Nyílt levél Rétvári Bence államtitkárnak a tanárhiány számairól

Feltételezzük, hogy elkerülte figyelmét a Pedagógusok Szakszervezetének múlt heti sajtótájékoztatója, amelynek háttere olvasható Nahalka István blogjában,  illetve a G7-ben és a Civil Közoktatási Platform oldalán megjelent, Juhász Ágnes számításait bemutató cikk. Mindkét forrás részletes számításokban elemzi, hogy mihez képest van pedagógushiány, és miért beszélhetünk többféle számról.

 

Beszélhetünk arról a hiányról, amely a jogszabályban meghatározott pedagógusszámhoz képest jelentkezik, ami a feladatok ellátáshoz szükséges finanszírozott óraszám és a pedagógusok kötelező óraszáma alapján, óvodában pedig a csoportonként két óvónő és a vezető szükségessége alapján kerül kiszámításra.

 

Beszélhetünk arról, amit a kompetenciamérésben az iskolák jeleztek, és ami csak azt a hiányt jelzi, amit óraadókkal, képesítés nélküliekkel, nem megfelelő szakos tanárokkal nem tudnak betölteni.

 

Beszélhetünk arról, hány pedagógust kellene felvenni ahhoz, hogy a tanároknak ne kelljen túlórázniuk, és legalább a mostani létszámszámítás alapjául szolgáló 22 óránál ne kelljen több tanórát megtartaniuk – nem is beszélve a korábbi évek 20, egyes időszakokban 18 óra kötelező óraszámáról, amelyek lehetővé tennék az órákra való, a mai kor követelményeinek megfelelő felkészülést.

 

Még sokkal magasabb számokat kapunk, ha beleszámíthatjuk a hiányba az óraadókat, a nyugdíjasokat, a részmunkaidőben dolgozókat, akik az órák leadásán túl nem tudnak részt venni az iskola nevelési és egyéb feladatainak ellátásában, a tartósan – pl. GYED-en – távollévőket, illetve azokat, akik pedagógiai képesítés nélkül, vagy nem az oktatott szakra kapott képesítéssel tanítanak.

 

És logikus a hiányba beszámítani a tanárok, tanítók, óvónők mellett az iskolapszichológusok, a fejlesztő pedagógusok, a fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógusok jogszabályokban megadott minimális kötelező létszámához képesti elmaradást is – és akkor még nem beszéltünk a nevelő, oktató munkát közvetlenül segítő, nem pedagógus alkalmazottak hiányáról.

 

Mindezek alapján beszélhetünk  a legenyhébb számítások szerint is tízezer feletti, a szigorúbb kritériumok szerint akár 30 ezres pedagógushiányról – amihez hozzáadandó a nevelő-oktató munkát segítők kb. 15 ezres hiánya. Százalékban mérve ez 7-20 % – miközben egy általános iskolai tanító hiánya, aki miatt egy osztályt nem lehet elindítani, csak kb. 2 %-nyi hiányként jelenik meg az iskolában. 

 

Azt pedig nyilván Ön is tudja, hogy ugyan nyáron volt egy hónapnyi lehetőség a kilépésre, de lényegesen rosszabb feltétellel, mint a mostani két hétben. Az Ön által említett szakszervezeti tájékoztatók éppen erre hívták fel a pedagógusok figyelmét.  Így biztosak lehetünk benne, hogy a mostani két hétben ennél lényegesen nagyobb lesz a felmondások száma. Elvárjuk, hogy a minisztérium minél hamarabb gyűjtse be, összesítse és hozza nyilvánosságra ezt az adatot.

 

Meggyőződésünk, hogy az oktatásért felelős Belügyminisztériumnak és Önnek, mint e minisztérium oktatási ügyekben is nyilatkozó államtitkárának nem a tanárhiány bagatellizálása, hanem a probléma mértékének és hátterének a feltárása lenne a feladata. Ehhez minden adat rendelkezésre áll az immár minden oktatási intézmény számára kötelező, de a kutatók számára nem hozzáférhető Kréta rendszerben. Ha már az oktatáskutatás állami intézményeit megszüntették, nem hitelteleníteni kellene a nem-kormányzati szereplők és a mögöttük álló szakértők adatait, hanem meg kellene ismerni, és vagy elfogadni vagy tételesen cáfolni számításaikat.