Elkészült a Mathias Corvinus Collegium munkájaként 100 magyar gimnázium rangsora. Egy már korábban a magyar oktatás testébe döfött tőrön most sikerült megint nagy fájdalmat okozó módon csavarni egyet.
Aki csak kicsit ért a pedagógiához (tiszteltetem a munkálatokba bevont és nem tiltakozó iskolaigazgatókat) tudja, hogy az ilyen rangsoroknak semmi értelmük. Ha egy mérés-értékelés témájú egyetemi kurzusomon egy hallgató nem tudja azonnal sorolni, hogy mi az a legalább öt alapvető probléma ezzel, ami teljes mértékben szakmaiatlanná teszi az egész hóbelevancot, akkor lehet, hogy azonnal kirúgom a vizsgáról (na jó, nem vagyok ennyire vérengző, de nagyon morcos leszek). Kénytelen vagyok kicsit részletezni, meg kell tennem, mert nem hagyhatom szó nélkül ezt a baromságot.
- Egy iskola minősége egy rendkívül komplex „valami”. Nincs meghatározása annak, de tovább megyek: nem is lehet adni ilyen definíciót, hogy egy iskola mikor tekinthető eredményesebbnek egy másiknál. Az iskolák egy csoportja az A tulajdonságot tekintve tűnik jobbnak és a B tulajdonságban inkább lemarad. A másik iskola, iskolacsoport ezzel éppen fordítva van. Akkor most mi a sorrend közöttük, tessék mondani! Komplex tulajdonságokat tekintve sem az emberek, sem a szervezetek, így az iskolák sem rendezhetők sorrendbe.
- Valaki erre még mondhatja azt, hogy pontosan ezért vannak az összetevőkre adott pontok, hogy utána azokat összeadva már egyetlen adat alapján lehessen sorba rendezni az intézményeket. Csak két súlyos probléma van ezzel. Milyen jogon adunk össze egészen mást jelentő számokat? És a másik: Minden figyelembe vett tényezőnek („összeadandónak”) ugyanakkora a súlya? Mi alapján állítjuk ezt?
- Azok az iskolák kerülnek a rangsor élére, amelyek már eleve csak jó tanulókat vesznek fel. Azt én értem, hogy az Oktatási Hivatal részt vett a munkálatokban, de akkor miért nem szólt, hogy ha már valami, akkor a pedagógiai hozzáadott érték (PHÉ) jellemzi minden másnál sokkal jobban egy iskola minőségét (az is csak az 1. pontban leírt korláttal)? A publikált módszertanban nem látom a PHÉ megjelenését. Vajon miért? Kutatások világosan mutatják, hogy a tanulási folyamatok során elért eredmény, tehát, hogy milyen magasra jutnak a tanulók, azzal áll a legszorosabb összefüggésben, hogy milyen „erős” tudással kezdték meg az adott intézményben a diákok a tanulást. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy a fejlődés, tehát például a kompetenciamérés valamelyik tesztjében elért pontszám növekedése milyen kapcsolatban van a kiindulóponton birtokolt tudás színvonalával, akkor már sokkal gyengébb az összefüggés. Az elit iskoláink nem is annyira elitek, ha azt nézzük, mennyit tesznek hozzá a tanulóik tudásához.
- Kétségtelen, hogy a magyar oktatási rendszer nem igazán tud mit kezdeni a nagyon különböző háttérből érkező gyerekek számára azonos fejlődési lehetőségek biztosításával. Az esélyegyenlőtlenségek az egész iskolarendszerben nőnek az iskolai évek alatt. Egy olyan iskolában, amelybe legföljebb elvétve járnak társadalmi, szociális értelemben hátrányos helyzetű gyerekek, ez a probléma nem ugrik ki, nem nagyon van olyan gyerek, akit sújtanának a pedagógia ezen hiányosságai. Naná, hogy jobb eredményt ér el a szigorúan válogató iskola, ahol az olyan tanuló, akinek sem apja, sem anyja nem diplomás, ritka, mint a fehér holló.
- A nyilvánossá tett módszertan szerint hét szempontot vettek figyelembe a rangsor készítői. Ezek között több is tanulók által megoldott tesztekkel kapcsolatos (érettségi adatai, a gimnáziumi felvételi adatai, kompetenciamérési átlageredmények). Tudjuk, hogy ezek közül csak a kompetenciamérés felel meg a mérésekkel szemben támasztott szigorúbb elvárásoknak (modern tesztelméleti modellek alkalmazása). Azt is tudjuk, hogy még a kompetenciamérésnek is óriási, nem kiküszöbölhető hibája van. Az érettségi és a felvételi dolgozatok esetében ennél is súlyosabb a helyzet, mert azok eleve egy hibás tesztelméleti alapon működnek. Amikor nagyobb számú tanuló eredményét átlagoljuk, akkor a hiba jelentős mértékben csökken. De még így is problémát jelentenek a kis létszámmal működő iskolák. Ezekben a hibák még mindig jelentősek, egy iskola helyezése egy rangsorban annál bizonytalanabb, minél kisebb a tanulói létszáma. Ez a tényező aztán igazán nem az iskola minőségével kapcsolatos.
Én azt értem, hogy a Mandiner le akarja nyúlni a HVG sikeres, bevált projektjét, állami pénzek felhasználásával most majd lesz egy másik sorrend is. A HVG rangsora persze ugyanúgy küzd a fenti problémákkal, a sikerességet legföljebb gazdasági értelemben állíthatjuk (bár erről nincsenek közvetlen információim).
A szülőknek szeretnék valamit mondani. Ne higgyék el azt a hazugságot, hogy a listában elől álló iskolák kimutathatóan, objektíven lemérhető módon jobbak a többieknél, főleg a „jobb” fogalmában kételkedjenek. Lehetnek jó iskolák sok szempontból, magam is azt gondolom, hogy sok érték van ezekben az iskolákban, de az biztos, hogy nincsenek abszolút garanciák arra, hogy ha gyermekük egy ilyen iskolába kerül, onnan már egyenes útja van az egyetemekre. Legalábbis a garanciák nem az iskolákban van meg, az iskolák csak annyit tesznek, hogy azokat válogatják ki, akiket nagyobb biztonsággal tudnak továbbtanulásra felkészíteni.
Közben rohad az oktatás. Marad a szelekció. Most már az állam is fennen hirdeti majd – hiszen „objektív bizonyítékai” vannak rá –, hogy a felső középosztály, a társadalmi elit vigye csak nyugodtan az úgymond elit iskolákba a gyerekeit, hiszen bebizonyosodott, hogy minél inkább válogathat egy iskola, minél nagyobb a szelekció, annál magasabb – ezekben az intézményekben – az oktatás színvonala. Meg van már szentelve a rendszer, mögötte ott áll az Oktatási Hivatal, a Mandiner és az MCC.
Lassan kifogyok a szavakból.