Home Egyéb Pártok oktatáspolitikai elképzelései – 4. rész: Pedagóguspolitika, társadalmi egyeztetés

Pártok oktatáspolitikai elképzelései – 4. rész: Pedagóguspolitika, társadalmi egyeztetés

2018-01-25

A pártok oktatáspolitikai elképzeléseit bemutató rendezvénysorozatunk negyedik alkalmát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen szervezzük. A fórumra február 3-án kerül sor a MÚOSZ-székházban (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a), a szokásostól eltérően 11 és 15 óra között.

Rendezvénysorozatunkra meghívtuk a parlamenti választásokon indulni kívánó pártok képviselőit. 10 párt – a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Jobbik, a Lehet Más a Politika, a Liberálisok, a Magyar Szocialista Párt,  a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum, a Párbeszéd Magyarországért és az Új Kezdet  – elfogadta a meghívásunkat, már le is zajlott három sikeres találkozó (beszámolónkat honlapunkon olvashatod).

Minden alkalommal két, előre jelzett témában várjuk egy-egy párt álláspontjának rövid kifejtését, amelyre felkért szakértőink, illetve a közönség reagálnak. Fontosnak tartjuk, hogy világosan artikulálódjanak a – remélhetőleg meglévő –  közös pontok, mint ahogy azt is, hogy a köztük lévő nézetkülönbségek, hangsúlybeli eltérések egyértelművé váljanak.

Mind a négy alkalom a sajtó nyilvánossága előtt zajlik. A részvétel ingyenes, de regisztrációra van szükség.

A 4. találkozón elsőként a pártok pedagóguspolitikára vonatkozó politikai elképzeléseit hallgatjuk meg, majd a társadalmi egyztetés kerül sorra. Az első téma szakértőjét a PDSZ adja, a másodikban a CKP szakértője Nahalka István lesz

Várunk mindenkit, akit érdekel, milyen alternatívákat tudnak felmutatni a választásokra készülő pártok oktatáspolitikusai a közoktatás szereplői, illetve a társadalom számára!

Civil Közoktatási Platform – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete