Home Hírlevelek CKP Hírlevél január 13.

CKP Hírlevél január 13.

2017-01-13

Tartalom: Célkeresztben a civilek; szakközépiskolai érettségi; köznevelési kerekasztal; támogatjuk a TTE aláírásgyűjtését; kiadjuk a Kockás könyvet és füzetet

CÉLKERESZTBEN A CIVILEK

A civilek ellen indított kampány keretében Németh Szilárd név szerint említette a Történelemtanárok Egyletét és a Tanítanékot. A TTE-t arra példaként hozta fel, hogy a szakmai álca politikai törekvéseket takar, hiszen a történelemkönyvek bírálata, a történelematlasszal kapcsolatos petíció politikai megnyilvánulás, amit az is bizonyít, hogy a Tanítanék honlapján folyik az aláírásgyűjtés.

A CKP és tagszervezeteinek a támadásra adott válaszközleményei, akciói:

A CKP Ügyvivő Testülete CKP január 13-án, pénteken 14 órára nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze a Mozsár Kávézóba.

A Tanítanék Mozgalom Civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá című sajtónyilatkozattal válaszolt.

  1. Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány) kezdeményezte, hogy a Soros Alapítvány által támogatott szervezetek nevesítsék támogatott tevékenységüket. Mottója: Minket kellene eltakarítani Magyarországról? Ezekért a tevékenységekért?  A kezdeményezéshez már több CKP-s szervezet csatlakozott.

A TTE szakmai jellegű petíciójának aláírása a civilekkel való szolidaritás kifejezésének egy formája lett. A Szabad atlaszválasztást az érettségi vizsgán! Szabad tankönyvválasztást! petíció itt írható alá.

 

A KÖZNEVELÉS TÖRTÉNÉSEI

December 29-án megjelentek a májusi érettségi követelményei

Már sokszor hírt adtunk arról, milyen lehetetlen helyzetbe kerültek a szakgimnazisták az új szakmai érettségi tárgy elsietett bevezetése miatt.

Az érettségi rendelet legújabb módosítása újra alkalmat ad a problémafelvetésre.

Annál is inkább, mert a rendelet három nappal később már jogilag sem jelenhetett volna meg: a Köznevelési törvénybe visszakerült és január 1-jétől hatályos az a rendelkezés, amely szerint új érettségi tárgy bevezetésére vagy a vizsgakövetelmények lényegi módosítására utoljára a vizsgára jelentkezés előtt két évvel van lehetőség.

A CKP az ügyben az ombudsmanhoz kíván fordulni.

Köznevelési Kerekasztal – beszámoló és átalakítás

Mint arról korábban hírt adtunk, napirenden van a Köznevelési kerekasztal átalakítása. Az új szervezet elvileg alkalmas lenne a megszüntetett Közoktatás-politikai Tanács helyettesítésére, melynek visszaállítása szerepelt a CKP 12 pontjának követelései között.

A kerekasztal eddigi tevékenységéről és az átalakítással kapcsolatos tervekről Palkovics László a Kerekasztal novemberi ülésén beszélt, azonban a prezentáció csak később került nyilvánosságra. (Az új érdekegyeztető fórummal kapcsolatos elképzelés az 56. dián olvasható.)

A CKP kerekasztallal kapcsolatos lépéseiről a CKP hírek között írunk.

Év végi jogszabály-alkotási dömping

December 16. és 30-a között 22 közlönyben mintegy 80 oktatást is érintő jogszabályt módosítottak vagy adtak ki. Témájuk megismerhető az OPKM közlönyfigyelőjéből. Ez is alátámasztja a jogszabályalkotással kapcsolatos kritikánkat: a jogszabályok előkészítetlensége, az egyeztetés hiánya és a mindent szabályozni kívánó hozzáállás miatt a feleslegesen sok, követhetetlen gyorsasággal változó jogszabály születik.

A legtöbb módosításra az intézmények megszüntetése, átnevezése, átszervezése miatt volt szükség, de voltak lényegi változások is. Érdekes, a szakképzés közoktatáshoz tartozását tovább gyengítő változás, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (leánykori nevén NSZI, majd NSZFI) feladatainak egy részét átadják a Pest megyei Kormányhivatalnak.

 

CKP HÍREI

Ügyvivő Testület ülései

Az ÜT január 4-ei és 11-ei ülésének főbb témái:

  • a kerekasztal átalakításával kapcsolatos levelezés
  • a CEEOL online könyvtárhoz csatlakozás, dokumentumaink ingyenes feltöltésének lehetősége (a Mo-i koordinátor ismertetése)
  • Lázár, Palkovics levél kezelése
  • KOCKÁS KÖNYV kiadás és disszemináció
  • civilek elleni támadás kezelése
  • CKP „dzsembori” és plenáris időpontja, Tanítanék tüntetés

Támogatjuk a TTE aláírásgyűjtését

Január 9-én a Történelemtanárok Egylete felhívást tett közzé, amelyben kiállt a szabad tankönyvválasztás mellett. A szabad tankönyvválasztás, a tankönyvpiac szabadsága a CKP egyik fontos követelése,  a tanári autonómia egyik feltétele, ezért a CKP támogatja a TTE petícióját.

Németh Szilárd támadása óta a TTE felhívásának aláírása ma már sokkal többet jelent, mint hogy valaki kiáll az oktatás szabadsága mellett. A jogainkat, a véleményünket kifejező civil szervezetek léte, jövője is múlik rajta. Ezért kérünk mindenkit, akinek fontos az oktatás és az ország jövője: szülőket, nagyszülőket, tanárokat, tanulókat és egyszerű állampolgárokat, hogy a legalapvetőbb polgári jogaink megvédése érdekében csatlakozzanak a felhíváshoz, és ezt aláírásukkal is jelezzék.

Kiadjuk a Kockás könyvet és a Kockás füzetet

A Romankovics Kiadó 400 000 Ft támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alap ismeretterjesztő kiadványokra kiírt pályázatán a Kockás könyv kiadására. (A pályázatot a kiadó a kérésünkre adta be.) A könyv 400 példányban, február közepéig, a füzet 1000 példányban, január végéig fog megjelenni. A könyvet postán juttatjuk el a döntéshozókhoz, a jelentősebb könyvtárakba, egyetemekre, tankerületi központokba stb.  A füzet kiadásához a CKP saját forrásból hozzájárul.

Meghívás a kerekasztalra

A CKP, a Tanítanék és a szakszervezetek meghívást kaptak a Köznevelési Kerekasztal január 10-i ülésére, amelynek témája a PISA értékelés és a kerekasztal éves terve volt.

Válaszlevelünkben megírtuk, miért nem fogadhatjuk el a meghívást.  Ugyanakkor emlékeztettünk arra, hogy már novemberben jeleztük, hogy a tervezett új érdekegyeztetési fórumban való részvételtől nem zárkózunk el, amennyiben az megfelel a legitimitás, demokratikus működés követelményeinek. Nehezményeztük, hogy levelünkre a mai napig nem kaptunk választ. A kerekasztal témájához kapcsolódva csatoltuk évfordulós helyzetértékelésünket és a Kockás sorozatot.

A CKP és a Kerekasztal átalakítása

A tervezett új érdekegyeztető fórum potenciális résztvevőihöz eljuttattuk feltételeinket, és kértük, hogy ők is álljanak ki azok érdekébenA megkereséseket azonban a civilek elleni támadás hatására  leállítottuk addig, míg egyértelművé nem válik az oktatási kormányzat álláspontja a kritikus civil szervezetekkel kapcsolatban.

A december 19-i sajtótájékoztató és panelbeszélgetés videója hozzáférhető itt.

Válasz Balog Zoltánhoz, ill. Lázár Jánoshoz írt levelünkre

Balog Zoltánhoz a parlamenti meghallgatásával kapcsolatban írt nyílt levelünkre – pontosabban csak annak utolsó, a Köznevelési Kerekasztal átalakításával kapcsolatos pontjára – Palkovics Lászlótól kaptunk választ. A válasz lényeg, hogy nem értik, miből gondoljuk, hogy ők nem állnak velünk szóba, hiszen meghívnak a kerekasztal üléseire.

Hasonló szellemben válaszolt Lázár János a szakképzési állásfoglalásunkkal kapcsolatos levelezésben.

Elindult a CKP-FDP Akadémia

Témák: A NAT-tól az óratervig (Nahalka István); A közoktatás és a munka világa (Juhász Ágnes); Demokratikus iskolák (Fóti Péter); Diákjogok és érvényesítésük (Deák Dániel). Az online kurzusokhoz még lehet csatlakozni itt.

 

SZERVEZETEK HÍREI

A szervezetek civilek elleni támadással kapcsolatos híreit l. a hírlevél elején.

Független Diákparlament

Az FDP közleménye: A Független Diákparlament egyetért azokkal a javaslatokkal, melyeket Mészáros Dávid diáktársunk Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének adott át egy petícióban, melyre reagálva a miniszter január 10-ére meghívta őt magánbeszélgetésre. Reméljük, hogy a továbbiakban az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kész érdemi és hatékonyabb párbeszédre a diákokkal, diákszervezetekkel valamint az oktatásügyben érintett civil szervezetekkel, ugyanis ez eddig nem valósult meg.

 

SAJTÓFIGYELŐ

A sajtófigyelő heti rendszerességgel jelenik meg a Tanítanék honlapján. A legutóbbi, január 9-i sajtófigyelő itt érhető el.