Home Egyéb Heti sajtófigyelő 2016.12.05

Heti sajtófigyelő 2016.12.05

2016-12-05

TARTALOM

 

 

Oktatáspolitika

Halász János szerint már nincs probléma, ezért nyugalom van az oktatásban 11.29.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorának volt vendége kedd reggel a Fidesz frakció szóvivője, aki szerint kérdés, van-e alapja az MSZP által kezdeményezett oktatásról szóló parlamenti vitanapnak. Halász János kijelentette, hogy a tavaszinak volt, azóta számtalan megoldás is született, "ma viszont nyugalom van, a pedagógusok megbecsültek, a gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek, ez az alapvető célunk".
(Forrás: 444.hu)

Januárra csúszhat a NAT bemutatása (12.01)

Korábban év végére ígérte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága, hogy bemutatja az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját, ám Palkovics László államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy akár január közepére is csúszhat a bejelentés. „Készül. Ez egy elég komoly munka. Egy olyan konferenciát szervezünk, ahol a részvétel egy fontos dolog. Úgy tűnik, hogy nem sikerült mindenkivel egyeztetni, fizikailag nem elérhetőek.”
(Forrás: Inforádió)

Itt vannak az adatok: ennyivel emelkedik a tanárok és az oktatók fizetése 2017-ben 12.02.)

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy az életpálya utolsó állomásaként jövő szeptemberben 3,5 százalékos emeléssel számolhatnak a pedagógusok. Ezzel 2017-ben az OECD-államokat nézve a pedagógusok bére a diplomások béréhez viszonyítva a 82 százalékot éri majd el, miközben az OECD-átlag 80 százalékos lesz – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy amikor a béremelési program elindult, ez az arány még 61 százalék körüli volt.
(Forrás: eduline)

 

 

Klik

Klik-vezér: lassan mindenért a Klik a hibás – interjú Pölöskei Gábornéval (12.02.)

Arra kérdésre, hogy az új központok élére miért nem pályáztattak, azt felelte: "a kiválasztásnál a tapasztalat, a szakmai felkészültség számított." Pölöskei Gáborné szerint mára "helyre állt a rend”. Korábban több önkormányzat is elég határozottan tiltakozott az ellen, hogy átvegyék az iskoláik működtetését, főleg miután rengeteg pénzt költöttek fejlesztésekre. Hogy mit tesznek ezekkel az önkormányzatokkal, a Klik-vezér azt választolta:"miniszteri határozat születik, amivel átvesszük az intézményt".
(Forrás: eduline)

Hat önkormányzat ágál az iskolaátadás ellen
„Úgy tűnik, hogy hat esetben érdemi véleménykülönbség van az önkormányzatokkal, ők valószínűleg nem írják alá a megállapodást. Ugyanakkor azt mondom, hogy – mivel beszélgettünk a polgármesterekkel itt is – mindenütt érdemben elkezdődtek a tárgyalások, hiszen az iskolák mindenkinek fontosak. Itt valami más van, talán politika, talán olyan érdekkülönbség vagy olyan megszólalások, amelyekből kicsit nehéz utána kikecmeregni” – jelentette ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.
(Forrás: Magyar Nemzet)

 

 

Oktatási vitanap

Egymásnak feszült az MSZP és a kormány az oktatási vitanapon (11.29.)

Palkovics László nem feltétlen a szocialisták által felvetett problémákra válaszolt, inkább csak a sikeresnek tekintett területeket említette válaszában. Úgy látja, hogy az új Nemzeti Alaptanterv is összetett munka eredménye lesz szakértők és számos oktatási szereplő bevonásával. Szerinte a tankönyvpiacon az árak megfelelőek, valamint széles a választék. A szakgimnáziumokkal kapcsolatban kijelentette, hogy szakképesítéssel is erős az elhelyezkedési lehetőség, és a képzés megtérülése szerinte jó mind az egyén, mind a közösség szempontjából.
(Forrás: eduline)

Közoktatásról vitáztak, de minek? (11.29.)

Elkeserítőnek nevezte a közoktatásról szóló keddi parlamenti vitanapot a PSZ elnöke. "Nem lepődtem meg, mégis csalódott vagyok. Ez nagyon elkeserítő (…)Az ellenzéki és a kormánypárti nyilatkozatokban az oktatást gyakran nemzetstratégiai ágazatként emlegetik, ám az, hogy egy ilyen vitanapon az érdeklődés ennyire elenyésző, azt mutathatja, hogy csak a szavak szintjén tartják fontosnak a közoktatás ügyét" Összesen húsz képviselő volt jelen a 199 fős ülésteremben, később ez a szám harminc körülire emelkedett.
(Forrás: Népszava)

Hoffmann Rózsa hibátlanul foglalta össze a keddi oktatási vitanapot (11.30.)

Hoffmann Rózsa sikereket hangoztató felszólalása mellett nagymamás gondolatokat osztott meg az egyházi oktatás szerepéről. Az ülésről távozva nyilatkozott az MTI-nek is az ülésen tapasztaltakról: most is az volt a benyomása, ahogy a korábbi oktatási vitanapokon is, mintha nem egy országban élnének. A felszólaló politikusok sokszor nagyon ellentétesen látják az egyes kérdéseket, és elég gyakran valótlanságok hangzottak el – értékelte a parlamentben zajló vitanapot.
(Forrás: eduline)

Palkovics László: Az iskolák finanszírozása megoldott 811.30.)

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetését idén 91,5 milliárd forinttal növelte meg a kormány, így az iskolák finanszírozásával kapcsolatos „ügyek” megszűntek – mondta Palkovics László az Országgyűlésben, a közoktatás helyzetéről ellenzéki kezdeményezésre megtartott vitanapon.
(Forrás: Magyar Idők)

Vitáztak az oktatásról (11.30.)

Palkovics László oktatási államtitkár az MSZP-s Hiller Istvánnak válaszolva sikeresnek nevezte a Köznevelési Kerekasztal működését, mint mondta a nemzeti alaptantervet írók között van Csapó Benő, Csépe Valéria az MTA-tól, oktatási szervezetek, intézmények és több száz szakértő vesz részt a munkában. Mód van arra, hogy a tankerület koordináljon az iskolák között, például az iskolai szegregáció elleni fellépés érdekében – mutatott rá. Azt is mondta, megoszlanak a vélemények arról, jó-e a gyermekeket kiemelni a családból, és ismertetett olyan iskolatípusokat, amelyek a felzárkóztatást szolgálják.
(Forrás: Edupress)

 

 

Lázár az egyházak jelentőségéről és a keresztény értékekről

Durván leckéztetik a tanárok Lázárt  11.28.

A Pedagógusok Szakszervezetét megdöbbentette, miként vélekedett Lázár János az oktatásról, az oktatáspolitikáról.A szakszervezet reméli, hogy ez – miután nem az oktatásért felelős miniszter mondta – csak egy magánvélemény, hiszen egyetlen kormány sem kényszerítheti rá világnézetét a nemzetre. Nemzetközi szerződések alapján a szülők joga, hogy gyermekeiket – választásuk szerint – egyházi iskolába járassák, és hogy az állam tiszteletben tartsa a család értékrendjét.
(Forrás: 24.hu)

A Nemzeti Pedagóguskar elnöke Lázár nyilatkozatáról (11.29.)

Horváth Péter Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: a kancelláriaminiszter megszólalása nem volt „erősen megfontolt nyilatkozat”. Nem kellene sem éket verni, sem semmiféle megosztást csinálni, hogy ki látja el tisztességesen a dolgát. Szerinte a lakosságnak sem teljesen az az igénye, hogy csak egyházi iskolák létezhessenek Magyarországon
(Forrás: Hírtv)

Tényleg Nemzeti Keresztyén Alaptanterv jön? (11.30.)

Lázár János úgy összezavarta a kormányzatot és a szakminisztériumot oktatásügyben, hogy a pénteki, keresztény oktatásról mezőtúri szavai óta képtelenek egy egyszerű kérdésre válaszolni. A miniszterelnökségi sajtó a saját miniszterük mondataira két semmitmondó mondattal reagál és az Emmihez irányít, az Emmi pedig a Miniszterelnökségre mutogat. Lázár vagy elszólta magát idő előtt, vagy akkorát akart mondani a református közösség előtt, hogy azóta sem tudnak vele mit kezdeni.
(Forrás: Index)

Körmendy Zsuzsanna: Jó keresztények (11.30.)

Ne tessék kiszervezni államilag az oktatási munkát az úgymond jó hírű egyházi iskolákhoz, azzal a kevéssé keresztényi gondolattal, hogy a maradék tanárok munkája, törekvései az enyészeté lehetnek. Ne az legyen az út, hogy beterelünk kiváló oktatási intézményeket is az egyházi jászolba. Végül is a legmagasabb erkölcsi szintet képviselő pap tanárok azért lettek legendássá, mert az állami urak másodlagosak voltak a hierarchiájukban.

Sem a TASZ, sem a tanárok nem értenek egyet Lázárral (12.02.)

Európában a világnézetileg semleges oktatás az elfogadott – ezt mondta a Hír TV-nek a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője, a Tanítanék Mozgalom képviselője pedig arról beszélt, hogy furcsa a keresztény elvekről hallani egy olyan kormánytól, amelyik rontotta a szegények tanulási esélyeit. Lázár János a tegnapi kormányinfón azt mondta: Európában csak keresztény alapú oktatási rendszer lehet, a világnézetileg semleges oktatásról beszélni pedig teljes tévedés.
(Forrás: Hírtv)

Teljes tévedés felekezetileg és világnézetileg semleges oktatás – Lázár (hanganyag) (12.02.)

felekezetileg és világnézetileg semleges oktatás teljes tévedés – ezt mondta Lázár János a kormányinfón. A miniszterelnökség vezetője szerint evidencia, amit a múlt héten Mezőtúron mondott az egyházi nevelés kiemelt szerepéről, az képes közösséget teremteni és pártpolitikától mentesen hazafiakat nevelni. Hajdu Zsófia összeállítása.
(Forrás: Klubrádió)

Nem hit kérdése (12.03.)

„Az egyházi fenntartású iskolák szemben az államiakkal, saját kerettantervet dolgozhatnak ki, és ehhez kapcsolódóan szabadon választhatnak tankönyvet is. Mivel világnézetileg elkötelezettek, ehhez igazíthatják az oktatott tartalmat. Működésükhöz kiegészítő normatív támogatást kapnak az államtól, ami lényegében teljesen magára vállalja a működésük költségeit” – kezdi sorolni a különbségeket dr. Szüdi János oktatási szakértő, aki azt is megjegyzi: mindez csak azokra az egyházakra vonatkozik, amelyeket elismer az állam.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)

 

 

Digitális Oktatási Stratégia

Hogyan különbözteted meg az értékes információt a szeméttől? – interjú Csermely Péterrel (11.23.)

Amióta az emberiség feltalálta az írásbeliséget, és így robbanásszerűen megnövelte a múltról átadható ismeretek számát, és különösen az óta, amióta az emberiség tudása az internet révén közkinccsé vált, nincsen már mentség arra, ha újra és újra belegyalogolunk a múlt csapdáiba. No persze a sok információ rengeteg értéktelen info-zajt is ránk zúdít. Azaz az egész oktatási rendszer egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a felnövekvő generációkat megkülönböztetni az értékes információt a szeméttől. –
(Forrás: DigitalHungary)

Digitális Pedagógus Díjakat adott át a Tempus Közalapítvány (11.28.)
Jelenleg 240, gyakorló tanárok által feltöltött,kreatív és innovatív módszertani anyag található a Digitális Módszertárban. Ennek célja, hogy támogassa a pedagógusok szakmai fejlődését, valamint hogy a tanárokat jó példák bemutatására, az egymástól való tanulásra és tudásmegosztásra ösztönözze.A 2016-ban beérkezett módszertani ötletek legjobbjait Digitális Pedagógus Díjjal jutalmazta a Tempus Közalapítvány. A díjakat november 26-án adták át a Digitális pedagógus konferencián.
(Forrás: Modern Iskola)

Digitális lábnyomok, digitális mérföldkövek. Plenáris előadások a digitális konferencián (11.29.)

November 26-án került sor a Digitális Pedagógus és Nemzedék Konferenciára az ELTE PPK épületében. A szakmai rendezvénysorozatot 2012 óra szervezzük, és ez a jubileumi alkalomról is örvendetesen jó visszajelzések érkeztek. Az OFOE honlapján a plenáris előadások tartalmi összefoglalói olvashatók.
(Forrás: OFOE honlapja)

Technológiai játszóház pedagógusoknak- a Digitális Oktatási Napokon is! (11.30.)

Egyedülálló újítással fordul a pedagógusok felé és ún. technológiai játszóházat hozott létre idén év elején az ELTE Informatikai Karán működő T@T Labor. A budai helyszínen táblagépek, laptopok, okos eszközök, robotok és számtalan más készülék várja az érdeklődőket, pl. pedagógusokat, osztályokat, szülőket, hogy interaktív módon tanulják meg használni azokat. 2017 januárjától ismét lesznek nyitott események, amikre pedagógusok is jelentkezhetnek.
(Forrás: Modern Iskola)

 

 

Tanítanék mozgalom

Sajtóközlemény a kormány konzultációs gyakorlatáról (11.29.)

A kormány új kereket kíván feltalálni, és azt Köznevelés-startégiai Kerekasztalnak fogja elnevezni. Azt az eredeti testületet, amelynek a neve Közoktatás-politikai Tanács volt, és az oktatás szereplőinek képviselői e fórumon keresztül vettek részt  a döntéselőkészítés folyamatában, a kormány 2011-ben szüntette meg. A kormány botrányos szakpolitikai teljesítménye mellett – és helyett – időről-időre szükségét érzi egy-egy konzultációs testület felmutatásának. E potemkin fórumok közös sajátja, hogy tagjait a kormány gondosan válogatja: pont és éppen azokat hívja és engedi mellé, akik engedelmes bólogató Jánosokként legitimálják az intézkedéseit.
(Forrás: Tanitanék)

A Tanítanék Mozgalom hatrészes videósorozata az oktatás alapértékeiről (12.01.)

A Tanítanék Mozgalom hosszú távú célja, hogy mindenki számára elérhető, korszerű és hatékony oktatási rendszer legyen Magyarországon. Ehhez végez szakmai munkát a Civil Közoktatási Platform, és ennek érdekében igyekszünk a társadalom támogatásával nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Hat részes videósorozatunkban felvázoljuk, mit jelent az, hogy egy iskolarendszer gyerekközpontú, esélyteremtő, kompetencia-alapú, demokratikus, átjárható és autonóm.
(Forrás: Tanítanék)

Elegük lett a viccekből – Nagy a felháborodás, akcióikkal több tízezer embert mozgósítanak (12.04.)

Váratlan és radikális akciókra készül a Tanítanék Mozgalom, tudtuk meg egyik vezetőjétől, Pilz Olivértől, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárától, a közalkalmazotti tanácsának elnökétől. A mozgalom pedagógusai most azt követelik: vállalják a felelősséget azok, akik a semmit nem érő, illetve a helyzetet csak rontó intézkedéseket hozták. A tanárok mozgalma nyitott az egyeztetésekre, de a Köznevelési Kerekasztalt nem tartják valódi fórumnak.
(Forrás: Szabad Föld)

 

 

Kritikus megnyilvánulások

Közepest kapott a magyaroktól a magyar oktatás (11.29.)

Az Országgyűlés szakbizottságának jobbikos elnöke beismerő vallomásnak tekinti Lázár János mezőtúri szavait. „Ez egy nagyon súlyos kritika az elmúlt hat év oktatáspolitikájára vonatkozóan, merthogy ha az állam sikeres lett volna, az állami oktatáspolitika sikeres lett volna az elmúlt hat évben, akkor az állami iskolák lennének a legfontosabb szereplők, és ott kapnák meg a gyerekek azokat a nevelési és tudásbéli képességeket, készségeket, amelyeket ezek szerint a kormány egyik minisztere szerint sem kapnak meg”
(Forrás: Hírtv)

Titoktartási nyilatkozatot íratnak alá a tanárokkal a szakképzési centrumokban (11.30.)

A részleteket a Nemzetgazdasági Minisztériumnál próbáltuk megtudni. Megkérdeztük például, mit kell érteni pontosan "az intézmény szolgáltatására vonatkozó bármilyen információ" vagy"az illetéktelen szerv vagy személy" kifejezés alatt, és milyen módon definiálnák az állam vagy a közigazgatási szerv számára hátrányos, esetleg az állampolgár számára jogellenesen előnyös következményt.
(Forrás: Index)

Az egyházak tarolnak, a magániskolák kiszorulnak az oktatásból (11.30.)

Egyre nagyobb szerephez jutnak az egyházak a magyar oktatási rendszerben. Főleg a hátrányos helyzetű régiókban törtek előre, de ott inkább a helyi elit gyerekeit fogadják be. Közben a magán és alapítványi iskolák folyamatosan háttérbe szorulnak, a sajátos nevelési igényű gyerekeknek indított programjaik mára teljesen kiszorultak. A TÁRKI Társadalmi Riportjában összeszedték, mit mutatnak a számok az oktatás nem állami részéről.
(Forrás: abcug.hu)

Nem mernek vállalkozásba kezdeni a magyar fiatalok (12.01.)

A 2000 óta négyévente elkészített, nagyszabású kutatás rámutat: „későn érés”, valamint egyszerre elköteleződés- és bizonytalanságkerülés jellemzi az egész generációt a párkapcsolatban, családalapításban, de a tanulásban és a munkában is. Egyre később alapítanak saját családot a fiatalok; és bár ugyanúgy mintegy 30 százalékuk él kapcsolatban, mint az ezredfordulón, nekik kétharmaduk házas volt, csak a többiek voltak együtt „papír nélkül”.
(Forrás: Magyar Nemzet)

Tudja még valaki, mi folyik az iskolákban? (12.04.)

Ma egy pedagógus sokkal súlyosabb megfigyelés alatt áll, mintsem gondolnánk. Figyel rá az igazgatója. A tankerülete. A KLIK. Tudni akarják, hogy pontosan azokat az utasításokat hajtja-e végre, amelyekkel megbízták. Egyen tankönyvekből tanít-e, egyen gondolatokat továbbít-e, adminisztrálja-e szorgosan, mennyi ideig ült az iskolában és mivel töltötte az idejét. És ha nem teszi, ha elhajlik, akkor van félnivalója. Nem sorolják feljebb. Nem hosszabbítják meg a szerződését. Elveszítheti a munkáját.
(Forrás: Kettős Mérce)

Letagadja az állam saját hibás tankönyveit (12.04.)

Múlt héten írtunk egy matek tankönyvnek vagy munkafüzetnek látszó tárgyról, amiben a kilencet sikerült konzekvensek killencnek (és killencvennek, sőt killencszáznak) írni.Múlt héten az OFI még azt írta: a kérdéses könyv nem hozzájuk tartozik. Ehhez képest kaptunk a fenti fotót a könyv borítójáról is, amiből egyértelműen kiderül, hogy az OFI adta ki.
(Forrás: Dívány)

 

 

Szakszervezetek

Ismét egyeztet a PSZ a kormánnyal interjú Galló Istvánnal (videó) (12.01.)

A szaktárca december 13-ra hívta össze a sztrájkbizottságot, ahol a Pedagógusok Szakszervezete a kilenc évfolyamos általános iskoláról és a Nemzeti Alaptanterv átdolgozásáról egyeztetne a kormányzattal – mondta el Magyarország élőben című műsorunkban az érdekvédelmi szervezet elnöke.
(Forrás: Hírtv)

 

 

Nemzetközi felmérés (TIMMS)

Ki érti ezt? Most akkor mégis jók a magyar gyerekek matekból? (11.30.)

Matekból és természettudományból is a jobbak között vannak a magyar gyerekek egy nemzetközi mérés (a TIMMS) most ismertetett adatai szerint. Mindez egész más képet mutat, mint a PISA-tesztek eredményei.A két eredmény közötti ellentmondás csak látszólagos. Ugyanis míg a PISA a felhasználható tudást méri minden vizsgált területen, a TIMSS a tantárgyi tudásra kíváncsi, azaz – leegyszerűsítve – az iskolákban tanított tananyag visszamondására.
(Forrás: hvg.hu)

Lannert Judit: Megjelent a TIMMS vizsgálat magyar jelentése (12.01.)

A magyar eredmények a nemzetközi átlag felett vannak, de ezt azzal érjük el, hogy erős az elit, viszont sok a leszakadó. Aggasztó az is, hogy a lányok matematikából nyolcadikra már a fiúknál gyengébben szerepelnek, ami – már kutatások alapján – elsősorban a motiváltság csökkenéséből fakad. A magyar oktatás tehát nagy hibaszázalékkal dolgozik, amit a szülők kevéssé tudnak kompenzálni
(Forrás: Kölöknet)

A TIMSS-felmérésben is rosszabbul teljesítenek a magyar diákok (12.05.)

A TIMSS-felmérés jóval pozitívabb képet fest a magyar diákok képességei­ről, mint a PISA-teszt. A jelentős különbségek hátterében az állhat, hogy egyrészt a PISA a szövegértési képességeket is méri, másrészt azt vizsgálja, a tanulók mennyire tudják a gyakorlatban használni az iskolában megszerzett tudást, ezzel szemben a TIMSS a lexikális tudást kéri számon. A legutóbbi PISA-felmérés alapján a magyar diákok teljesítménye az összes vizsgált területen romlott az elmúlt években, minden területen az OECD-átlag alatt vagyunk.
(Forrás: Index)

Erre képtelen a magyar oktatás? Lemaradnak a hátrányos helyzetű diákok (12.05.)

A TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study) 2015-ös felmérése szerint Magyarországon a családi háttértényezők teljesítményre gyakorolt hatása erősebb az átlagosnál, és ez az összefüggés még akkor is fennáll, ha a mérési eredmények stagnálnak vagy javulást mutatnak. A legutóbbi, 2011-es méréshez viszonyítva az egyes tanulói csoportok többé-kevésbé azonos mértékben fejlődhettek, a hátrányosabb helyzetű tanulócsoportok felzárkózó teljesítményjavulásáról azonban nem lehet beszélni.
(Forrás: eduline)

 

 

Szakképzés – Felnőttképzés

Kudarcba fulladt a közmunkások beiskolázása (12.02.)

Bő egy hónappal az év vége előtt még mindig alig több mint húszezer közmunkást sikerült beiskolázni. Ez az idei évre ígért diáklétszám negyven százalékát sem éri el, vagyis már szinte biztos, hogy a kormány idén sem tudja teljesíteni az 55 ezer fő beiskolázására tett ígéretet. A helyzetet súlyosbítja, hogy az érintettek nagy részét, 50 ezer embert már tavaly be kellett volna vonni a képzésekbe, vagyis jelenleg kétéves csúszásban van az európai uniós forrásból finanszírozott program.
(Forrás: Magyar Nemzet)

Parragh László: Jó szakképzés nélkül nem lehet sikeres a gazdaság (12.03.)

Parragh László rámutatott: a göteborgi versenyen nagyon erős a mezőny, és látható, hogy a szakképzésben új területek, szakmák jelennek meg, megszűnik a felsőoktatás és a szakképzés közötti merev határ. A versenyen is látható robotika már felsőoktatási szintet követel, például egy villanyszerelőnek is értenie kell a számítástechnikához, a programozáshoz, a robottechnikához.
(Forrás: Magyar Hírlap)

Ismét készül valamire a kormány a szakképzésben? (12.05.)

A szakképzés minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb fejlesztésére van szükség, a többi között azért, mert a gazdaság igényeinek megfelelő, képzett munkavállalók nélkül elképzelhetetlen a foglalkoztatás további bővüléséhez szükséges termelékenység-emelés – mondta a nemzetgazdasági miniszter az Európai szakképzési hét rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén.Varga példaként említette a digitális átalakulással járó kihívásokat. A digitalizáció elterjedése miatt a 4 millió magyarországi munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg.
(Forrás: eduline)

Ennyire jó lenne a hazai szakképzés? Komoly sikert értek el a diákok (12.05.)

Két ezüst és négy bronzérmet szerzett a tizennégy szakmában versenyző magyar csapat a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán Göteborgban. A 2016. évi göteborgi EuroSkills versenyen 35 szakmában 28 országból mintegy ötszáz fiatal szakmunkás mérte össze tudását december 1-3. között. A 16 magyar fiatal tizennégy szakmában indult a versenyen.
(Forrás: eduline)

 

 

Felsőoktatás

Egyetemisták szó szerint fényt visznek a csongrádi szegényeknek (12. 04.)

A Fényhozók ötletgazdája a Romaversitas ösztöndíjasa, a fizika szakon tanuló Orsós Mihály, aki indiai és afrikai elmaradott térségekből vette a példát: LED-szalaggal körbetekert vizespalackokat helyeznek el a házak több pontján (mely így remekül szórja a fényt), melyhez egy háztetőre helyezett 24V-os napelem és egy akkumulátor biztosítja az energiát.
(Forrás: eduline)

Meg kellene szüntetni a bolognai rendszert – interjú Csaba Lászlóval, a CEU egyetemi tanárával (12.04.)

A magyar felsőoktatás ugyanúgy szegmentálódott, mint a magyar társadalom. Vannak egészen kiváló részek, a sokat szidott orvosképzés például nemzetközi színvonalú. Ha igaz lenne, amit valamelyik lapban írtak, hogy még az ugandai egyetem is megelőzi a magyarokat, akkor nyilván a magyarok mennének Ugandába állatorvoslást, emberorvoslást meg agysebészetet tanulni, és nem fordítva. Vannak olyan egyetemek, amelyek abszolút elsőrendűek a maguk területén. Ezek nem vezették be a bolognai rendszert, ellenálltak az oktatáspolitika hullámzásainak, nem növelték meg a hallgatói létszámot, tehát megőrizték a hagyományos egyetemi létüket.
(Forrás: hvg.hu)

 

 

Pedagógia

Végre kimondták a frankót a drogokról, az alkoholról és a szappanoperákól!! És nem is akárki!! (11.26.)

Az alkohol már egy sokkal keményebb dió, mint a drog, hiszen 800 ezer alkoholfüggő és 2,5 millió nagyivó van Magyarországon!!! Ez igazán durva, és ebben viszont Európában elsők vagyunk!!!!Hajlamosak vagyunk a drogkérdést generációs problémaként kezelni, és kizárólag a fiatalokon elverni a port… Pedig amíg Magyarországon 4 millió ember él a szegénységi küszöb közelében, és nekik az alkohol, a félkarú rabló vagy például a latin-amerikai szappanoperák jelentik a túlélést. Ezek a sorozatok pedig hihetetlen függőséget váltanak ki.
(Forrás: Tudnod kell)

 

 

Szülők

Hogyan válasszak iskolát a gyerekemnek? (12.01.)

Ugyan már messze a tanévkezdés, de soha nem árt fejben készülni arra, mi lesz jövő szeptemberben. Az iskolaválasztás nem könnyű feladat, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Lássunk most egy kézzelfogható, univerzális módszert – tudományos alapokkal!
(Forrás: Index)

A gyerekünknek adott pofont az unokánk is megkapja (12.03.)

A legtöbb szülő elfogadó és megértő a gyerekekkel, de egy szűk kisebbség szerint a bántalmazás elfogadható a nevelésben. Ez derül ki az UNICEF nem reprezentatív felméréséből, amelynek kérdéseire hétezren válaszoltak az interneten. Az erőszak azért is rossz megoldás – fogalmaz a szervezet gyermekjogi igazgatója, mert azt a pofont, amit ma lekeverünk, vélhetően az unokánk is meg fogja kapni.
(Forrás: Inforádió)

Nem a gyerek hisztis, hanem a szülő A tekintélyelv később visszaüt, a kicsi előbb-utóbb lázadni kezd (12.05.)

Meg kell tanulni a problémák és a munka kizárását otthonról – hangsúlyozta a pszichológus. Sokszor marcangolja a szülők lelkiismeretét, hogy nem töltenek elég minőségi időt gyerekeikkel. A másik véglet a folyton gyereke körül pörgő, úgynevezett helikopterszülő. Vida Ágnes nekik azt üzeni, nem érdemes túlaggódniuk a szülőséget, a gyerekek némi terelgetés mellett egyedül is felnőnek.
(Forrás: Magyar Nemzet)

 

 

Gyermek- és ifjúságvédelem

Körmendy Zsuzsanna: Gyermekjogok, felnőttek okoskodása (12.03.)

A kormányt a védőnői szolgálat visszautasíthatósága miatt jobbról és balról is rengeteg bírálat érte. A mostani törvényjavaslat,megoldást keresve, ezen kívánt segíteni. Hatalmas felelősséget vesz a nyakába a TASZ, amikor a szülőket, sőt az összes állampolgárt tiltakozásra buzdítja, a képviselőket meg arra szólítja föl, hogy ne szavazzák meg a javaslatot. A TASZ-nak látnia kell, hogy ezzel a felhívással bizonyos szülők olyan szabadságjogait is védik, amelyek kiszolgáltatott, érdekeiket képviselni nem képes gyerekek halálát eredményezték.
(Forrás: Magyar Nemzet)

Gyereksorsok (12.01.)
A Gyereksorsok blog közérthetően szeretne mesélni a gyermekvédelem világáról. Az oldal bemutatja a gyermekvédelem hazai intézményeit és szereplőit, a gyermekek nevelőit, és mindenekelőtt a gyermekeket. Miért kerül egy gyermek nevelőszülőkhöz? Hogy alakul az élete, ha állami (gyermekvédelmi) gondoskodásban nő fel? Milyen esélyei vannak kikerülni? A blog ezekre a kérdésekre is választ szeretne adni, konkrét történetek, sorsok bemutatásával. (Történetek a gyermekvédelemből. Működteti az SOS Gyermekfalvak.)
(Forrás: Gyereksorsok blog )

Kórházban cseperedő babák küzdelmei (12.03.)

Évente közel ötven súlyos beteg gyermeken végeznek életmentő beavatkozást a fővárosi kórházban, az ő családjuknak nyújt támogatást és segítséget a Démétér Ház, ahol kilenc apartman teremti meg a lehetőséget, hogy a szülők együtt élhessenek gyermekeikkel. Közel az orvosokhoz, biztonságos, barátságos és a fiatalok számára is ideális körülmények között. Az alapítvány által működtetett házban tanulhatnak, pszichológus segíti őket, és a szülők is megkapnak minden szükséges támogatást.
(Forrás: Magyar Nemzet)

Segítség az utcára került fiataloknak – Diótörés Alapítvány (12.04.)

Interjú Suskó Nikolettával, a Diótörés Alapítvány vezetőjével. Videó
(Forrás: M2 Petőfi TV)

"Jobb lenne, ha meg sem születtél volna" (12.05.)

A többség számára nem kérdés, hogy nem verjük a gyereket, de egy pofon vagy rácsapás, kiabálás még mindig sokaknak belefér a nevelésbe – derül ki az Unicef felmérésből. Nem véletlenül van zavar a fejekben. „2005 óta senki egyetlen fillért sem költött arra, hogy az az erőszakkal szembeni zéró toleranciát megismerhesse bárki is" – árnyalta a képet Herczog Mária, az említett kutatás egyik szerzője is. Magyarországon kevés támpontot kapnak a szülők ahhoz, miként is lehetne ezt másként csinálni.
(Forrás: hvg.hu)

 

 

Tanodák

Langerné: fontos a tanodák rendszerbe illesztése (12.01.)

Nagyon fontos a tanodák hosszú távú finanszírozásának megoldása, ezért megkezdődött a munka arról, hogy ezt miként lehetne biztosítani, illetve hogyan lehetne a tanodákat a rendszerbe illeszteni – mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár november 30-án Budapesten, a II. Országos tanodakonferencián.
(Forrás: Edupress)

Lencse Máté: Tanoda? (12.04.)

Lannert Judit írásával tehát jóval több helyen tudok vitatkozni, mint egyetérteni, viszont valami nagyon fontos dologra mutat rá. Ha lemegy az utolsó pályázati kör, akkor országosan körülbelül 290 támogatott tanoda fog működni – persze ezek csak a hivatalos számok, majd kiderül, hogy mennyi végez valóban tanodai munkát –, ami több mint eddig bármikor. A feladat és a felelősség tehát adott, oda kell figyelnie a tanodáknak arra, hogy még véletlenül se kerüljenek arra az útra, ahol asszisztálniuk kell egy rosszul működő oktatási rendszerhez.
(Forrás: Tani-tani Online)

 

 

Díjak

Ők Rátz Tanár Úr mai utódai (11.30.)

Az idén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tizenhatodszorra átadott díjat olyan, az iskolák 5-12. évfolyamain, matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok kapják meg, akik a tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetségek gondozása terén maradandó életművet alkottak. Az elismerést három, a természettudományos oktatás támogatásában kiemelkedő szerepet vállaló vállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. alapította.
(Forrás: Edupress)

Prima Primissima díjas lehet a hejőkeresztúri iskola (12.01.)

Az általunk alkalmazott módszer tulajdonképpen két dolgot tud. Az egyik, hogy megszűnnek a magatartási problémák, ami manapság sok iskolában komoly gondot jelent. A másik pedig, hogy motiválttá teszi a diákokat, ami a tanulás alapja. Ma már nem lehet a gyerekeket azzal lelkesíteni, hogy beültetjük őket a padba, és azt mondjuk nekik, hogy most szépen elmagyarázzuk nektek a történelemleckét. Nagy szerencsénk, hogy megtaláltuk azt az amerikai módszert, amit átalakítottunk a magyar viszonyokra (K.Nagy Emese, az intézmény igazgatója).
(Forrás: BOON)

Prima Primissima díjat nyert a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola (12.03.)

A Vodafone Magyarország és a Vodafone Magyarország Alapítvány ezúton gratulál a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola pedagógusainak és Kovácsné dr. Nagy Emesének, a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon bevezető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány elnökének az iskola által a „Magyar oktatás és köznevelés” kategóriában 2016.12.02-én, pénteken elnyert Prima Primissima díjhoz!
(Forrás: Modern Iskola)

Összeállította: Szekszárdi Júlia