2013. december 16. hétfő: Törvény arról, hogy a későbbiekben legfeljebb két tankönyv közül lehet választani
A 2010 után kiépülő oktatáspolitika 2013 végén kapott észbe: a tankönyve(se)ket még nem idomították kellőképpen a maguk erősen központosított rendszeréhez. Így került sor a fenti napon a Parlament Oktatási Bizottságának ülésére, melynek egyetlen napirendi pontja az a sürgősséggel benyújtandó törvényjavaslat volt, melynek a tankönyvpiac teljes államosítása mellett a címben megjelölt cél adta legerősebb apropóját.
Az ülést Pokorni Zoltán elnökölte, a tárcát Sipos Imre és Brassói Sándor képviselte. (Hoffmann Rózsa az ülés megkezdése után érkezett a terembe. A tárca képviselői közelében ült le, de nem szólt hozzá.)
Osztolykán Ágnes (LMP) pökhendinek és cinikusnak nevezte, hogy ilyen horderejű ügyben vasárnap este be lehet nyújtani törvényjavaslatot, hétfőn erről ülést tartunk, és kedden már zárószavazás lesz. Valamennyi ellenzéki felszólaló hasonlóan nyilatkozott. Sipos Imre a törvényjavaslat indoklásaként hozta fel: azért csak két tankönyvből lehet választani, mert ha két szomszédos iskolában más tankönyvből tanítanak, akkor iskolaváltás esetén káosz keletkezhet. Ezen még a fideszes képviselők is csak zavartan mosolyogtak vagy ingatták a fejüket. (Megjegyzés: maximum 2-3%-ra tehető az év közben iskolát változtató gyerekek aránya. Ezért a harmadrangú problémáért kell mindenkire vonatkozó törvényt hozni?)
Az ülés első része azzal zárult, hogy szavaztak a Jobbik módosító javaslatáról: ne maximalizáljuk legfeljebb két tankönyvre a választhatóságot, azaz vegyük ki ezt a korlátozást, hiszen ha úgyis az állam szabja meg a tankönyvek engedélyezését, akkor mi értelme lenne ennek? Pokorni például így érvelt:
Miért járjon mindenki legfeljebb kétféle cipőben, amikor sokféle méretű láb van!?
Az első szavazásnál tizen támogatták (köztük fideszesek is), hogy kerüljön ki a „legfeljebb két tankönyvre” irányuló korlátozás, és csak ketten szavaztak ellene: tehát az Oktatási Bizottság nem támogatta a kormány javaslatát! (Hoffmann Rózsa a várakozással ellentétes szavazás után szinte észrevétlen távozott az ülésről.)
A szünetben aztán több fideszes képviselő (nevüket most nem citálom ide) megerősítette: igen „gázosnak” tartják a javaslatot, és Balog Zoli is ugyancsak vakarta a fejét, amikor a Viktortól azt az ukázt kapta, hogy ezt mindenképpen meg kell szavaztatni. A szünet – az élénk telefonálgatások miatt – a szokásosnál hosszabbra sikeredett. Kiderült, hogy a kormánypártiak „fentről/kintről” figyelmeztetést kaphattak, mert szünet után Pokorni azzal jön vissza, hogy a Jobbik már megszavazott módosító indítványát újra kell tárgyalni, mert az így biztosan nem fog átmenni a holnapi zárószavazáson. (Az nem derült ki, hogy „fentről/kintről” ki szólt vissza, de lehet találgatni.)
Pokorni ezért azzal állt elő: legfeljebb három tankönyv közül lehessen választani. Most már a fideszesek is átálltak erre, így ez lett az Oktatási Bizottság hivatalos álláspontja. Ennek ellenére a másnapi parlamenti zárószavazáson – annak rendje-módja szerint – már csak a „legfeljebb két tankönyv” formuláról szavaztak, amelyet a megfegyelmezett kormánypárti képviselők természetesen megszavaztak. (Pokorni Zoltán tartózkodott.)
A tanulság? Még egy adalékot kaptunk arra vonatkozóan, amit eddig is sejtettünk: Orbán Viktor az oktatás irányát (és ezen belül még a tankönyv ügyét is) kitapinthatóan kézi vezérléssel szabja meg. Ehhez a kormánypárti képviselők (némi atyai intelem következtében) végül alkalmazkodóan asszisztálnak.
A tankönyve(se)kkel szemben hozott korlátozások igazi kárvallottjai azonban nem annyira a tankönyvek kiadására vállalkozók (ők viszonylag kevesen vannak), hanem maguk az iskolák, a pedagógusokkal, diákokkal és szülőkkel együtt (ők milliónyian vannak).
Az alábbiakban vázlatosan felsorolok néhány olyan 2014 után bekövetkezett intézkedést, melyek ezt az állítást tényszerűen igazolják.
- A 2014 áprilisában sebtiben kiküldött körlevéllel a minisztérium jogellenesen elérte, hogy az iskolák kizárólag egy leszűkített tankönyvlistáról választhattak – a körlevél nem írta felül a jogszabályban rögzített hivatalos tankönyvjegyzéket;
- Közel 9 milliárd forintért az állam megvásárolta az Apáczai (AP) és a Nemzeti Tankönyvkiadót (NT);
- Közel hasonló mértékű EU-s milliárdokat költöttek/költenek 173 állami/kísérleti tankönyv (FI) kifejlesztésére, melyből a magánkiadókat kizárták;
- A tankerületeken keresztül kivitelezett kormányzati nyomás ellenére 2015-2017 között
- az állami (FI+AP+NT) tankönyvek megrendelése 8%-kal,
- a kísérleti tankönyvek (FI) megrendelése 33-35%-kal esett vissza.
A fentiekből egyértelműen levonható a következtetés: a pedagógusok – olcsóságuk ellenére – nem bíznak még az átdolgozott kísérleti tankönyvekben sem.
Összegzésül: a sok elköltött közpénz ellenére az állami tankönyvellátás színvonala/minősége nem javult, sőt a pedagógusok egyre kevésbé elégedettek vele.
Itt állunk a 2018-as év elején: újra parlamenti választások előtt – és az iskoláknak április végéig el kell dönteniük, hogy a jövő tanévben miből tanítsanak. Általánosságban szólva: lehet-e valóban szabad a (tankönyv-) választás 2018-ban? Konkrétabban szólva: választhatnak-e szabadon és jogszerűen az iskolák a hivatalos tankönyvjegyzékről?
Állításainkat, kérdéseinket azért is komolyan veendőnek tartjuk, mert igazolni tudjuk: a tankönyvhelyzet az oktatás mindenkori állapotának egyik legjellemzőbb indikátora/fokmérője.
Romankovics András
tanító, tanítóképzős oktató, tankönyvszerző
a TANOSZ jelenlegi alelnöke