Home Kiemelt témákAkciók, megmozdulások Civil Sugárút

Civil Sugárút

2023-02-16

Idén lesz 175 éves az 1848-as forradalom és szabadságharc, így 48 órás ünneplésére, emlékezésre, demonstrációra, civil együttlétre hívnak mindenkit a szervezők 2023. március 14–15-én. A programokba becsatlakozik a Civil Közoktatási Platform is.

Ez a két nap a szolidaritásról, a polgári büszkeségről, a méltóságról és az együttműködésről szól.

Helyszínek: Budapest Hősök tere és az Andrássy út

A záró program március 15-én, 15 órakor kezdődik a Hősök terén, ahonnan együtt vonulunk a Károly körúton, az Astorián és a Szabad sajtó úton keresztül az Erzsébet hídig.

A kétnapos Civil Sugárút egyik célja, hogy a civil szervezetek – amelyek oly sokat tettek ezért az országért, az elmúlt három évtizedben – szabadon bemutassák szakmai értékeiket, tevékenységeiket.
A közös emlékezés, ünneplés, bemutatkozás, ismerkedés, a legkülönbözőbb gyerek- és felnőtt programok mellett kiemelt célunk a civil együttműködés erősítése.

Március 14-ére alternatív tanórákat, foglalkozásokat szervezünk, este civil agapé (szeretetvacsora) lesz, éjszakára pedig virrasztást szervezünk hőseink emlékére – napközben filmekkel, előadásokkal, beszélgetésekkel is megidézzük értékeiket, tanításaikat, példamutatásukat.

Terveink szerint a programok között mindkét napon lesznek – időjárástól függően – beszélgetések emberjogi, oktatási, szociális, kulturális, egészségügyi, gazdasági és ökológiai problémákról. Lesz a sporttól a slam poetryig, a piactól a kézműves foglalkozásig és a gyermeksarokig sok minden más is.
Az egész eseménysorozatot akadálymentesnek tervezzük, hogy azok is velünk lehessenek, akik oly nehezen mozdulnak ki otthonukból, intézményeikből.

Kérjük, hogy amennyiben civil vagy szakmai szervezetként, közösségként, szakszervezetként, vagy akár önálló állampolgárokként kapcsolódnátok, legkésőbb február 15-ig jelezzetek vissza, és regisztráljanak ezen az űrlapon: https://forms.gle/v92yewvmyZdJ95CFA. További civil, szakmai szervezetek és szakszervezetek csatlakozására is számítunk.

Az esemény itt található: https://www.facebook.com/events/1552000038613037