A napokban került fel a kormány honlapjára egy „salátatörvény” részeként egy, a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet. Az új szabály az igazgatókat teszi felelőssé azért, hogy a pedagógusok a nevelő-oktató munka során az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvet és tansegédletet használjanak, illetve a pedagógusok kötelességeként jelöli meg, hogy az a nevelő-oktató munka során az ismeretek átadását az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvek és tansegédletek használatával közvetítsék.
Ezzel a pedagógusok mobilhasználata, a gyermekvédelmi szakemberek ellenőrzése után tovább bővül azoknak a jogszabályoknak a sora, amelyeknek semmi értelmük azon kívül, hogy megmutassák, hol lakik az Atyaúristen.
Milyen könyvekre, milyen taneszközökre vonatkozik, milyen könyvek használatát tiltja meg tulajdonképpen ez az előírás?
Az ún. alternatív tankönyveket eddig sem használhatták tankönyvként, hiszen nem voltak tankönyvvé nyilvánítva. A jogi szövegben használt tansegédlet kifejezés nem szerepel a Köznevelési törvényben, nem tudjuk, mi tartozik ebbe a körbe. De bármit is jelentsen a tansegédlet, a módosított jogszabály sem állítja, hogy csak akkor szabad használni, ha engedélyezett. Sőt, még az sem előírás, hogy a NAT-nak feleljen meg, csak az abban lefektetett értékeknek. Az Alaptörvénynek való megfelelőség követelménye pedig külön jogszabályi paragrafus nélkül is fennáll.
A jogilag értelmezhetetlen módosítás azonban alkalmas a félelemkeltésre, a pedagógusok és igazgató közérzetének további rontására. És ha látszólag nem is tartalmaz az eddiginél nagyobb szigorítást, megvan az esélye annak, hogy az igazgatók a biztonság kedvéért nem fogják megengedni a régi tankönyvek segédletként való használatát, hátha a matematikakönyvben is van egy olyan szöveges feladat, ami ellentmond a NAT-ban szereplő értékeknek. A félelem tovább nehezíti azt, hogy a pedagógusok és a szülők úgy döntsenek, hogy a rossz minőségű állami tankönyvek mellett vagy helyett saját költségükön vásárolnak tankönyvnek már nem minősülő „alternatív tankönyveket”.
A szabályozás szokás szerint többféleképpen értelmezhető, nem jogászi precizitással került megfogalmazásra. Kezdjük azzal, hogy tankönyveknek csak az számít, amit hivatalosan annak minősítettek – tehát felesleges előírni, hogy csak megfelelő értékrendű tankönyv használható, hiszen ami nem ilyen, azt nem minősül tankönyvnek. Másrészt a megfogalmazás értelmezhető úgy is, hogy a tanárok kötelesek tankönyvet használni az órán. Harmadrészt, mivel nem világos, hogy mi tartozik a tansegédletek közé, nem egyértelmű, hogy az órán használt mely eszközökkel kell vigyázni. Azt is ellenőriznie kell az igazgatónak, hogy a fejlesztő játékok, a térképek, a szövegértelmezéshez bevitt köznapi szövegek, verseskötetek stb. nem sértik-e a felsorolt értékeket? Egyáltalán mik ezek az értékek? Sem a NAT-ban, sem az Alaptörvényben nincs „Értékek” fejezet. Az pedig végképp nem várható el sem a tanároktól, sem az igazgatóktól, hogy átvegyék az Alkotmánybíróság feladatát, és megállapítsák, hogy egy szöveg ellentmond-e az Alaptörvénynek. Márpedig a jogszabály ezt az igazgatói felelősséget egy sorba helyezi az intézmény pedagógiai munkájáért való felelősséggel.
Az igazgatók többsége remélhetőleg nem áll be a cenzorszerepbe, annál kevésbé, mert meg akarja tartani tanárait. Azonban vigyáznia kell, hogy ezt ne hangsúlyozza, nehogy úgy járjon, mint a Madách igazgatója a mobilrendelet esetén, amikor a rendelet által megengedett értelmezést a sajtó tiltakozásnak állította be.
A jogszabálytervezet társadalmi vitájára beküldött véleményünket itt olvashatják.