Home HírekHírek Hogyan tovább? Civil szervezetek együttgondolkodása, január 3.

Hogyan tovább? Civil szervezetek együttgondolkodása, január 3.

2020-01-04

A CKP és a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület szervezésében január 3-án a Kesztyűgyári Közösségi Központban harmincnyolc szervezet képviseletében, illetve aktivistaként több mint ötvenen gyűltek össze, hogy együtt gondolkodjanak a civil feladatokról, lehetőségekről az oktatás/nevelés területén. A gyűlést a CKP kibővített plenáris üléseként hirdettük meg, egyrészt azért, hogy felélesszük a CKP korábbi aktivitását, másrészt, hogy a szervezetek közötti együttműködést kiterjesszük az újonnan létrejött szerveződésekre is. A megújulás lehetőségét mutatja a huszonhárom CKP szervezet mellett tíznél több új szerveződés aktív részvétele.

A köszöntő és a CKP tevékenységének rövid ismertetése után a résztvevők összeírták azt a három ügyet, feladatot, amelyet szervezetük, illetve ők maguk jelenleg a legfontosabbnak tartanak. A témák összesítésével hat terület alakult ki, amelyekről az adott terület iránt érdeklődők egy-egy asztalnál beszélgettek. Az asztalok összeszedték a jelenleg zajló, a tervezett, ill. a kívánatos akciókat a témával kapcsolatban, és jelezték, hogy milyen együttműködéseket látnának szükségesnek és milyen elvárásaik vannak a CKP-val szemben a témával kapcsolatban.

Az elkészült anyagok összefoglalását hamarosan eljuttatjuk a résztvevőknek, ill. megjelenítjük honlapunkon.

A jelenlevők szükségesnek látták az együttgondolkodás folytatását, egy újabb összejövetel tartását február-március folyamán. Ezen természetesen újabb szervezetek is részt vehetnek.

A plenáris lehetőséget adott a CKP akció munkacsoportja újjáalakulásának elindítására is.

Köszönjük a Civil Kollégium Alapítvány  közösségszervezőinek a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítséget!