fbpx
Home Aktuális Hányszor léphetnek ugyanabba a folyóba?

Hányszor léphetnek ugyanabba a folyóba?

2019-04-17

 

Olvasom, hogy megállapították: a tanárszakokra jelentkezők alkalmassági vizsgája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem derült ki belőle, hogy ki alkalmatlan a pályára, nem csökkent, hanem nőtt a lemorzsolódás, és a végzettek nagy része sem a pályán helyezkedik el. Jobb lenne a képzés során adni lehetőséget arra, hogy kiderüljön: mégse ezt a pályát kellett volna választani.

Akkor most örüljünk, hogy végre rájöttek, vagy káromkodjunk, hogy miért nem hittek nekünk, amikor ezt már a bevezetés előtt megmondtuk?

Ezt is, mint annyi minden mást.

Hogy a gazdaságnak sem lesz jó, ha az érettségit adó iskolák helyett egyszer használatos, eldobható szakmunkásokat képző szakiskolákba irányítjuk a gyerekeket.

Hogy a felsőoktatási keretszámok megváltoztatása csökkenteni fogja a szakképzésből továbbtanulók számát.

Hogy nem lehet végtelenségig növelni a megtanulandó tananyagot.

Hogy nem szabadna kötelezővé tenni a tíz tantárgyat is felölelő szakmai érettségit.

Hogy az államosítás, az egységesítés, az egyéni megközelítésnek teret nem hagyó, a teljes tanítási időt lefedő kötelező kerettantervek nem csökkenteni, hanem növelni fogják a tanulók közötti egyenlőtlenségeket.

Hogy a pedagógusminősítés az elképzelt rendszerben nem segíti, inkább akadályozza a minőségi oktatást.

Hogy a szakgimnáziumokban felesleges piaci értékkel nem bíró szakma oktatására pazarolni 430 órát.

Hogy a 16 évre leszállított tankötelezettség drasztikusan meg fogja növelni a korai iskolaelhagyást akkor is, ha a szakiskolások alig tanulnak közismereti tananyagot…

Sorra bizonyosodik be, hogy igazunk volt. Nem azért, mert annyira zseniálisak vagyunk, hanem mert annyira egyértelmű volt kezdetektől, hogy ezek az intézkedések nem hozhatják meg a kívánt eredményeket.

Nem azt állítom, hogy a szakma sosem téved. Azt meg végképp nem, hogy mindig létezik egyetlen és egységes szakmai álláspont. Különbözhetnek a hozzáértők véleményei is ideológiai, szakmai preferenciáik alapján, és sokszor a szakmának sem áll rendelkezésére elég adat, elég tudás ahhoz, hogy meg lehessen jósolni egy-egy intézkedés sikerét vagy kudarcát.

De a felsorolt kérdésekben nem volt különbség a liberális és a konzervatív elveket valló oktatási szakértők, a különböző iskolatípusokban különböző tárgyakat tanító pedagógusok véleménye között, ugyanazt mondta, ugyanazt mondja a pedagóguskar vagy a keresztény tanárok egyesülete, mint a CKP szakmai és szülői szervezetei, mindenki, akinek tapasztalatai vannak a magyar oktatásról.

De hiába. A hozzáértők szava pusztába kiáltott szó.

És sokszor még hatalmi, pénzügyi érdek, ideológiai ok sincs, ami indokolja, hogy miért kell erőltetni azt, ami nyilvánvalóan nem jó. Csak az ötlet van és a csakazértis. Azt, hogy egy elképzelés hibás, nem lehet elismerni. A legjobb esetben pár év múlva meg lehet állapítani, hogy a változó körülményeknek már nem felel meg az áterőltetett megoldás.

Mint ahogy ezt megállapítják most a Szakképzés 4.0 pont nulla stratégia kapcsán.

Pragmatikus módon én is hajlok rá, hogy ne rágódjunk azon, hogy miért nem ismerik el, hogy be se kellett volna vezetni azokat a változásokat, amelyeket most vissza kell csinálni. Örüljünk, hogy végre akad valaki, aki, ha a közoktatásban nem is, legalább a felsőoktatásban vagy a szakképzésben meglépi a változtatásokat.

Csak hát… Most is előttünk vannak olyan lépések, amelyekről mindenki egységesen azt állítja, hogy nem szabadna megtenni őket.

Hiába tudjuk, hiába kiabáljuk, hogy a kötelező nyelvvizsga 2020-as bevezetése drasztikusan csökkenteni fogja a hátrányosabb helyzetben lévők, a szakképzésben tanulók, a tanári pályát választók részvételét a felsőoktatásban, hiába mondják még kormányzati oldalon is suttogva hogy ezt az intézkedést nem szabadna meghozni, úgy tűnik nem lesz változás. Hiába mondjuk, hogy a nyelvtanításra szánt pénzt jobban is el lehetne költeni, mint kilencedikes gyerekek nyaraltatására, hiába látszik, hogy a nyelvkönyvek megszüntetése tovább rontja az iskolai nyelvtanítás színvonalát. Hiába mondja az összes kisgyermekekkel foglalkozó szervezet, hogy az óvodát kell erősíteni a nulladik évfolyam bevezetése helyett – bár a terv kikerült a NAT-ból, most az MNB javaslatcsomagjában köszön vissza, felidézve a csendes bevezetés veszélyét.

Még ott sem érjük el, hogy figyeljenek ránk, ahol felismerték az eddigi lépések káros voltát: A szakképzés általunk üdvözölt változtatásainak bevezetését is a pedagógus szakma aggályainak figyelembevétele nélkül, erőltetett menetben, a sikerhez szükséges feltételek biztosítása nélkül fogják megvalósítani.

Ötlet, a veszélyeket feltáró szakmai vélemény, annak negligálása, megvalósítás, a megjósolt károk bekövetkezése…

Hányszor lépnek még ugyanabba a folyóba?

 

Juhász Ágnes