Home Aktuális Nyelvvizsga-mizéria, avagy lesz-e újabb diszlexiás Nobel-díjasunk?

Nyelvvizsga-mizéria, avagy lesz-e újabb diszlexiás Nobel-díjasunk?

2019-07-07

Gyarmathy Éva írása

Az idegen nyelv tanulása nem kellene, hogy gondot okozzon, hiszen természetes képessége az agynak akár több nyelv elsajátítása is. Rossz módszerekkel persze meg lehet nehezíteni a természetes és a tudatos tanulást is, és egyelőre ezt teszi a magyar oktatási rendszer. Különösen veszélyben vannak a diszlexiás gyerekek, akik esetében a legjobb tanítási módszerekre van szükség, hogy a különlegességük miatt a továbbtanulás elé ne gördüljenek akadályok, és a jó képességekkel rendelkező diákok tanulhassanak a felsőoktatásban, még akkor is, ha SNI/BTMN miatt a szokásostól eltérő a fejlődésük.

A különleges fejlődés nem akadálya a tehetségnek. Diszlexiás alkotók hosszú listái állnak rendelkezésre. Hogy maradjunk a magyar kiválóságoknál, mindjárt gróf Széchényi Istvánt lehet említeni, aki maga írta le Béla fiának írt intelmeiben, hogy gyerekként nehézségei voltak az írás-olvasás elsajátításával. A Nobel-díjas biokémikus Szentgyörgyi Albert szintén nehezen tanult meg olvasni, és az iskolai karrierje sokáig nem is volt sikeres. A most élő magyar diszlexiások között van például Dragomán György író is. Horgas Zsuzsa interjúkötetet adott közre a sikeres magyar diszlexiásokkal készült beszélgetésekkel, amelyek során kiderül, mennyi nehézséggel kell megküzdenie, aki a szokásostól eltérően tanul.

Legtöbbször csak életrajzi adatok alapján lehet következtetni egy-egy kiemelkedő alkotó esetében az olvasási zavarra, de szerencsére már beértek a Nobel-díjra az első diszlexiadiagnózist megszerző generációk. Van már két diagnosztizáltan diszlexiás Nobel-díjas tudós: Carol W. Greider 2009-ben kapott orvosi Nobel-díjat, Jacques Dubochet 2017-ben nyerte el a kémiai Nobel-díjat.

Kérdéses, hogy lesz-e még magyar diszlexiás Nobel-díjas, ha megfelelő nyelvtanítás hiányában a nyelvvizsgázni képtelen diákokat kizárjuk a felsőoktatásból.

Senki nem vitatja, hogy a nyelvtudás hasznos, sőt, a globalizált világban szükséges tudás. Ezért egy felelős oktatásirányításnak mindent meg kell tennie, hogy a gyerekek használható nyelvtudást tudjanak szerezni. Minthogy léteznek olyan idegennyelv-tanítási módszerek, amelyekkel akár a diszlexiás diákok is képesek sikeresen nyelvet tanulni, nem kellene évekig tartó hiábavaló erőlködésre kárhoztatni diákot és tanárt.

Néhány évvel ezelőtt európai kutatási projektben került kidolgozásra egy, a diszlexiás diákok nyelvtanulását célzó tanártovábbképzés (DysTEFL). A projekt nemzetközi díjat is nyert. Többször, többen ingyenesen felajánlottuk a képzés anyagát a témában illetékes több oktatási vezetőnek, hiszen éppen arra a célra készült, hogy a szokásostól eltérő tanulási utakon sikeres diákokra felkészülhessenek a nyelvtanárok.

Először a nyelvvizsgamentő program beindításakor jeleztük, hogy akik az eddig alkalmazott nyelvoktatással nem tudtak megfelelő nyelvtudást szerezni, azok akkor sem jutnak előbbre, ha nyelvvizsgamentő programnak nevezve tanítják őket ugyanazokkal a nem működő módszerekkel. Nem kaptunk választ sem. A következő alkalommal akkor ajánlottuk fel a képzést, amikor a nyelvvizsgamentő program nem hozott átütő sikert. Az eredmény ugyanaz volt.

Ha nem az lenne a cél, hogy oktatás címén bántsák a gyerekeket, vagy az idegen nyelvek tanulását lehetetlenné tegyék, akkor lehetne bizonyítottan sikeres módszereket alkalmazni, de a jelek szerint a nyelvvizsga kérdése eszközzé vált az oktatásirányítás kezében. Most már lassan vérre menő, de mindenképpen nemtelen küzdelem folyik a nyelvvizsga körül. Először csak előny volt a nyelvvizsga, többletpont járt érte, majd a diploma megszerzésének, és most már a felsőoktatásba kerülésnek is feltétele lett.

Az oktatásirányítás véletlengenerátorral gyártja az ezzel kapcsolatos jogszabályokat, amelyek nemcsak a józan észnek és a tisztességes szakmaiságnak, de egymásnak is ellentmondanak. Az egyetlen azonosítható közös vonása az újabb és újabb húzásoknak, hogy a nyelvvizsgát szelekciós eszköznek használják. Következésképpen azért nincsen szükség a hatékony nyelvtanításra, mert megfelelő tanítás esetén ez a praktikusnak tűnő tizedelési módszer nem lenne használható.

A nyelvvizsga hiánya miatt ki nem adott felsőfokú diploma legalább 40 ezer kidobott, a szakmájára felsőfokon felkészült fiatalt jelent. Csak a Semmelweis Egyetemen 800 végzett orvostanhallgató nem tudott nyelvvizsgát tenni, és emiatt nem válhatott még orvossá, miközben égető az orvoshiány. Mostantól azonban már nem lesz bentragadt diploma, csak bentragadt életek.

Az oktatásirányítás elképzelése szerint mindegy, hogy milyen egyéb kvalitásai vannak egy diáknak, ha nincsen legalább egy B2 szintű nyelvvizsgája, akkor esélye nincsen, hogy akár tanító, akár biokémikus legyen majd belőle. A tanítóinknak, biokémikusainknak és a többi felsőfokon végzettnek biztosan lesz majd nyelvvizsgája, de semmi garancia nincsen arra, hogy egyébként jobban megfelelnek a szakmájukban, mint azok, akiket kizárt a nyelvvizsga hiánya.

Hab a tortán, hogy nem is a nyelvtudás az, amit el kell érni, hanem a nyelvvizsga. Ezen a ponton pedig kezd végképp bizarrá válni a helyzet. A diszlexiás nyelvtanulóknak ugyanis külön probléma a nyelvvizsga. Például egy Angliában felnőtt diszlexiás fiatal a rossz helyesírása és nyelvtani tesztje miatt nem tudott Magyarországon angol nyelvvizsga papírt szerezni.

A nyelvvizsgát is lehetne akadálymentesíteni, mert könnyítésekkel sok SNI/BTMN diagnózissal rendelkező fiatal tudott már nyelvvizsga bizonyítványt szerezni. A könnyítések nem érintik a nyelvtudást, csak a vizsga módját. Így akár általánossá lehetne tenni, hogy hosszabb időt, nyugodt környezetet kap a vizsgázó, és nem a nyelvtan, hanem a kommunikációs készség a nyelvtudás kritériuma.

Egyelőre azonban a nyelvvizsgacsapdából kiutat kell találnunk. Faramuci megoldás, de a helyzet is faramuci: a biológia tárgyban középiskolai versenyeket nyerő diszlexiás lány például külföldi egyetemre megy, hogy továbbtanulhasson, mert nyelvvizsgát ugyan nem tud tenni, hiába tanult az iskolától függetlenül nyelvet, de ahhoz elég felkészült, hogy diplomát szerezzen angol nyelven. Mégiscsak lehet tehát még magyar orvosi Nobel-díjas diszlexiásunk, bár külföldön él majd, mert ahogy már többször a történelme során, Magyarország elnyomja vagy elkergeti a tehetségeket.

A nyelvtanárok felkészítése és a nyelvvizsgák akadálymentesítése nem könnyű feladat, és nyilván egyszerűbb a gyerekekre és szülőkre hárítani a terhet, mint megoldani a nyelvtanítás problémáját. Egy felelős oktatásirányításnak azonban biztosítania kell megfelelő környezetet a gyerekek tanulásához, akár egyszerű, akár bonyolult a feladat, Ha a nyelvvizsga- kötelezettséget nem kirekesztési eszköznek szánja a kormány, akkor a tanárképzést tekinti prioritásnak, és békén hagyja a diákokat, amíg a saját feladatát meg nem oldotta. Nemzeti érdek is, hogy a tehetséges gyerekek itthon kapjanak lehetőséget a fejlődésre.