A hétfői tüntetésen beszédet mondott egy középiskolás lány. Nem gyújtó hangút, nem kapára-kaszára hívót – mégis, amikor hallgattam, azt vártam, megnyílik a föld. Megnyílik, és elnyeli a három Lászlót: Parraghot, aki kitalálta, Odrobinát, aki véghezvitte és Palkovicsot, aki jogot adott arra, amit vagy harmincezer tizennyolc éves fiatallal tettek. És persze a feletteseiket, akiket nem izgatott, hogy még a saját kreatúráik is azt kérik: Ezt ne! Ne kényszerítsék a diákokat az érettségi előtt pár hónappal arra, hogy teljesen új, számukra egészen a tanév kezdetéig ismeretlen feltételekkel kelljen érettségizniük!
Ne mondják, hogy nem tudták, hogy nem hallották: Parragh László maga is elismerte, hogy nincsenek előkészítve a változások – ennek ellenére kijelentette, hogy nem lehet velük várni.
A Civil Közoktatási Platform 12 pontjának legelején követelte az érettségi változások elhalasztását. Augusztusban mintegy száz személynek, civil és politikai szervezetnek küldtük el elemzésünket a szakképzésben tervezett változtatások következményeiről, kérve, hogy a gyerekek érdekében, pártállástól függetlenül vessék be befolyásukat azok bevezetése ellen.
Választ néhány ellenzéki párton kívül csak Lázár Jánostól kaptunk: kioktatott bennünket arról, hogy rosszindulatból vagy tudatlanságból nem látjuk, mennyire jó úton halad a magyar oktatáspolitika.
Hétfőn meghallgathattuk, mivel jár ez a „jó út”.
Németh Petra Ildikó mai Tiborcként csak sorolta, mi történt, mi történik velük:
Hogy nyolc szakmai tárgyból kell készülniük arra a szakmai érettségire, amiről nemrég tudták meg, hogy kötelező lesz.
Olyan tárgyakból, olyan témakörökből, olyan feladatokból is, amelyek eddig nem tartoztak a szakmai érettségi témakörébe.
És olyanoknak is, akik ezeket a tárgyakat nem is tanulták, mert ötéves kéttannyelvű képzésben vettek részt vagy évet ismételtek, és így még a régi kerettanterv szerint tanították őket; vagy részképesség-zavaruk miatt felmentésük volt a szakmai tárgyak egy része alól.
Nekik az érettségi előtt még osztályozóvizsgát kell tenniük ahhoz, hogy egyáltalán jelentkezhessenek a kötelező tárgy érettségijére!
Meg olyanoknak, akik olyan szakon akarnak továbbtanulni, ahol nem fogadják el felvételi tárgyként a szakmai érettségit. Ők három évig annak tudatában jártak szakközépiskolába, hogy az ötödik érettségi tárgyat szabadon megválaszthatják, a felvételi követelménynek megfelelően. Most nekik, ha tovább akarnak tanulni, hat tárgyból kell érettségizniük – köztük egy olyanból, amelyre eddig nem is fordítottak figyelmet. Így aztán például annak, aki egészségügyi szakközépbe járt, vágyálom marad az orvosi hivatás.
De akik a többséghez tartoznak, akik eddig is szakmai tárgyból kívántak érettségizni, azoknak is külön felkészítő órák során kell megszerezniük azokat az ismereteket, amelyek megszerzésére eddig nem volt módjuk, nem volt szükségük.
És a panasz nem csak a mostani tizenkettedikesekről szólt. A középiskolásokat felháborítja, hogy a gyerekeknek az iskola választásával 14 évesen dönteniük kell az életükről, mert a szabályozás szinte lehetetlenné teszi, hogy később meggondolják magukat.
Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt azért nem szabadna hagynunk. Februárban kell érettségire jelentkezni. Nem lehetne valahogy kikényszeríteni, hogy legalább ne mindenkinek kelljen az új szabályok szerint szakmai vizsgát tennie? Vagy legalább – bár ez nem kárpótolja a tönkretetteket – magyar vagy európai bíróság mondja ki, hogy szerzett jog nem elvehető, hogy felkészülési idő nélkül nem lehet sorsokra ható jogszabályváltozásokat életbe léptetni.
Diákok, szülők, tanárok! Lépjetek! Ombudsman, alkotmánybíróság, per – ha együtt kitaláljuk, mit lehet tenni, biztosan lesz jogász, lesz szakértő, aki segít.
Nem tudom jobban összegezni, mint ahogy a diáklány tette:
„A mostani magyar oktatási rendszer igenis kudarc. A felesleges változtatásokkal elveszik tőlünk a lehetőségeket, nem tudunk rendesen készülni, a legtöbb diák stresszel, nem érzi jól magát. Miért kell harcolni, miért nincs együttműködés az oktatásban résztvevők és a döntéshozók között? Olyan oktatást szeretnénk, ahol hagynak minket gondolkodni és dönteni, és ahol nem azt várják el tőlünk, hogy csak működjünk, mint egy irányítható gép.”
Egyébként pedig kívánok mindenkinek boldog karácsonyt!
Juhász Ágnes