Home HírekNAT Szakmai szervezetek levele Csépe Valériának a NAT munkálatokról

Szakmai szervezetek levele Csépe Valériának a NAT munkálatokról

2017-08-21

Húsz tekintélyes szakmai szervezet – a CKP tagszervezetei – levélben fordult Csépe Valériához, amelyben a NAT munkálatokkal kapcsolatos kérdéseiket fogalmazták meg.

 

Bár márciusban az EMMI bejelentette a NAT koncepció elkészültét, és egy áprilisi kormányhatározat elrendelte a társadalmi konzultációt, szervezeteink NAT ügyben semmilyen megkeresést nem kaptak, semmilyen hivatalos dokumentumot hozzájuk el nem juttattak.

A szervezetek egy társadalmi szintű szakmai egyeztetés aktív részesei kívánnak lenni, ehhez pedig ismerniük kell  a kapcsolódó munkálatok jelen állását és a további terveket, nem  hagyatkozhatnak a sajtóból származó értesülésekre.

(A CKP NAT-tal kapcsolatos állásfoglalása, korábbi lépései, alternatív NAT koncepciója honlapunkon elérhető)

A levél szövege:

 

Dr. Csépe Valéria, akadémikus,

a köznevelés tartalmi megújításáért

felelős miniszteri biztos

Tárgy: kérdések a készülő

Nemzeti Alaptantervről

 

Tisztelt Professzor Asszony!

A Nemzeti Alaptanterv kérdése országos jelentőségű ügy, közoktatásunk, gyerekeink jövője múlik rajta. Annak érdekében, hogy állampolgárként és a szakma képviselőiként mi is vállalhassuk a ránk háruló felelősséget, ismernünk kell a kapcsolódó munkálatok jelen állását és a további terveket. Nem érjük be a többnyire a sajtóból származó, nem mindig megbízható értesülésekkel, egy társadalmi szintű szakmai egyeztetés aktív részesei kívánunk lenni. Annak érdekében, hogy érdemben bekapcsolódhassunk a folyamatba, választ kérünk az alábbi kérdésekre:

  • Milyen EFOP projekt keretében folyik a fejlesztés? Hol érhetők el a projekttel kapcsolatos információk?
  • Pontosan milyen koncepció alapján folynak a munkálatok?
  • Döntöttek-e már az alapelvekről, van-e még lehetőség egy érdemi társadalmi vitára ezekről?
  • Kik, illetve kik lesznek a tagjai a 100 szakemberből álló munkacsoportnak?
  • Milyen ütemterv szerint halad a munka? Milyen készültségi állapotban van jelenleg az alaptanterv?
  • Mikor kerül a tervezet a szakmai nyilvánosság elé?
  • Hogyan történik majd a társadalmi szintű egyeztetés?
  • Milyen szerepet szánnak a folyamatban a szakmai civil szervezeteknek?
  • Mikorra várható a kapcsolódó kormányrendelet?
  • Érvényes-e még a 2019-es határidő?

A kérdésekre a Civil Közoktatási Platform alábbi szervezetei várják a válaszát:

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete

Eötvös Társaság

Franciatanárok Magyarországi Egyesülete

Keresztény Pedagógus Társaság

Kétnyelvű Iskoláért Egyesület

Könyvtárostanárok Egyesülete

Magyar Drámapedagógiai Társaság

Magyar Óvodapedagógiai Egyesület

Magyar Pedagógiai Módszertani Egyesület

Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma

Magyarországi Középiskolai Igazgatók Közhasznú Egyesülete (ESHA Hungary)

Magyartanárok Egyesülete

Nevelési Tanácsadók Országos Egyesülete

Nyelvtudásért Egyesület

Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Önfejlesztő Iskolák Egyesülete

Tanítók Egyesülete

Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete

Történelemtanárok Egylete

 

Budapest, 2017. 08. 20.