Home Hírlevelek CKP Hírlevél – 2016.06.20.

CKP Hírlevél – 2016.06.20.

2016-06-20
Történések a közoktatásban, a munkacsoportok hírei, DOS konzultáció, szakképzési konferencia, sajtófigyelő...

Történések a közoktatásban

Elfogadták az oktatási törvények módosítását, benne az iskolák teljes államosítását, ill. a szakmai érettségi középszinten való letételének engedélyezését.

Megjelent a kormányrendelet a KLIK átalakításáról.

Kihirdették az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megszűntetését.

Bejelentették a nem pedagógus végzettségű nevelést segítő dolgozók béremelését – ami valójában nem is jelent emelést.

Nyilvánosságra hozták az iskolai rendszerű szakképzésben oktatható OKJ szakképesítések szakmai kerettanterveit, valamint a szakgimnáziumi közismereti kerettanterv módosított tervezetét (uott, 1. melléklet). Utóbbiban a 9. évfolyamon heti 3 óra komplex természettudományt terveznek, és 11.-12. évfolyamon 2-2 órában választani lehet egy másik, az ágazat által meghatározott természettudományos tantárgyat vagy informatikát; e két-két óra felhasználható nyelvoktatásra vagy az emelt szintű érettségire való felkészülésre.

Részletesebben l. itt.

A Köznevelési kerekasztal eddig nyilvánosságra hozott anyagai:

https://drive.google.com/folderview?id=0B8f2VqVNTWp3anBWOVBaYl9nZ3c&usp=drive_web

 

A CKP hírei

  1. Jogi utak keresése

6.13-án találkozót szervezetünk annak feltérképezésére, hogy milyen jogi lehetőségeink vannak az oktatási jogsértésekkel, alapjogsértésekkel szemben.

A találkozón részt vett a TASZ részéről Mráz Attila, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) részéről Somody Bernadett; a CKP részéről az ÜT képviseletében Juhász Ágnes (egyben a szakképzési terület ismerője), jogi területről Deák Dániel és Hidasi Edit, a szakszervezetek részéről Komlósy Anna, a problématerületek ismerői közül Neubauer István (szülők, SNI) és Braun József (alapítványi iskolák). Első alkalomként nem volt cél az összes problématerület áttekintése, csak a típusok bemutatásával szerettük volna segíteni, hogy áttekinthessük a lehetőségeket.

Mind a TASZ, mind az EKINT kész az együttműködésre. Elsősorban – és ez a CKP-s jogászok véleményével is találkozik – egyéni sérelmek alapján indított pereket látnak célszerűnek. Ezek egyrészt precedensként szolgálhatnak, és az ezek során kidolgozott segédletek segíthetik a jogászokat hasonló perek vitelében, másrészt felhívhatják a figyelmet az anomáliákra, lehetőséget biztosíthatnak az alkotmánybírósághoz vagy Strassburghoz fordulásra is.

A TASZ saját jogászaival, azok kapacitásának függvényében olyan ügyeket vállal, amelyek alapjog-sértéshez kapcsolódnak. Részfeladatokban tudja hasznosítani külső ügyvédek segítségét is.

Az EKINT elsősorban állásfoglalásokat tud készíteni. Ezek segíthetnek perek indításánál, lefolytatásánál, pl. munkajogi perekben az alapjogi szempontok bevitelével.

A CKP feladata most kettős:

  • össze kellene állítani egy problématérképet a jogilag támadható ügyekből
  • olyan személyeket, intézményeket kellene találni a Tanitanék, a Szülői Hálózat, egyéb hálózatok, ill. az érintett szervezetek segítségével, akik elfogadják a TASZ segítségét, és hajlandók perelni (költségeket a TASZ állja, ill. gyűjtést is folytathatnánk ennek fedezésére)

A Tanitanék honlapon hamarosan lehetőséget biztosítunk az egyéni problémák jelzésére. A szervezeteket és a munkacsoportokat kérjük a területükön megjelenő, véleményük szerint peresíthető problémák összegyűjtésére.

  1. Kockás info

A 17-i Kockás infón a CKP részéről Juhász Ágnes mondta el, hogy miért nem örülünk azoknak az intézkedéseknek, amelyeknek a kormány szerint örülnünk kellene, Nahalka István pedig a NAT bejelentett felülvizsgálatát kritizálta.

Cikk a Népszabadságban: http://nol.hu/belfold/pukli-most-mar-elegunk-van-1619941?utm_source=kemma&utm_medium=ottboxcikk&utm_campaign=ott

Anyagok a honlapon: http://tanitanek.com/CKP2/Info/TemaElemek/Summary/4bf3c1c9-ef42-4192-8677-bedde81d1e8b

 

  1. Akció munkacsoport ülés 6. 14.

A már említett akciókon (Kockás infó,  jogi út) a következőkről volt szó:

Megpróbálunk összeállítani és lekérdezni a CKP 58 tagszervezetének egy kérdőívet, amelyben az elmúlt hónapok, a CKP és a Tanítanék munkájának értékelését, az elkészült szakmai anyagokat és a tüntetéseket, akciókat szondáztatnánk meg, emellett fontosnak tartjuk, hogy érkezzen visszajelzés arról is, hogy a tagszervezetek a saját tagszervezetiségüket hogyan képzelik el a jövőben.

Az Európai Bizottság minket érintő/érdeklő ügyeit Nyíri András figyeli folyamatosan, hogy bármikor tudjunk reagálni rájuk.

A tüntetés után jelentkező önkéntesek telefonos lecsekkolásához sokan jelentkeztek. Ehhez készül egy kérdéssor.

Felmerült az igény, hogy a nyár végére a már megtalált önkénteseinknek, és kockás köreink tagjainak egy nyári tábor féleségben rendezzünk programokat, illetve ott fűzzük szorosabbra a kapcsolatot.

Gondolkodni kell azon, hogy a továbbiakban hogyan tud látható maradni a munkánk. Jó alkalom egy akcióra július elseje, amikor az egy Klik helyett összejön a többtucatnyi. Fontos lenne, hogy a nyáron is folytassuk ezt a fajta figyelemfelhívást. A KockásInfó műfaja is változni fog a tanév vége után, inkább performatív jelleggel nyilvánulunk majd meg, ennek a kidolgozásában is várják a lelkes ötletelőket.

  1. 3. (rendszerszintű) munkacsoport ülése; a munkacsoport dokumentumának (alapproblémák) helyzete

A munkacsoport-ülésen az aktuális kérdésekről (jogi lehetőségek, DOS, akadémiai természettudomány-tanítási ülés) való tájékoztatás után arról beszéltünk, hogyan oszthatók meg a szervezési/koordinációs feladatok annak érdekében, hogy megszülessen az alapproblémákat tárgyaló dokumentum.

Megállapodtunk abban, hogy a  – jelenlegi állás szerint – 10 témakört feldolgozó dokumentum teljesen, kiadhatóan, majd szeptember végére lesz kész (esetleg valamivel előbb), de a részeit folyamatosan fogadjuk el, illetve a nagyon kivitatott, és a munkacsoport által elfogadott formájukban már addig is használni szeretnénk. Az elfogadott pontokat a CKP szervezetei és a Kockás körök vagy egyéb, a Tanítanék vagy a CKP szervezeti által szervezett fórumok megvitathatják. Készül egy hosszabb, részletes szöveg, és készül egy olyan, 10-15 oldalas, populárisabb változat, amely majd elsősorban a társadalmi vita, egyeztetés tárgya lehet. A pontok várhatóan: oktatáspolitikai társadalmi egyeztetési folyamatok, autonómia, finanszírozás, esélyegyenlőtlenség és szegregáció, szakképzés, iskolarendszer (struktúra), tehetségnevelés, minőségfejlesztés (benne döntően a pedagógusminősítés és társai), pedagógusképzés és -továbbképzés, és egy általános bevezető rész az alapelvekről, a közoktatás céljáról.

  1. Digitális Oktatás Stratégia konzultáció

Többen részt vettünk a 10-i konzultáción. Horváth Ádám, a DOS szakmai vezetője fontosnak kikérni a CKP szervezeteinek véleményét, ezért 21-én 16 órakor kedden megbeszélésre kerül sor vele a Tinta Tanácsadóban (1011 Budapest, Fő u. 37/b.), ahova várjuk a szervezetek képviselőit. Az anyagok (köztük egy, a bemutatóknál részéletesebb dokumentum)  megtalálhatók itt.

Események, akciók

PDSz szakképzési konferenciája június 21-én 10.30-as kezdéssel. A meghívót a programmal itt találjátok.

A Tanítanék is csatlakozik a Sándor Mária által meghirdetett megmozduláshoz:
Jussunk egyről a kettőre! Gigademonstráció 2016. július 1-jén 18 órától július 2-án 6 óráig a Kossuth téren, a Semmelweis Nap alkalmából. A 12 órás demonstráció alatt koncertek és egyéb kulturális események is lesznek.

Szülői Összefogás: Kockás Tanévzáró  https://www.facebook.com/events/545973332241431/

Hivatlanul plenáris hanganyaga https://drive.google.com/folderview?id=0B_wTplmkY45QMENuVEFQZjlqSFU&usp=sharing

 

Sajtófigyelő

Az eddigieknél is több hivatkozással, még jobban tematizálva.