Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)
Egyre kevesebb időm van a tanítványaimra, rengeteg problémájuk van, és szeretnék is nekik segíteni. SOS jeleket küldenek, családi gondjaik vannak, de nekem megint adminisztrálnom kell – azt, hogy adminisztrálok. Én ettől megfulladok.
A társadalom olyan problémái gyűrűznek be az iskolába, amelyekkel a mai oktatás, a mai pedagógia nem tud megbirkózni.
Az iskola ma teljesíthetetlen és elviselhetetlen – diáknak és tanárnak egyaránt.
A szülők perspektívátlanságának a gyerekek motiválatlansága a következménye. A szakközépiskolában és szakiskolában olyan mértékű a gyerekek közömbössége, fegyelmezetlensége, amivel – a még mindig poroszos – oktatás tehetetlen.
Sajnos, meg kell jegyeznem, az állami oktatásért, a tanárképzésért felelős oktatási intézmények (egyetemek) teljes mellszélességgel csatlakoztak a központi intézkedésekhez.
Szurkolok azoknak az erőknek, akik megkísérlik a jó irányú változást kivívni.
Lelkész vagyok, nem tanár, de mint hitoktató, részt veszek az intézmény életében, és látom, ahogy a mostani „reformokig” is problémákkal küzdő, mégis kielégítően működő iskolákat, különösen a falusi iskolákat hogyan lehetetlenítették el az elmúlt években.
Négy-öt éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről – és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség-megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről.
Kívánom, hogy politikai beállítódástól függetlenül mindenki gondolja át, mihez vezet egy ilyen embertelen, a szakmára ráerőltetett, szigorú keretek közé szorított oktatási rendszer, különösen akkor, amikor a körülöttünk lévő világ ennyire gyors és dinamikus változásban van.
Negyvennyolc éves munkaviszony, 3 diploma, közel 20 publikáció. Tanulásmódszertan könyv, az alsó tagozattól a felső tagozatig, középiskolában, szakközépiskolában. Főiskolán, egyetemen, mint meghívott előadó dolgoztam, a pápai Pedagógiai Kutatóintézet munkatársa voltam: ezek után visszaminősítettek Pedagógus 1. kategóriába! A tanári múltam és a demokráciába vetett hitem nem engedte, hogy a portfóliós bohóckodásban részt vegyek!
A diákokon ne kísérletezzenek, minden embernek csak egyetlen gyermekkora van! Itt már a gyermekeink lelkivilága a tét!
Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudáshalmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak.
Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.
Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoronccá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!
Teljesen abszurd, hogy ennyire mélyreható iskolareformot ilyen rövid idő alatt be lehessen értelmesen és szakszerűen indítani. Ez politikai dilettantizmusra vall!
Ez a kormány tudatosan akarja elvenni gyermekeink jövőjét. Gondolkodni képtelen, ostoba és így könnyen irányítható embertömegeket szeretnének… Ez ellen csak egy erős közösség tud fellépni.
Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a tanárokat?
Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy őket is egy gyorstalpalón elérhető végzettségű, a többiekétől messze kimagasló fizetésű minősíti, és tőle függ az előmenetelük.
Felháborító, hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!
A tanár nevel és tanít és NEM adminisztrátor! A gyerekek kiteljesedésre és boldogságra születtek, nem napi 8 órát az iskolában töltő gépnek.
A kedves minisztériumi döntéshozók legyenek szívesek kihúzni a fejüket az uralkodó hátsó feléből és igyekezzenek megnézni, hogy mire is kellene felkészíteni a gyerekeket a lexikális tudás helyett.
Az oktatásra is tessék költeni, mert úgy fog elmenni mellettünk a többi ország tudásban, mint egy sólyom a csiga mellett (észre se vesszük).
Szabadságra, felelősségre, önállóságra és szeretetre kell nevelni. És ez csak szabad, felelős, önálló és szeretni képes tanárokkal lehetséges.
Nincs is annál…
Nincs is annál dühítőbb, mint amikor a ti szakképzési centrumotok megtakarításából vonnak el, hogy egy másik szakképzési centrum ne legyen veszteséges. És közben megtudod, hogy ott tellett karácsonyi és pedagógusnapi jutalomra, nálatok pedig nem. Elgondolkodtató, nem? Micsoda kiváló ötlet is volt ez az egységesítés…
Nincs is annál bosszantóbb, mint hogy az osztályfőnöki munkáért járó pótlékod nem a teljesítményedtől, hanem pusztán az iskolai végzettségedtől és az iskolád fenntartójától függ…
Nincs is annál beszédesebb, mint amikor a minősítő eljárás a Stockholm szindrómát és a stanfordi börtönkísérletet juttatja a kollégák eszébe. (Mindkettő kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek viselkedését vizsgálja pszichológiai szempontból.)
Nincs is annál szebb öröm, mint amikor a minősült hálát rebeg minősítőinek a kiváló eredményéért, miközben azok nem akarták, hogy a jelölt ilyen szuper teljesítményt tudjon magáénak. Hiába, azok a fránya indikátorok…
Nincs is annál megalázóbb, mint amikor pedagógus napon (köszöntés helyett) levelet kapsz a HIVATALTÓL, hogy legyél szíves – te, saját magad – kinyomtatni a bukásodról szóló dokumentumot, amit minősítő eljárás lefolytatása nélkül kaptál…
Van abban valami pikáns, amikor megtudod, hogy a két főiskola és három egyetem tanárai által megítélt diplomáid a köznevelés irányítói számára még egy automatikus ped.2-es besorolást sem érnek. Hiába a mindenki megelégedésére ledolgozott harminc éved, a szakvizsgád – nem kerülhetsz ’csak úgy’ a pedagógusok magasabb fizetéssel járó szintjére……
Nincs is annál…
Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor három év együttlét után az érettségi évében veszi el az osztályát kollégájától az iskola igazgatója, mert éppen tizenkettedikes osztályra van szüksége a magasabb minősítési fokozathoz…
Nincs is annál szánalmasabb, mint amikor látod, mennyire megrémül kollégád a minősítés napján, mert az előre kiosztott szerepeket nem sikerül úgy eljátszatnia, ahogy eltervezte, ugyanis aznapra megbetegszik a tanóra néhány kulcsszereplője…
Nincs is annál vérlázítóbb, mint amikor a mindenki által tisztelt, lelkes és kiváló pedagógus kolléga, aki rajong a hivatásáért, és rengeteget tesz a gyerekekért, akire soha senki nem panaszkodott még a közel 35 éves pályafutása során – másodszor „bukik meg” a minősítő eljárás során…
Nincs is annál megalázóbb, mint amikor az ötdiplomás, szakvizsgás, régóta pályán lévő főnök beadja a derekát, és minősítésre jelentkezik. Nyugdíj közelében jár, a „pedagógus béremelés” után pedig nemhogy nőtt volna, hanem éppenséggel csökkent a fizetése! Isten malmai lassan őrölnek: mire kiírják az eljárást, megszűnik a tantárgy, amiből minősült volna, ráadásul azok a gyerekek is elmentek már, akiknek tanította.
Mit lehet ilyenkor tenni? Hosszas levelezgetés után, a HIVATAL engedélyt ad a megmérettetésre. Valóságos siker! Csupán a tantárgy és a tantárgyat tanuló gyerekek fiktívek. De néhány próbaóra után – a minősítés napjára – egészen beleélik magukat, hogy ez nem is az idén, hanem még tavaly történik. És örülnek, hogy így most majd egy kicsit több lesz az igazgató úr nyugdíja.
Kommentek a Tanítanék mozgalmat elindító Hermanos levélhez (szemelvények)
Jó lenne végre, ha a gyerekeinket megtanítanák alkalmazni is a TUDÁST ! Régóta hiányzik a magyar oktatási rendszerből, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem a tanárok hibájából.
Gyermek/diák elleni bűntett a heti 32-40 tanítási óra! Kivitelezhetetlen a precíz, lelkiismeretes felkészülés. A bejárós diákok számára végképp. Azonnali változtatásokra van szükség!
A „gúzsba kötött”, megalázott vagy csak konformista pedagógus NEM TUD önálló gondolkodásra képes diákokat nevelni!!!
Az országnak gondolkodó, alkotásra képes személyiségekre van szüksége, de személyiséget CSAK személyiség képes kibontakoztatni!!!!
4-5 éve nem történik más az oktatásban, mint annak silányítása kormányzati részről és a pedagógusok alázása. Az etikai kódex pedig a végleges személyiség- megnyomorítás eszközének készült a fizetett bérencek részéről. A gyermekeink lelkivilága a tét!
Teljesítménykényszer, hasznosíthatatlan tudás halmaz, teljesíthetetlen elvárások. Motiválatlan tanulási légkör. A gyerekek szorongóvá, kényszeressé válnak. Egy tudás alapú társadalomban pont ezek a rosszul berögzült viselkedésformák lesznek gyermekeink legnagyobb gátjai az érvényesülés útján, bármely területen.
Felháborító, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket lelki nyomoroncá tesz az iskola. Szorongó, gátlásokkal teli, önbizalomhiányos felnőtteket termel a rendszer. Tűrhetetlen!
Gyáva, megalkuvó pedagógusok csak gyáva, megalkuvó gyerekeket tudnak nevelni!
Az oktatást irányítók tudják, hogy kik minősítik a többieket? Az úgynevezett mesterpedagógusok legyenek szakmájuk mesterei! Felháborító, hogy egy gyorstalpalón elérhető a többiektől messze kimagasló fizetés, és az, hogy tőlük függ a többiek előmenetele. Hogy önjelöléssel lehet valaki szakértő, nem pedig elért eredményei, szakmai múltja, tudása, szintje jogán. Én azt követelem, hogy aki engem szakért, legyen kimagasló szaktudású!
Az oktatásnak szabadnak kell lennie, három értelemben is: szabadnak az egész iskola vonatkozásában, szabadnak az egyes tanár vonatkozásában, és végül a tanulókat is megilleti a szabadság.
2010 előtt se volt minden jó, de ami azóta történik az megbocsájthatatlan. A jövő záloga az értelmes, önmagát képezni tudó tanár és tanuló. Ehhez egyre kevesebb a lehetőség. Így önmagunknak ássuk a sírt. Ne hagyjuk így!