Home Kiemelt témákTankönyv Strassbourgi ítélet: A tulajdonhoz való jogot sértette a tankönyvellátók ellehetetlenítése

Strassbourgi ítélet: A tulajdonhoz való jogot sértette a tankönyvellátók ellehetetlenítése

2018-10-29

A strassbourgi Emberi Jogok Európai Bizottsága (EJEB)  szerint a kormányzat döntésével tisztességtelen terhet rótt a vállalkozásokra, amely az elérni kívánt célokhoz képest aránytalannak tekinthető, és amellyel a magyar állam tulajdonképpen megfosztotta a tankönyvellátó cégeket az addigi piacuktól.

A tankönyvellátók azért fordultak az EJEB-hez, mert a magyar állam egy új jogszabály bevezetésével ellehetetlenítette a gazdasági tevékenységüket.

Az új jogszabály alapján a KELLO kizárólagosan látja el a tankönyvek beszerzését és iskolák számára történő értékesítését. A jogalkotó a módosítást azzal indokolta, hogy a vásárlók jogait kívánja megerősíteni és átláthatóbbá kívánja tenni a tankönyvek értékesítését.

A Kérelmezők szerint az új jogszabály központosította a tankönyvpiacot és azon monopóliumot hozott létre. A jogszabály a KELLO profitját 20%-ban határozta meg, amely az új szabályozás bevezetése előtt mindössze 3-5% volt.

Az EJEB azt is megállapította, hogy a Kérelmezők számára semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosítottak és nem kompenzálták őket a piacaik elvesztéséért sem. A Kérelmezőknek a felkészülési idő alatt sem volt lehetőségük a tevékenységük folytatására, vagy a tankönyvpiacon kívüli újraépítésére.

Az EJEB szerint sem a gyermekeknek, sem a szüleiknek nem származott haszna az új rendszer bevezetéséből.

A Jogászvilág eredeti cikke itt olvasható.

(A félreértések elkerülésére: Az eljárás nem a tankönyvkiadásról, hanem a tankönyvterjesztésről szól. A tankönyvkiadók közül öten jelenleg magyar bíróságon folytatnak pereket a tankönyvengedély meghosszabbításának megtagadása miatt, amelyek közül egyben már egy kiadó javára döntöttek. Erről például itt olvashatnak bővebben.

Azt, hogy az államosítás nem szolgálta a szülők és a gyermekek érdekét, honlapunkon többször részletesen is bemutattuk: lásd pl.  https://ckpinfo.hu/?s=tank%C3%B6nyv