OECD éves jelentése: Education at a Glance 2025
Az OECD 2025-ös oktatási jelentése újra kimondja azt, amit a pedagógusok, szülők és diákok évek óta tapasztalnak: a magyar oktatás rendszerszintű válságban van. Az adatok világosan mutatják, hogy a tanári hivatás leértékelődött, a diákok teljesítménye romlik, az oktatási egyenlőtlenségek nőnek és a közkiadások drámaian alacsonyak. A pedagógusok között végzett 2024-es TALIS kutatásból azonban úgy tűnik, a pedagógusok sok mindennel elégedettebbek külföldi társaiknál.
A következőkben a fentieket mutatjuk be bővebben, a Qubit OECD-ről és a Telex TALIS-ról szóló cikkei felhasználásával.
Záródó kapuk a felsőoktatásban
A 25-34 évesek felsőfokú végzettség szerzésére kimondható, hogy Magyarországon nagyobb befolyása van a szülő végzettségnek, mint bármi más tényezőnek. A fenti korosztály 71 százaléka szerez felsőfokú végzettséget, ha legalább az egyik szülője felsőfokú végezettségű. Ha viszont a szülőknek nincs magasabb végzettsége, mint nyolc általános, akkor 65 százalékpontos zuhanást észlelhetünk. Ez a különbség az egyik legnagyobb az OECD-országok között (az átlag 44 százalékpont).
A vidéki fiataloknak sokszor nem az esély, hanem az ajtó hiányzik. A legtöbb OECD-országban a 25-64 évesek felsőfokú végzettségének aránya nagy mértékben eltér a régiók között. Az egyik ország, ahol a legjelentősebb ez az eltérés, az Magyarország, itt ugyanis a legjobban és legrosszabbul teljesítő régiók közötti különbség 38 százalékpont. A felsőfokú végzettség aránya a fővárosban 59 százalék, míg Észak-Magyarországon mindössze 21 százalék. Ezek az eltérések arra utalnak, hogy folyamatosan szükség van régióspecifikus oktatáspolitikára és fokozott szociális támogató rendszerekre, különösen a távoli közösségekben. Jó hír viszont, hogy a középfokú végzettség nélküli fiatalok aránya folyamatosan csökken, ugyanis a korábban 13 százalékról 12-re sikerült csökkenteni (OECD átlag 13 százalék).
Egyetemi évek: alacsony a lemorzsolódás aránya
Az OECD-országokban az alapdiplomások 23 százaléka valamilyen STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) képzési területen kezdi el tanulmányait. Utánuk 22 százalékkal jelennek meg a művészetek, a bölcsészet és a társadalomtudományok. Hazánkban az alapfokozatok szerzők százalékos elosztása képzési területek szerint: 24 százalék STEM-területeken, 23 százaléka az üzlet, közigazgatás és jog, míg 21 százalékuk humán- és társadalomtudományok területén.
A hivatalos képzési idő alatt a hallgatók fele (50 százalék) végez, egy évvel később 65 százalék, három évvel később a képzés vége után pedig 72 százalék, aki megszerzi a diplomáját. Az OECD-országokban ez az arány alacsonyabb: 43, 59 és 70 százalék. Itt a nemek eloszlásában van különbség: az alapképzést kezdő nők nagyobb valószínűséggel fejezik be a képzést annak végét követő három éven belül, mint a férfiak. Az OECD 12 százalékpontos átlagához képest Magyarországon ez 15 százalékpontos különbséget jelent (a nők 79 százaléka, a férfiak 64 százaléka végez).
A végzési idő kérdéskörében is fontos, hogy milyen képzési területen tanulnak a fiatalok: az OECD-ben egészségügyi területen 74 százalék, míg átlagosan a STEM-területeken az alapképzésbe belépők mindössze 58 százaléka szerez diplomát a képzés után három éven belül. Hazánkban a STEM-szakok végzési aránya 62, az egészségügy területén pedig 66 százalék. A lemorzsolódást tekintve jól állunk: a BA képzés első évét követően a lemorzsolódás alacsonyabb az OECD-átlagnál: 5 százalék (szemben a 13 százalékkal).
Érdekes tény még, hogy egyre több külföldi hallgató van a magyar egyetemeken. Százalékos növekedésük látványos: 2018-ban 11,4 százalék, 2023-ban már 14,4 százalék volt a külföldi hallgatók aránya. Az OECD-országokban 2018-ban a felsőoktatásban tanulók 6 százaléka volt külföldi hallgató, 2023-ra ez az arány 7,4 százalékra nőtt.
Magasabb végzettség, magasabb fizetés, viszont magasabb egyenlőtlenség
Az oktatási szintek közötti egyenlőtlenséget észlelhetjük a gazdasági számokban is. Minél iskolázottabb valaki, annál sikeresebb a munkaerőpiacon és annál inkább számíthat magasabb fizetésre. A munkanélküliségi számok is jól mutatják, mekkora a szakadék a végzettségek között: középfok nélkül 15,5 százaléknak, érettségivel 4,1 százaléknak, diplomával pedig már csak 2,4 százaléknak nincs munkája.
A felsőfokú végzettség szintje is számít: mesterdiplomával rendelkezők foglalkoztatottsága és keresete magasabb, mint az alacsonyabb szintű diplomával rendelkezőkké. A magyar 25–34 évesek 21 százaléka mesterdiplomával lép a munkaerőpiacra, mely 5 százalékponttal jobb, mint az OECD átlag (16 százalék). A fizetések közötti különbségek viszont jelentősen nagyobbak, mint az OECD átlag. Itthon a nyolcosztályos végzettséggel 23 százalékkal keresnek kevesebbet a fiatalok, mint a középfokú végzettséggel bírók, a diplomásoknál pedig a különbség már 73 százalékpont, szemben az OECD 54 százalékos átlagával. Tehát az iskolai végzettség nálunk különösen nagy befolyással van a bérek közötti különbségekre, mely tovább termeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Riasztó, de nemzetközi trend: azt se értik, amit olvasnak
Magyarországon az írás-olvasási készségek kritikus állapotot értek el: a 25 és 64 éves lakosok egyharmada (33 százalék) teljesít a legalacsonyabb vagy még annál is gyengébb szinten a szövegértés területén, ami jóval alatta van az OECD 27 százalékos átlagának. A felsőfokú végzettség esetében ezen a területen is jobb a helyzet: 48 ponttal jobban teljesítenek, mint a középfokú végzettségűek, az OECD-átlag 34 pont különbség. Ugyan nemzetközi színtéren is egyre inkább általánossá válik, hogy csökken az írás-olvasási teljesítmény, sajnos mi sem tartozunk a kivételek közé etéren: a felsőfokú végzettségűek pontszáma 296-ról 285-re, a középfok nélküli felnőtteké 219-ről 195-re esett vissza.
Közkiadások helyett magánpénzek
Az oktatásra fordított állami kiadások GDP-arányosan mindössze 3,4 százalékot tesznek ki, az OECD-átlag 4,7 százalék. Ezzel Magyarország az utolsók között van Európában. A kötelező oktatás szintjein a kiadások 87,4, az óvodában 90,5, a felsőoktatásban pedig 63,2 százaléka jön állami forrásból, mindhárom mutató az OECD-átlag alatt van. Az egy tanulóra jutó kiadás ugyan összegszerűen nőtt 2015 és 2022 között (7352-ről 9177 dollárra, azaz 2,85 millióról 3,56 millió forintra), viszont az állami költségvetésből erre szánt összeg mértéke 6,7 százalékról 5,8 százalékra csökkent. Az óvodára szánt kiadásoknál kifejezetten válságos a helyzet: a gyermekek létszáma nőtt, de ezzel párhuzamosan az egy gyerekre jutó költség 5,8 százalékra esett vissza. Az OECD-országokban átlagosan 24 százalékkal még nőtt is. Az így kialakuló különbségeket a szülők fizetik meg: egyre többen kényszerülnek különórákra, magántanárokra, fizetős képzésekre vagy külföldi tanulmányokra. A tudás így nem alapjog, hanem árucikk – azoké, akik meg tudják fizetni.
A pedagógusok bérhelyzete sem rendeződött: a jelentés szerint még mindig jelentősen elmarad más felsőfokú végzettségűek keresetétől. Bár a tanári bérek emelkedtek 2015 óta, ám az általános iskolai tanárok fizetése 34 százalékkal alacsonyabb, mint a felsőfokú végzettségű, teljes munkaidős munkavállalóké – az OECD-országokban átlagosan 17 százalékkal alacsonyabb ez az érték.
A pedagógus elégedettség: mégsem vagy mégis olyan rossz a helyzet? – A TALIS kutatás
Mindenképpen érdemes kitérni a tanárok és igazgatók helyzetét saját megítélésük alapján felmérő TALIS eredményeire is. A tanári és igazgatói válaszokból kirajzolódó eredmények sokszor nem azt a képet mutatják, amelyet saját tapasztalatunk és elemzéseink alapján várnánk.
A 2024-es TALIS vizsgálatban 54 ország vett részt, köztük 34 OECD-tagállam. Magyarországon 4408 5-8. évfolyamon tanító tanár és 246 iskolaigazgató került a mintába. Az Oktatási Hivatal összefoglaló elemzése itt olvasható)
Az objektív adatok itt is elég elszomorítóak: A teljes állásban dolgozó tanárok 43,2 órát dolgoznak egy héten (OECD-átlag 41 óra), ez 2018 óta átlagosan 1,6 órával nőtt. Ennél rosszabban teljesítünk az elidősödés területén: a tanárok átlagos életkora 49 év, ami magasabb az OECD-átlagnál (45); a tanárok több mint 52 százaléka 50 év feletti (OECD-átlag 37 százalék) – 2018 óta 5 százalékpont a növekedés. A 10 százalékos OECD-átlaggal szemben mindössze 5 százalék a 30 év alatti tanárok aránya. A tanárok 79 százaléka nő (OECD: 70 százalék). Kevesebben vannak, akiknek van tanításon kívüli munkatapasztalata. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a tanárhiányról szóló elemzéseink problémának látják a részmunkaidős és óraadó tanárok nagy számát, a felmérés szerint mindkettő alacsonyabb Magyarországon az átlagnál.
A stressz is jobban érinti a hazai tanárokat (28 százalék, míg az OECD-átlag 19 százalék), de csak 8 százalék állítja, hogy a munkájuk kihat a mentális egészségükre (szemben az OECD-átlag 10 százalékával).
A frissen végzettek kb. ugyanolyan elégedettek a tanárképzéssel, mint a többi országban (80 százalék). A tantárgyi résszel való elégedettség változatlan, azonban az általános pedagógiai képzéssel való elégedettség csökkent 11 százalékkal (de még mindig 80 százalék). Kifejezetten rosszul értékelik a multikulturális felkészítést.
Amiben kifejezetten negatívan teljesít Magyarország, az a megbecsültség kérdésköre – legalábbis a pedagógusok véleménye szerint. Itthon a tanároknak mindössze 8 százaléka érez társadalmi megbecsültséget a OECD 22 százalékos átlagával szemben. 2018 és 2024 között még csökkent is itthon ez a szám, ami akkor 11 százalék volt. A magyar tanárok mindössze 57 százaléka érzi, hogy a diákok értékelik őket, szemben az OECD-átlag 71 százalékával. Ami a szülőket illeti, ott pedig csak 53 százalék érzi úgy, hogy a szülők értékelik őket (OECD-átlag 65 százalék).
Ha a fizetést nem nézzük, a magyar tanárok közül csak 55 százalék elégedett többé-kevésbé a munkafeltételeivel, ami 15 százalékpontos romlás 2018 óta, míg az OECD-átlag 68 százalék, Ha viszont a fizetésről kérdezik a tanárokat, nem változott az elégedettség 2018 óta, ugyanúgy 26 százalék elégedett alapvetően a fizetésével, mint korábban (OECD-átlag 39 százalék). Mindent összevetve azonban 88 % elégedett a munkájával – meglepő módon ez az arány ugyanakkora a magán, mint az állami iskolákban. A tanárok túlnyomó többsége szeret tanítani, és úgy gondolja, munkája hatással van a jövőre.
Az azonban meglepő, hogy saját pedagógiai lehetőségeikkel, kollégáikkal és igazgatójukkal, valamint a továbbképzésekkel a magyar tanárok elégedettebbek az átlagnál.
A hazai tanárok szakmai önbizalma nemzetközi összevetésben is kiemelkedő. Az átlagnál sokkal többen gondolják, hogy közepes vagy nagymértékben tudják csökkenteni a tanulók teljesítménye közötti különbséget, vagy motiválni a nem érdeklődő tanulókat. 94 százalékuk gondolja úgy, hogy támogatni tudja a diákokat szociális és érzelmi intelligenciájuk fejlesztésében, ez magasabb, mint az OECD-átlag (74 százalék). Azt is többen gondolják, hogy tudják kezelni az interkulturális különbségeket, az eltérő etnikai hátteret. Messze a magyar tanároknak okozza a legkisebb stresszt a diákok szociális és érzelmi jóllétéért viselt felelősség. Elégedettek a szakmai továbbképzésekkel: míg az OECD-átlag 55 százalék, itthon a tanárok 73 százaléka nyilatkozik az oktatási tevékenységükre való pozitív hatásról a képzéseknek köszönhetően. Bár sokan vannak (átlagosan és Magyarországon is), akik a sajátos nevelési igényű tanulók tanítása; a tanulók tanórai viselkedésének kezelése; a tanulók szociális és érzelmi fejlődését támogató módszerek terén érzik a leginkább szükségét a továbbképzésnek, azonban a legtöbben nem ezekben, hanem szakmai témájú képzésekben vettek részt.
A tanári autonómia megítélésük szerint hasonló az OECD-átlaghoz, bár az oktatási intézkedésekre való hatás lehetőségét elenyészően kevesen érzik. A magyar tanárok 94 százaléka egyetért vagy teljesen egyetért azzal, hogy létrejön iskolájukban a közös, támogató munka oktatótársaikkal (OECD-átlag 86 százalék). Az igazgatói visszajelzések és bizalom kérdéskörében is az OECD-átlagnál magasabban teljesít Magyarország: a visszajelzéseket itthon 85 százalék érzi hasznosnak, míg az OECD-átlag 77 százalék; a bizalom területén pedig a 92 százalékos OECD-átlaggal szemben 97 százalék a magyar eredmény. A diákok és a tanárok közötti kapcsolat esetében a magyar tanárok 98 százaléka érzi azt, hogy jól kijönnek egymással (OECD-átlag 96 százalék).
Azt, hogy az iskolák mennyiben rendelkeznek a tanításhoz elengedhetetlen feltételekkel, az iskolaigazgatók válaszai alapján nézték. A 15 nehezítő tényezőből csak 5-ben voltunk az igazgatók szerint az átlag alatt, ezek a következők: a hiányos vagy nem megfelelő infrastruktúra (a pozitív megítélés 29 százalék), az elégtelen vagy nem megfelelő tananyagok (27 százalék – itt a legnagyobb az eltérés), valamint a digitális infrastruktúra hiányosságai (23 százalék). Az igazgatói válaszok alapján 16 százalékponttal csökkent azoknak a pedagógusoknak az aránya – szemben az OECD-országok átlagában mért 6 százalékpontos csökkenéssel –, akik olyan iskolában dolgoznak, ahol problémaként jelölték meg a segítő szakemberek elégtelen létszámát.
A tanítási gyakorlatban nálunk a legmeghatározóbb az osztályzás, és átlag alatti a vitára ösztönzés, projektmunka, kiscsoportos munka, az egyértelmű megoldás nélküli feladatok bemutatása.
Link a Qubit cikkhez: https://qubit.hu/2025/09/24/egyenlotlensegekben-az-elen-oktatasi-kiadasokkal-hatul-kullogunk-de-legalabb-jo-hosszu-az-iskolai-szunet-magyarorszagon
Link a Telex TALIS jelentés eredményeiről szóló cikkéhez: https://telex.hu/belfold/2025/10/07/oecd-talis-magyarorszagi-tanarok-helyzete-felmeres
Link a CKP korábbi OECD jelentés elemzéseihez: https://ckpinfo.hu/2024/09/13/hogy-allunk-a-vilagban-tisztazo-tenyellenorzes/; https://ckpinfo.hu/2024/11/26/magyar-diakok-a-vilagatlag-folott-az-atlag-elfedi-a-kulonbsegeket/; https://ckpinfo.hu/2023/10/24/a-magyar-oktatas-elszomorito-adatai-nemzetkozi-osszehasonlitasban/; https://ckpinfo.hu/2020/04/19/milyen-valaszokat-adhatnak-a-pedagogusok-es-oktatasi-rendszerek-a-covid-19-jarvanyra-nehany-tanulsag-a-talis-felmeresbol/