- A problémamegoldás ismét a büntetés. A szegregáció megelőzésére vonatkozóan a
köznevelési törvény tartalmaz egy passzust már, amely csak egy lágy szabály arra, hogy az
iskolák társadalmi összetétele nem térhet el jelentős mértékben a településre jellemző
összetételtől. Egyrészt a most kemény szabályt megalkotni szándékozó oktatásirányítás
deklarált egy gyakorlatilag semmit nem érő szabályt, másrészt ugyanez az oktatásirányítás
nem tartatta be következetesen még azt a nagyon gyenge szabályt sem, úgyhogy ez a
mostani lépés erkölcstelen. Az oktatásirányításban dolgozók, különösen a vezetők mikor
kapnak büntetést azért, mert a köznevelési törvény előírásaival ellentétben engedték, hogy
súlyos szegregáció alakuljon ki az országban nagyon sok helyen, sőt, az iskoláknak az
egyházakhoz történő átjátszásával ezt a folyamatot még elő is segítették? - Miért veszik ki az oktatásra fordított támogatásokból ezeket a tíz százalékokat? Bent kellene
tartani, ha egyáltalán szükség van erre az intézkedésre. - Az iskola költségvetésének 10%-kal való csökkentése nehezen értelmezhető, az iskoláknak
nincs költségvetésük. Az országos költségvetés számítása során globálisan veszik figyelembe
a tankerületekben ellátandó feladatokat. Mi biztosítja, hogy a tankerület nem teríti szét a
„büntetést”? De egyáltalán, miképpen érvényesíti a büntetést az állam a nem a saját
fenntartása alatt működő iskolákkal szemben? A tervezet 1. § (1) bekezdésében az szerepel,
hogy a kormány a központi költségvetésben a köznevelési intézmények költségvetését
nyújtja be, de ez nem felel meg a valóságnak. - A pedagóguselvándorlás, valamint a fiatalok tartózkodása ettől a területtől elsősorban a
bérek alacsony volta miatt alakult ki. A törvény végrehajtásának hatására az iskolák egy
részében majd tovább csökken, ezúttal már nominálisan is a bér. Ennek további elvándorlás
lesz az eredménye. - Az egyházi iskolákra is vonatkozna a törvény, azonban a dologi kiadásokra az állam által az
egyházi intézményeknek nyújtott, nagy összegű, külön juttatások sokkal elviselhetőbbé teszik
számukra a 10%-os csökkenést, ami a három történelmi egyház iskolái közül nagyon sok
esetben egyébként be fog következni. Nincs kizárva, hogy külön megállapodás keretében az
egyházak még az eddigieknél is nagyobb támogatásokat fognak kapni az államtól. - A HH arány ma már nem megfelelő indikátora a szegregációnak.
- Egy már kialakult összetétel az első osztály után már nehezen megváltoztatható.
- A nagyobb városokban (és különösen Budapesten) szélsőséges helyzetek alakulhatnak ki. A
beiskolázási körzetek nagyjából determinálják, hogy milyen a társadalmi összetétel az
iskolákban. A Rózsadombon biztosan el kellene vonni a 10%-ot, vagyis elég radikálisan hozzá
kellene nyúlni a körzethatárokhoz, ha el akarnák kerülni a büntetést. Sok gyereknek kellene
akár sokkal messzebbre iskolába járnia, mint most. Ez utóbbi nem csak a magasabb, hanem
az alacsonyabb státuszú családok gyermekeire is igaz. - Ehhez kapcsolódik, hogy a törvényjavaslat semmit nem szól az iskolakörzetek
megváltoztatásáról, a nem állami iskolák beiskolázásával kapcsolatos szükségessé váló
változtatásokról, és semmit nem szól a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8.
évfolyamainak helyzetéről (azokra is vonatkozik?). - A szegregáció nemcsak az iskolák közötti, a szelekcióval összefüggő jelenség, hanem
intézményeken belül is komoly szegregációs folyamatok zajlanak. Addig, amíg nem
komplexen kezeli ezt a két folyamatot az oktatáspolitika, megvan a veszélye annak,
hogy az egyik szegregációs „módszer” alkalmazása esetleg visszaszorul, de megnőhet a másik
alkalmazásának gyakorisága és „erőssége”. Emögött elsősorban az áll, hogy a szülők egy
meglehetősen nagy hányada számára maga a szegregációs folyamat, pontosabban a saját
gyermekeik mások kárára történő jobb helyzetbe hozása elemi törekvés.
Ha a hatalom valóban kezdeni akarna valamit a szegregációval, elsősorban a következőkre lenne
szükség:
-Rendkívül alapos kutatómunkával elkezdeni egy deszegregációs politika kialakítását.
Egy deszegregációs politika megfogalmazása érdemi, alapos társadalmi egyeztetési folyamat
után.
– Az iskolastruktúra átalakítása, ugyanis a szegregáció igazi letéteményesei a szakképzés korai
kezdete, a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok, a nyelvi előkészítő évfolyamok, a
tagozatos és emelt szintű oktatás.
– A „kisiskola probléma” értelmes megoldási alternatíváinak felvázolása.
– Hozzá kell nyúlni a spontán és a beiskolázásokkal szervezett szegregáció témaköréhez is (a
törvényjavaslat is ezt teszi), de ezzel a problémával akkor tudunk igazán kezdeni valamit, ha a
magyar iskolák egy közel egyforma, magas színvonalat tudnak produkálni. Vagyis e probléma
megoldása az egész „nagy iskolai reform” függvénye.