Pár nap telt el azóta, amióta kihirdették és egy hétvége alatt bevezették a digitális munkarendet. Egy ideális világban azt mondta volna valaki (mondjuk egy oktatási miniszter): „Emberek, most hétfőtől tavaszi szünet van a gyerekeknek, tanároknak, mindenkinek. Ez az idő jó arra, hogy felfogjuk, mi előtt állunk, és végiggondoljuk, mi is most a fontossági sorrend.” Vészhelyzetben ugyanis a fontossági sorrend alaposan átrendeződik – ezt tudomásul kell vennie az oktatásirányításnak, az iskolaigazgatóknak, a nehéz helyzetbe kényszerült tanároknak és szülőknek egyaránt.
Szerintünk a fontossági sorrend „két széle” a következő:
- Az első a túlélési stratégia kialakítása. Ez idő, energia és rengeteg stressz.
Az embereknek be kell rendezkedniük egy új életformára. Nem tudhatjuk, miként alakul a járvány: tarthat két hétig, de akár hónapokig is, csillapodhat, de válhat intenzívebbé is. El kell terveznünk, hogyan alkalmazkodunk, de az is lehet, hogy ezeket a terveket egy hónap múlva teljesen át kell alakítanunk.
A szülőknek most a legfontosabb dolguk kitalálni, miből fognak megélni, ki vigyáz a gyerekeikre, a munkájukkal mi lesz, esetleg azt távolról hogyan végzik el, az idős szüleikről ki gondoskodik stb.
- A gyerekek rendben vészeljék át ezt az egészet.
Nyilván a híreket hallva ők is érzik a feszültséget, izgatottak, esetleg félnek is. Nem találkozhatnak a barátaikkal, nem mehetnek edzésre, játszótérre. Most nekik is némi nyugalomra volna szükség, ahogy a szüleiknek is. Emellett szükségük van élményekre, pozitív megerősítésre.
…
és csak a sokadik:
- Haladni a tananyaggal.
Ez teljesen irreleváns jelen pillanatban.
A tanév utolsó három hónapját tapossuk. Erősen kétséges, hogy a járvány közben lecseng, a tanulás intenzitása pedig az utolsó hónapban egyébként is drasztikusan lecsökkenne.
Nem lehet nem figyelembe venni az alábbi fontos körülményeket:
- A szülőknek nem lehet dolguk az, hogy folyamatosan ott álljanak a gyerek mellett, segítsék, ellenőrizzék. Erre sem idejük, sem energiájuk nincs, hiszen dolgozniuk ugyanúgy kell, amihez hozzáadódik a járvány okozta feszültség. Külön nehézség, hogy nekik kell a gyerek számára eszközöket biztosítani a digitális tanuláshoz – az államtól ehhez egyelőre nem kaptak segítséget.
- Az otthoni önálló munka teljesen idegen a gyerekektől. Egyrészt az iskolában nem önállóságra, hanem engedelmességre való nevelés zajlik (tisztelet a kivételeknek persze). Ez azt okozza, hogy a diák az engedetlenség határait feszegeti, még az iskola falain belül is, nemhogy otthon. Teljesen „gyermekidegen” ráadásul az egy helyben ülős, csendes, ingerszegény munka. Életkori adottságaik következtében ez sem az iskolában, sem otthon nem fogja őket lekötni, ezáltal nem lesz hatékony.
- Sajnos általános az a hibás felfogás is, hogy a diákoknak kell alkalmazkodniuk a tanárokhoz, nem pedig fordítva. Ez a diákok számára az iskola falain belül is megterhelő, nemhogy a mostani helyzetben, amikor az új helyzet önmagában is plusz terhelést jelent mindenkinek.
Bemagolandó tananyag helyett két dologra fordíthatnánk végre időt, amire eddig is fontos lett volna (és amire sok tanár most is időt fordít – ha az oktatásirányítás nem akadályozza meg):
- Egyéni szinten azokra a dolgokra, amik a legjobban érdekelnek. Lehetne ez az időszak önmagunk megismerésének időszaka. A tanárok pl. adhatnának olyan feladatokat, amik adott gyermek hobbijával kapcsolatosak. Főleg fiatalabb korosztályok esetén.
- Felfedezni a digitális tanulási platformokat. A tanulás lehetőségeit diákok és tanárok együtt is kidolgozhatnák, mivel ez mindenki számára drasztikusan új tanulási környezet. Meg kell találni a legjobb módszert, ami ebben a kényelmetlen új, döcögős rendszerben a legjobb a tanulók és a tanár számára is.
Nem tudjuk, mit hoz a nyár. Lehet, hogy szeptemberben minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. Ha ez nyáron nem lesz világos, és a politikusok úgy döntenek, otthon kell maradnunk a biztonságunk érdekében, lesz időnk kitalálni, hogyan tovább.
Ha pedig szeptembertől is marad a jelenlegi helyzet, ki kellene használni a lehetőséget egy új szemléletű oktatás kialakításához.
Ha máskor nem, most mindenki számára világossá válik, hogy a régi módszerek nem működnek. Merjünk új vizekre evezni úgy, hogy közben a diákok vállára nem extra terhet rakunk, hanem új lehetőségeket, új izgalmakat, amiknek a felfedezésében ők is kivehetik a részüket.
Hozzuk egy rossz helyzetből a lehető legjobbat! Sok kitartást kívánunk az elkövetkező időszakra!