Home Vélemény Tegyék a kezüket a szívükre, és válaszoljanak!

Tegyék a kezüket a szívükre, és válaszoljanak!

2017-03-05

Hát nem megy, az Istennek se!

Nem elég, hogy nem segítenek a szakgimnazistáknak, még azt is sikerül elhitetni a népekkel, hogy nincs is itt semmi baj, hiszen a diákok tudhatták, hogy kötelező lesz szakmai tárgyból érettségizniük, és nem is kérdeznek mást majd tőlük, mint amit a kerettanterv szerint tanulniuk kellett!

Kedves nyilatkozó és leveleinkre válaszoló Államtitkár Urak! Kedves Újságírók, kedves Olvasók!

Tegyék a kezüket a szívükre, és válaszoljanak!

Ha annak idején, amikor gimnáziumba jártak – gondolom, általában oda, és nem szakközépiskolába ­ – , már az első osztályban  tudták volna,  hogy lesz majd valamilyen új érettségi tárgyuk, de csak negyedikben decemberben tudták volna meg, hogy ez a tárgy az elsőben tanult énekből és rajzból, az első-másodikban tanult kémiából , az elsőtől harmadikig tanult fizikából, valamint a negyedikes állampolgári ismeretekből áll össze úgy, hogy az ének 60 %-kal szerepel benne, mit szóltak volna?

Mert a szakgimnazistákkal pontosan ez történt – ha a közismereti tárgyakat szakmai tárgyakkal helyettesítjük be.

Tegyék a kezüket a szívükre, és válaszoljanak!

Ha úgy kellett volna vizsgázniuk KRESZ-ből, hogy ugyan részt vettek egy KRESZ-tanfolyamon, de  sose láttak és sose oldottak meg egy KRESZ-feladatsort, és csak a korábbi KRESZ-hez írt tankönyv állt volna rendelkezésükre, sikerült volna a vizsgájuk?

Mert a szakgimnazistákkal pontosan ez történt A szakmai tárgyak többségében nem születtek a kerettantervhez igazodó tankönyvek,  és  – mivel ilyen érettségi még nem volt –  se a diákoknak, se a tanáraiknak nincsenek gyakorló feladatsoraik.

Ráadásul nem is mindenkire igaz, hogy tanulták, ami a kérdések között szerepelhet. Hiszen vannak, akik alternatív kerettanterv szerint tanultak, és sokan vannak olyanok, akiknél nem azon volt a hangsúly, amiről most kiderült, hogy az érettségin fontos, hanem azon, ami az érettségi után tanulandó szakma miatt volt fontos a számukra. A két tannyelvű iskolák esetén pl. csak egy szakmai  tárgyat kellett idegen nyelven tanulni, most pedig a több tárgyból összeálló érettségin minden tárgyból idegen nyelven kell érettségizniük.  Nem restellték Államtitkár urak diplomás ember létükre azt leírni, hogy aki a szakma egy területének szókincsét tudja angolul, az tudja a többiét is – tehát ha tudja pl. a műszaki mechanikáét, akkor tudja az esztergálásét is?

És egyáltalán: Nem kellene elgondolkozni azon, hogy ha a tanárok és a diákok ennyire kétségbe vannak esve, akkor valahogy meg kellene próbálni segíteni nekik? Ha Székely László ombudsman, aki igazán nem tekinthető Soros-bérenc ügynöknek, leírja, hogy a szakgimnáziumi változások kései, előkészítetlen bevezetése miatti káosz lehetetlenné teszi a továbbtanulásra való felkészítést, akkor biztos, hogy azt kell állítani, hogy nincs is semmi baj?

Államtitkár Urak!

Ha Önök valóban erős Magyarországot, és benne jó oktatást akarnak, miért nem figyelnek azokra, akik a „terepen” látják, hogy mi a helyzet, és jelzik, ha egy döntésük kárt okoz? Nem képzelhető el, hogy érdemes lenne egyeztetni velük az intézkedések előtt – vagy ha már baj van, akkor meghallgatni a javaslataikat a lehetséges kárenyhítésről?

2017. március 5.

                                                                     Juhász Ágnes