Központosítás
A Nemzeti Felsőoktatási Törvény (2011. évi CCIV. törvény) és 2015-ös módosítása megteremtette a jogi feltételeit, hogy a kormányok meghatározzák a felsőoktatás szerkezetét, újra és újra megváltoztassák az intézmények finanszírozási módját, befolyásolják a képzések tartalmát, és ideológiai nyomást gyakorolhassanak. Ezekkel a lehetőségekkel élt is a regnáló kormányzat.
A 2010-18 közötti kormányzat 180 fokos fordulatot hajtva végre, erősen centralizálta az oktatási rendszert, és egyre növekvő mértékben korlátozta a felsőoktatási intézmények autonómiáját, egy egész sor intézkedés révén.
A kancellári és konzisztóriumi rendszer bevezetése 2014-ben, illetve 2015-ben, ami egyetemeken belüli centralizációval, a menedzsmentre fordított költségek drasztikus növekedésével, az egyetemi belső szabályzatok, azaz a belső működési rend központilag vezérelt átdolgozásával, és végső soron az egyetemek belső működésének minőségi romlásával járt (A beszerzések és gazdasági ügyek intézése olyan túladminisztrálással és több hónapos várakozással jár, amely ellehetetleníti a hatékony munkát). A kettős vezetés sikerességének feltételei, a bizalom, a közös múlt, illetve a szimpátia általában nem állnak fenn.
A kormányzat egyenként határozza meg minden állami intézmény és minden szak esetében, hány hallgatót lehet állami „ösztöndíjas” és hányat önköltséges képzésre felvenni. Ezzel intézményeket, karokat, szakokat lehetetlenít el (pl. Kulturális antropológia BA, Andragógia BA, Társadalomismeret), több esetben a megmaradt MA szakok fennmaradását is gyengítve), miközben más intézmények (pl. Nemzeti Közszolgálati Egyetem)szakjait önkényes szempontok alapján monopolhelyzetbe hozza.
A központi politikai akarat megakadályozhatja új szakok, képzési programok indítását, önkényesen megszüntethet szakokat, programokat, új szakokat indíthat akár a minőségbiztosítás megkerülésével, egyedi döntések alapján finanszírozhat, összevonhat és szétbonthat intézményeket (pl. Corvinus Egyetem kertészeti karai).
A szakmai alapot nélkülöző és az adott intézmény közvéleményével ellentétes rektori és egyetemi tanári kinevezések megteremtették a szakmai munka politikai befolyásolásának lehetőségét, (pl. Putyin díszpolgári címe, előzményei és következményei a Debreceni Egyetemen).
Ezzel egyidejűleg a MAB függetlenségének korlátozásával, egyes jogosítványainak kisajátításával, a MAB által nem akkreditált szakok indításának engedélyezésével, a MAB által nem támogatott egyetemi tanári kinevezésekkel, és a MAB-ba beültetett, a kormányzatnak alárendelt tisztségviselővel a kormányzat megszüntette a minőségbiztosítás függetlenségét a felsőoktatásban.
A 2013 januárjában, a HÖOK kezdeményezésére és a hallgatói megmozdulások hatására egyeztetési fórumként létrehozott Felsőoktatási Kerekasztal nem tölti be funkcióját, rendszertelenül ülésezik, érdemi döntések előkészítésében, véleményezésében nem vesz részt.
A kormányzati döntéseket megalapozó szakmai háttér gyakorlatilag láthatatlan, nem készülnek hatásvizsgálatok, a társadalmi elvárások, szakmai vélemények becsatornázásának, egyeztetésének nincs intézménye. Mindeközben az Iparkamara a döntések befolyásolásában meghatározó szerepet látszik játszani. Titkolódzás jellemzi a kormányzati irányítást.
Magyarországon a legalacsonyabb, mindössze 0,9 % a fontos kormányzati döntésekhez készült hatásvizsgálatok aránya, nagyságrenddel lemaradva még az utolsó-előtti, 9 %-os mutatóval rendelkező cseh adathoz képest is.