olyan célokkal és elvárásokkal, amelyekkel nem kívánunk azonosulni.
(Forrás: wmn.hu)