A módszer mindent megold?

Sokan hiszik, hogy a jó tanításhoz az kell, hogy a pedagógusok jó tanítási (nevelési) módszerelket alkalmazzanak. A jó módszerek persze üdvösek, biztosan kellenek a jó tanításhoz, de úgy tűnik, az eredményes és hatékony tanulásszervezés nem is itt kezdődik és nem is ez a lényege.

 

Az elmúlt kb. 40-50 évben arra kellett rájönnünk, hogy az inkább a legfőbb kérdés, hogy a tanulás milyen szemléletmódja érvényesül a tanulásirányításban, a tanulás-tanítás folyamataiban. Mert rendben van (egy példával élve), hogy kiscsoportos munkában dolgoztatjuk a tanulókat, de a nekik adott feladat milyen tanulást támogat(?), hogyan születik meg csoportmunka során a tudás(?), mi van akkor, ha néhány gyerek azért képtelen az elképzelt tanulási utatbejárni, mert alapkérdésekben gondolnak mást, mint könnyebben haladó társaik(?), biztos, hogy a tanulás a konkrétumok felől halad az elvont dolgok felé(?), objektív igazságokat tanítunk, vagy a világhoz való alkalmazkodás módjait(?), és tényleg közvetítjük, átadjuk a tudást a tanulólnak, nem lehet, hogy ennél sokkal, de sokkal aktívabbak(?). A mintegy fél évszázados múlttal rendelkező konstruktivista pedagógia meglepő, felforgató, elsőre ellenállást, dacot kiváltó válaszokat adott ezekre és a hasonló kérdésekre. A közös műhelymunkán betekintünk a konstruktivista tanulásszemlélet, a konstruktivista pedagógia boszorkánykonyhájába.